Szemét helyett tudatosság

Évente átlagosan fejenként 68 kilo­grammnyi élelmiszer kerül a kukába Magyarországon, ami összességében mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladékot termel, ennek körülbelül harmada a háztartásokban képződik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) oldalára felkerült adatokat látva az sem vigasztaló, hogy a legtöbb nyugat-európai ország – így például Hollandia, Németország és Franciaország – lakosai még ennél is jóval nagyobb számokat, vagyis különösen kiugró pazarlást produkálnak.

Impulzus- és pánikvásárlás

Az elemzések kimutatták: a heti nagybevásárlás idején kosarunkba került termékek körülbelül egyötöde teljesen felesleges, és jobbára impulzusvásárlásnak köszönhetően emeljük le a polcról. Van, akire a csomagolás hat igézően – nem véletlenül komoly szakma a terméktervezőé –, van, akinek csak homályosan dereng az otthoni kamra és a hűtőszekrény tartalma, így ötletszerűen vásárol. Nyilván sokan vannak olyanok is, akik az árak fölött figyelmetlenül elsiklanak: erre apellál a régóta alkalmazott technika, amely például 2990 forintban jelöli meg egy termék árát, így ránézésre kisebbnek tűnik az összeg, ám lényegében mégiscsak háromezer forintot perkálunk a kasszánál. A helyzetet az idei évben tovább rontotta a koronavírus-járvány első hullámakor tapasztalt pánikvásárlás, amelynek során számos háztartás extrém mennyiséget halmozott fel bizonyos alapanyagokból: döntő részük azóta is bontatlanul vár sorsára a kamrákban, hűtőkben vagy konyhaszekrényekben.

Pedig az élelmiszer-hulladék kezelésének ügye egyáltalán nem pénz-, hanem szemléletváltás kérdése. Amellett, hogy környezetvédelmi és morális okai vannak, a gazdaságiak is nagy súllyal esnek latba: akár havi tízezer forintot is spórolhatunk azzal, ha figyelmesebben, tudatosabban vásárolunk.

Lista a lelke mindennek

A hetente esedékes beszerző körút előtt érdemes előre gondolkodni, megtervezni a család hétvégi és következő heti élelmezését. Bevásárlólistát írni ezért is létfontosságú, ráadásul a célra törő listának fegyelmező ereje is van: a szupermarketben ránk erőltetett improvizációs késztetést a lajstrom könnyedén elnyomhatja. Nem árt azt sem tisztázni, a sürgős vásárlásokat ki és mikor intézi a családból, így elkerülhető, hogy valaki csak valami apróságért ugorjon le a boltba, ezzel is növelve az impulzusvásárlások számát.

A zöldséget, a gyümölcsöt, a húst érdemes a lakóhelyünkhöz közeli piacon megvenni: ha lehet, keressük az őstermelőket. Ha szem előtt tartjuk a lokalitás és a szezonalitás gondolatát, a helyi termelőket is segítjük, miközben teszünk valamit a környezetünkért is, ráadásul a helyi és a szezonális termények nem a világ másik feléről érkeznek, és sok esetben vegyszerezésüket is jobban át tudjuk tekinteni, a messziről szállított élelmiszerek magas tartósítótartalmáról nem is beszélve. A helyi áru a legtöbb sok esetben frissebb és jobb minőségű, és egészen biztosan vitamindúsabb, mint a napokat utaztatott társai. A természet és az emberi szervezet remekül rezonál egymásra, vagyis az itthon termett gyümölcsök, zöldségek szervezetünkre is kedvezőbben hathatnak, mint az egzotikus tájakról érkezők.

Sok minden hasznosítható

A romlandó élelmiszerekből érdemes kevesebbet venni, így elkerülhetjük, hogy félig kibontott tejfölös- és tejesdobozokat, felvágottakat vagy más rövid lejárati idejű termékeket dobjunk a szemétbe. Ezeket természetesen nem szabad elfogyasztani a lejárati idő után, ha felbontva lapultak napokig a hűtő mélyén, akkor végképp nem, ám ha tartós élelmiszert – száraztészta, rizs, liszt – tárolunk a lejárati időn túl a kamránkban, érdemes tenni velük egy próbát, már csak azért is, mert a mikrobiológiai kockázat e termékek esetén kevéssé áll fenn.

Főtt ételekből érdemes legfeljebb kétnapi adagot készíteni előre, a tapasztalatok szerint ugyanis a harmadik napon már sehogy sem fűlik a foga az embernek ugyanazt a fogást elfogyasztani. Inkább tegyük a fagyasztóba a maradékot, igaz, a kényesebb ízlésűek szerint a fagyasztott étel felmelegítve nem túl ízletes. Talán legjobban akkor járunk, ha inkább alapanyagokat teszünk félre: például késő nyáron vagy kora ősszel – hasonlóan a lekvárhoz – eltehetünk lecsót, ami hónapokig eltartható. A mélyhűtőbe szilvát, meggyet, sárgabarackot érdemes kisebb adagokban eltenni, ezeket süteménybe, desszertekbe – piskótába, derelyébe, rétesbe, gombócba, tejes pitébe –, vagy éppen gyümölcslevesbe, -rizsbe is használhatjuk, ilyen felhasználásra a túlérett, állagukat vesztett gyümölcsök is alkalmasak lehetnek. Az élelmiszerek helyes tárolásával kapcsolatban egyébként érdemes arra figyelni, hogy a zöldséget, gyümölcsöt ne nejlonzacskóban tegyük a kamrába vagy a hűtőbe, hanem papírzacskóba vagy papírtörlőbe bugyolálva, így napokig friss marad.

A romlásnak induló zöldségeket ugyancsak százféleképpen felhasználhatjuk: az elősütött vagy alaposan meggrillezett padlizsánból, paradicsomból, kápia paprikából, fokhagymából házi ajvárt készíthetünk. Ha az olaszok minestrone levesét vagy a magyarok zöldséglevesét készítjük, ugyancsak eltüntethetjük a már kevéssé friss zöldségeket a háztartásból. De igazi maradékmentő a számtalan változatban összeüthető pesto is, aminek klasszikus receptje hét hozzávalót jelöl meg: bazsalikomot, fokhagymát, parmezánt, olívaolajat, sót, borsot és fenyőmagot, de paprikát, szárított paradicsomot, csípős-markáns ízű salátafélét, a rukkolát, sőt bébispenótot is tehetünk hozzá. A pesto tésztára öntve igazán friss-fűszeres, mennyei olasz ízvilágot produkál. És ha már olaszos ízek: a pizza is a minden maradékot felhasználni elvéből született, hiszen a régiek semmit sem dobtak a szemétbe, az utolsó morzsáig hasznosították a konyha ehető maradékait. Ezt persze a magyar konyha is alkalmazta, elég csak a falusiak disznóvágás után feltálalt ételsorra gondolni: a disznó minden porcikáját hasznosították fülétől a farkáig, és egész évben jóllaktak belőle.