Az Értékek Uniója (WU) abban a reményben támogatta Friedrich Merzet, hogy megállítja és visszafordítja a CDU balratolódását. Az ő személyében láttuk az utolsó esélyt. De kiderült, hogy Merz nem fogja meghozni a szükséges reformokat, ezért kiléptünk a CDU-ból, és önálló párttá alakítottuk a WU-t – mondta a Demokratának címlapinterjúnkban Hans-Georg Maaßen, az új párt elnöke, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi vezetője.

Hirdetés

További témáinkból:

Jogtudós államfő

Az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét. Novák Katalin utóda, hazánk rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnöke március 5-én léphet hivatalába. De ki valójában Sulyok Tamás, és mi az oka annak, hogy épp egy őféle „szürke eminenciásra” esett a választás?

Ne engedjétek hozzájuk!

Az elmúlt hetek botrányai egyértelműen mutatják: a gyermekeknek a mostaninál is nagyobb védelemre van szükségük a ragadozóktól. De ki lehet-e szűrni a pedofilokat, és elejét lehet-e venni, hogy munkát vállaljanak a gyermekekkel foglalkozó intézményekben?

Az apaság születése

Jól ismert, milyen hormonális változások zajlanak le a várandós nő szervezetében, mind azzal a céllal, hogy a lehető legjobb anya legyen. De mi a helyzet a férfiakkal? Bár a magzat az anyaméhben fejlődik, mégis rendkívül hasonló átalakulás kezdődik az apákban is… Ez talán a Teremtő egyik legszebben elhelyezett felkiáltójele!

Egységben az erő

A dohai világbajnokságon kiharcolták a párizsi olimpiai indulást, de nem érték be ennyivel, az ezüst is az övék lett. Gurisatti Grétával, az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes vízilabdázóval beszélgettünk, aki a Republic slágerét idézve üzent a nyári ötkarikás játékokra: „Még, még, még, még még. Ennyi nem elég!”

Zongoraművész célkeresztben

Cziffra György zongoraművésznek a mélyszegénységből a világhírig ívelő páratlan pályafutását és a diktatúra titkosszolgálatának működését is felvillantja a Mit rejt a Cziffra-dosszié? – Az emigráns zongoraművész: Cziffra György és az állambiztonság című tárlat, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) falai között nyílt meg.

Korábban írtuk