Hirdetés

„A háború villanófényében újra meg kellett vizsgálni az összes nagy célt, amelyet 2010-ben, az első kétharmad után magunk elé kitűztünk. Ennek a munkának lassan a végére érünk. Úgy látom, a célokról nem kell se lemondani, se föladni őket, csak az eszközökön kell változtatni.” Orbán Viktor évértékelő beszédét teljes terjedelmében közöljük.


További témáinkból:

Óvatosságra inteném a háborús héjákat
„Akik pénzt adnak kívülről egy ország valamely pártcsoportosulásának, hogy nyerje meg a választásokat és alakítson kormányt, azok biztos, hogy ennek meg is kérik az árát.” Simicskó Istvánnal, a KDNP parlamenti frakcióvezetőjével a szomszédunkban dúló háborúról és a guruló dollárokról beszélgettünk.


Dominanciaharc a baloldalon
Az utóbbi hónapokban számos ellenzéki politikus hagyta ott a pártját, és lépett be a Demokratikus Koalícióba. Mi Gyurcsány Ferenc célja, hogyan rendeződhet át az ellenzéki térfél, és növekedhet-e ezzel a DK szavazóbázisa?


„Anyát mentettünk, karjában halott gyermekével”
Elsők között érkeztek, és utolsóként távoztak a török katasztrófaövezetből. 17-en nekik köszönhetik az életüket. „Nem meghalni megyünk másokért, hanem azért, hogy segíthessünk másoknak” – mondták a Hunor mentőcsapat tagjai a Demokratának.


A Szabó Malom lisztje
Mi minden kell ahhoz, hogy az aranyló búzaszem lisztté változzon? Hogyan működik a hagyományos technológiával működtetett malom, és miért jobb a lisztje, mint nagyüzemi társainak? A szigetszentmiklósi Szabó Malomban kerestük minderre a választ, miközben megtapasztaltuk, a minőségi liszt illata, tapintása is más, a belőle sütött kenyér pedig amellett, hogy rendkívül ízletes, megbecsülést érdemel: lelke van.


Megrontás – életre szólóan
Óriási felháborodást váltott ki, hogy a pedagógiai asszisztensként dolgozó LMBTQ-aktivista, Bite Zsolt megrontotta egyik tanítványát. Hal Melinda klinikai szakpszichológussal, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének vezető kutatójával arról beszélgettünk, hogy a botrányos ügynek milyen lelki hatásai lehetnek az érintett tizenöt éves fiúra és a gyermekközösségre.


Kihagyhatatlan lehetőség
Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, miért éri meg hazánknak a rendezés, milyen hosszú távú pozitív hatásai lehetnek, és mit jelent bekerülni az elitbe.

Korábban írtuk