A bennünk élő ősember

Világszerte robbanásszerű növekedést mutat az elhízás – hazánkban öt és fél millió ember él súlytöbblettel, a lakosság 24 százaléka pedig elhízott. Az okok között a genetikai adottságoktól a mozgásszegény életmódon át a rossz táplálkozási szokásokig és a silány minőségű élelmiszerekig sok minden szerepel. Ám van egy igen érdekes vetülete a problémának, ami az elhízást több millió év távlatában vizsgálja: dr. Duda Ernő immunológus, virológus, a SZTE-SZAOK Orvosi Biológiai Intézetének professor emeritusa szerint a modern embert érintő obezitás, azaz elhízásbetegség oka elsősorban az evolúcióban keresendő. A kutató szerint ugyanis az elmúlt negyedmillió év során az emberiség gyűjtögető-halászó-vadászó életmódot folytatott, ám a XX. század második felétől életkörülményei többet változtak, mint az evolúció évmilliói alatt. A mai ember genetikája, anatómiája, élettana e röpke idő alatt nem követhette le a változásokat. A Homo sapiens jól alkalmazkodott környezetéhez, ám azok a speciális tulajdonságok, amik egykor versenyképessé tették, segítették túlélni a jégkorszakokat, éghajlatváltozásokat, az éhínség hosszabb-rövidebb periódusait, a modern életkörülmények között már az egészségét fenyegetik.

Az örökké éhes agy

Afrikában, az emberi faj kialakulásának bölcsőjében pár százezer évvel ezelőtt még óriási előnyt jelentett a szőrtelen testfelület: az izzadság a forró éghajlaton hűtötte a test egészét, a két lábon járás pedig energetikai szempontból bizonyult előnyösnek. Duda Ernő szerint azonban a Homo sapiens legfontosabb sajátossága mégis a hatalmas, kognitív teljesítményre képes agya, amely a szervezet összenergiájának húsz százalékát emészti fel.

– Kialakultak az agyban olyan területek, amelyek rákényszerítették az ősünket, hogy azt tegye, ami a létfenntartásához szükséges. Ez a reflex ma is működik: ezért okoz dopaminfelszabadulást, boldogságérzést, ha eszünk, iszunk, szerelmeskedünk. Az agy egy másik területe elraktározta a táplálékról az információt, ha ízlett például egy bizonyos gyümölcs, annak színét, illatát, ízét megőrizte, és a gyümölcs látványa a következő alkalommal előhívta a hozzá kapcsolódó kellemes érzetet. E tulajdonságok előnyösek voltak, amikor az ősi ember a szavannán kereste élelmet, ám határozottan hátrányosak ma, mikor a szupermarketben szinte válogatás nélkül pakoljuk kosarunkba az evés kellemes élményét ígérő alapanyagokat – magyarázza Duda Ernő. Afrikában ráadásul létfontosságú volt, hogy az ember őse sót egyen, hiszen a fokozott izzadással ásványi anyagokat veszített a szervezet. Ma nem izzadunk a hőségben egész nap, mégis jutalomérzetet vált ki az agyban, ha sósat eszünk – ám a túl sok só a szervezetnek már nem javára, hanem kárára válik.

A zsír nem csak melegít

Mikor az ősember vándorlásai során meghódította a mérsékelt égöv területeit is, a csupasz test nagy hőleadásának kevéssé vette hasznát, élettani szempontból azonban viszonylag gyorsan alkalmazkodott a megváltozott környezethez: a szervezet barna zsírszövetet növesztett, ami rengeteg hőt termelt.

– Az ötvenes években végeztek olyan kísérleteket, amely során kiszámították, hogy nyugvó állapotban egy ember mennyi energiát fogyaszt. Ezt napjainkban is megismételték, és kiderült, jóval kevesebb hőt termel a szervezetünk, mint két generációval ezelőtt: a barna szírszövet a modern ember testében nagyrészt kimutathatatlan – mondja a professzor, hozzátéve, hogy míg évtizedekkel ezelőtt sokat fáztak az emberek, a mai túlzott kényelemben már nincs szükségünk a barna zsírszövet hőtermelő funkciójára. A fehér zsírszövet annál inkább jelen van a szervezetünkben. Evolúciós szerepe ugyancsak a téli zsírraktár feltöltése volt, hogy az ősember szervezete átvészelje a fagyot és az élelemhiányos időszakot. Ma azonban a szövetek, szervek köré épülő fehér zsírszövet nem csak a fogyókúrázók életét keseríti meg, de roncsoló hatással is van a szervezetre, többek közt a szív- és érrendszerre. A fehér zsírszövet termelte anyagok felelősek a fokozott inzulinrezisztenciáért, a szívizom fibrotikus (kötőszövetesen átalakult) károsodásáért, a magas vérnyomásért. Ezzel szemben a barna zsírszövet összességében javítja a szívizom anyagcseréjét, az izom regenerálódási képességét és csökkenti a fibrotikus elváltozások előfordulásának arányát, az általa termelt anyagok pedig gyulladáscsökkentő hatással bírnak. Érdekesség, hogy a fehér zsírszövet a hidegre, valamint a fokozott testmozgásra barna zsírszövetté alakulhat át.

