Együtt erő vagyunk!
A Demokrata legfrissebb száma szerdától, május 3-tól kapható az újságárusoknál.A CPAC Hungary nem titkolt célja, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását. Ebben pedig Magyarország a hajtómű, mely összemozgatja a különféle országok konzervatív táborait. Bármilyen intenzitású legyen is a balos fake news hadjárat, hazánk elmúlt tizenhárom éve egy jobbos sikertörténet, és erről egyre többen kapnak hírt – mondta a Demokratának Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, akivel a május 4-én és 5-én rendezendő, második budapesti CPAC kapcsán beszélgettünk.
További témáinkból:
Rend és teljesítmény
Idén márciusban jelent meg az Országgyűlés honlapján A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvény tervezete. Az új jogszabályt még nem tárgyalta az Országgyűlés, jelenleg a szakmai egyeztetések folynak. Az ellenzék azonban szakmai vita helyett ismét a pedagógustársadalom heccelését választotta: riogat, pánikot kelt és részben valótlan információkat terjeszt.
Visszavágott a gender
Én mindenkit tisztelek a személyében, ők azonban méltatlan eljárással nem így tesznek. Nem tartom őket megfelelő partnernek, noha megvan a véleményem róluk – mondta a Demokratának Bagdy Emőke professor emerita azzal kapcsolatban, hogy egy bizonyos Szkeptikus Társaság a köztiszteletben álló pszichológusnak ítélte idén az úgynevezett Laposföld-díjat.
Betiltva, bezárva, kiszorítva
Brüsszel azt ígéri, hogy minél előbb befogadja Ukrajnát az unió közösségébe. Tudva, hogy a kijevi vezetés fényévnyire jár az EU-ban oly gyakran hivatkozott jogállamisági és morális normáktól. Például azzal, hogy a Majdan óta elszántan ukránosítja a területén élő nemzeti kisebbségeket. Kosztur Andrással, a XXI. Század Intézet vezető kutatójával igyekeztünk benézni a kijevi paravánok mögé.
Globális hazugság
A genderideológia az identitást torpedózza meg. Manipulatív technikái hasonlóak a kommunizmuséihoz, csak alattomosabban és gyorsabban terjednek, a digitalizációnak és a technikai fejlődésnek köszönhetően pedig nagyobb változást érnek el a fiatalok életében – mondta a Demokratának Hal Melinda klinikai szakpszichológus.