A főpolgármester nem képes érdemben a főváros napi ügyeivel foglalkozni, hiányoznak a víziók és a megfelelő szakemberek mellőle. Láttunk már ilyet, jön a recept: mindennap hallasd a hangod a közösségi és a baráti médiában, mutasd meg, milyen áldozatot hozol a rád bízott feladatért „az Orbánékkal” szemben. Ráadásul Karácsony nem a maga ura, amit tesz, azt várja tőle a valódi főnök, Gyurcsány – mondta a Demokratának Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Fidesz budapesti elnöke.

Hirdetés

További témáinkból:

„Nem adom a világom!”

A normalitással szembemegy minden, ami most a világban történik. Nem látják, hogy éppen Európa tönkretétele a cél? – tette fel a költői kérdést a Demokratának nyilatkozva Rudán Joe. A rockénekessel hatvanadik születésnapja alkalmából tartandó budapesti és pécsi nagykoncertje előtt beszélgettünk.


Brüsszelben még mindig más filmet néznek

Ismét támadja az Európai Bizottság a nemzeti konzultációt. A szuverenitásvédelemről szóló kérdéssorban foglalt állítások cáfolatába bele se kezdtek Brüsszelben – nem is igazán sikerülne nekik.


A változás szele

Sokként érte az európai liberálisokat a jobboldali áttörés Hollandiában. Geert Wilders Szabadságpártja a szavazatok 23,6 százalékával 37 helyet szerzett a 150 fős holland törvényhozásban, így a legerősebb politikai erővé lépett elő. Közel negyed évszázad ellenzékiség után a bevándorlás- és iszlámellenes politikus akár kormányra is léphet.


Felelőtlen emberkísérlet

Várhatóan heteken belül második körben is elfogadja az ukrán parlament a marihuánalegalizációs törvényt. Így a jövőben Ukrajnában gyakorlatilag bármely jogi személy termeszthet majd kannabiszt.


A civil élet útvesztői

Szabó Szilvia háromszoros olimpiai ezüstérmes és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakosokkal beszélgettünk az élsport utáni élet kihívásairól.


Kriemhild tekintete

A „Tullina” nevű települést, Ausztria egyik legrégebbi városát 859-ben említi először egy oklevél. A városka nevezetessége a Nibelung-énekre emlékező szoborcsoport, amely a hun Attila király és a burgundi királyi családból származó Kriemhild hercegnő házasságkötését örökíti meg. 

Korábban írtuk