– A primitív társadalmakban az evés köré szerveződött az élet, és ezt ma sem tudjuk magunk mögött hagyni: eszünk családi alkalmakon, munkaebéden, baráti találkozókon, reggeltől estig folyamatosan. Az evés okozta örömérzés pedig gyakran pótolja a más forrásokból származó örömöt: a depressziós, frusztrált ember többet eszik, ami az a függés előszobája – vélekedik a kutató.

Evés közben felszabadul a sejtek felszínéről egy leptin nevű anyag, ami jelzi az agynak, hogy elég táplálék került a szervezetbe. A jóllakottság érzetét azonban ma milliónyi inger tereli el, például a tévé előtti nassolás, a baráti beszélgetés, magyarázza Duda Ernő. A modern ember nem azért eszik, mert éhes, a szervezet pedig alkalmazkodik ehhez: a leptin receptorai eltűntek a sejtek felszínéről, az agy pedig már nem érzékeli az evés leállítását jelző csengőt. Mindez közvetett módon ugyancsak kedvez az elhízásnak. Az emberi mikrobiom (az emberi szervezetben jelen lévő mikroorganikus közösség) sajátosan reagál a bőséges fogyasztásra: elszaporodnak szervezetünkben azok a baktériumok, amik elősegítik az energia tárolását, vagyis a hízást és fokozzák a táplálék iránti sóvárgást. Mindez ördögi kört hoz létre: az a tulajdonság, ami az őskor idején a túlélés záloga volt, ma az ember egészségét fenyegeti.

Az étkezéssel kapcsolatban Duda Ernő egy laboratóriumi kísérletet is említ. Ebben két csoportra osztották a kísérleti egereket, az egyik csoport egy nap alatt csupán hat órán át ehetett, míg a másik csoport egész nap hozzáférhetett a táplálékhoz. Az eredmény talán nem is meglepő: a diétára fogott állatok másfélszer annyi ideig éltek, mint korlátlan ideig eszegető társaik. A professzor hangsúlyozza: az állatkísérletek csupán analógiaként, kiindulási pontként használhatók, az emberre ezekből nem lehet következtetéseket levonni, ám jelezhetik az irányokat. Vagyis talán az ember számára is kedvező élettani hatása lenne, ha kontrollált keretek között tartaná az étkezését.

Steril világot teremtettünk

Duda Ernő szerint van még egy körülmény, amit figyelembe kell venni:

– Ötven évvel ezelőtt a falusi háztáji gazdálkodásban természetes alapanyagok álltak rendelkezésre. A tehéntejből ízletes aludttej készült, több mint háromezerféle jótékony baktériummal, amik a tehén tőgyéről, szőréről, bőréről kerültek a tejbe. A gyerekek baktériumgazdag környezetben nőttek fel, ami segített az egészséges immunrendszer kifejlődésében: a falusi gyerekek között nem voltak asztmások, gluténérzékenyek, se Crohn-betegek. Ma minden pasztőrözött, a steril környezettől és a steril ételektől pedig nem épül fel a szervezetben az egészséges mikrobiom – húzza alá a kutató, hozzátéve, hogy egy, a svédországi Göteborgban végzett kutatás megállapította, csak az elmúlt tíz évben megduplázódott a Crohn-betegek száma. Az eltúlzott higiénia, a túlzott antibiotikum-fogyasztás egyaránt szerepelhet az okok között.

– Ugyancsak egy laboratóriumi kísérlet mutatott rá, hogy azok a fiatal egerek, amiket antibiotikummal etettek, felnőttkorukra kerülték a szociális interakciókat, nem érdeklődtek a környezetük iránt, hajlamossá váltak az elhízásra és a cukorbetegségre, vagyis egészen más tulajdonságokat produkáltak, mint az antibiotikummal nem kezelt társaik – teszi hozzá Duda Ernő. Bár az emberre itt sem vonatkoztathatók az állatkísérletek eredményei, mégis elgondolkodtató: vajon a túlzásba vitt antibiotikum-használat hogyan hat majd a következő generációra?

A kutató szerint egyetlen lehetőség van: tudatosan kell küzdenünk azért, hogy a nomád, ősi emberi test egészségét a civilizált körülmények nyújtotta élelembőségben és kényelemben meg tudjuk őrizni. Ehhez jóval kevesebbszer, jóval kisebb mennyiségben, többfélét kellene enni és minimum heti egy-két órát mozogni. Ez utóbbi ugyanis létfontosságú: megakadályozza az izomzat leépülését, a csontozat felritkulását, elősegíti a bélmozgást, a jobb oxigénellátás pedig javítja a mikrobiom összetételét, csökkentve a gyulladásos citokinok szintjét. Vagyis e megváltozott életmód, főként a rendszeres mozgás elhitetné a szervezetünkkel: még mindig ősemberek vagyunk.