Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 33. születésnapja és részvényeinek tőzsdei bevezetése alkalmából tartott rendezvényen a Magyar Nemzeti Bank Budai Központjában 2023. június 21-én
Hirdetés

Varga Mihály beszélt arról is, hogy az elmúlt három év – a járvány és a háború hatásai miatti – gazdasági nehézségei ellenére a kormány és a jegybank programjai lehetővé tették a korábban elért eredmények megtartását. Megemlítette, hogy sikerült a munkanélküliséget 4 százalék alatt, a foglalkoztatottsági rátát pedig 70 százalék felett tartani, továbbá a beruházások dinamikája sem lassult.

Hozzátette: az infláció mértéke aggasztóvá vált, de a fiskális és a monetáris politika olyan antiinflációs politikába fogott, amelynek hatására januártól csökkenni kezdett a mutató, és továbbra is a legfontosabb célnak nevezte a fogyasztói áremelkedés letörését.

A következő évi költségvetést 6 százalékos inflációval és 4 százalékos növekedéssel tervezi a kormány, a hiányt és az államadósságot pedig a GDP 2,9 százalékára, illetve 66,7 százalékra, az utolsó járvány előtti évben mért adathoz közeli szintre szorítják le – mondta.

A stabilitás és a kiszámíthatóság a célja a költségvetésnek, ami tovább erősítheti a BÉT-et is – húzta alá. Varga Mihály megjegyezte: az állampapírok előnye, hogy az ezeréves magyar állam garantálja azokat, ez a befektetés a gazdaság fundamentumait teszi szilárdabbá.

Arra biztatta a továbbiakban a befektetőket, hogy megtakarításaik egy részét a tőzsdén helyezzék el, és részesüljenek az ott jegyzett vállalatok sikereiből.

A tőzsde kiváló terep ahhoz, hogy kkv-ból nagyvállalat, adott esetben világmárka legyen, a gyors forrásbevonás és fejlődés helyszíne; a részvénypiac működése a bankrendszer finanszírozási lehetőségeit bővíti, kockázatait csökkenti – összegezte. A BÉT-en jelen lévő cégek közül sok már a kifektetők között található, ami előnyös az egész gazdaság számára – tette hozzá a miniszter.

Matolcsy György jegybankelnök azt hangsúlyozta, hogy a tőzsde képes segíteni az ország és a régió felzárkózását, motorja lehet a magyar fenntartható gazdaságnak, a következő évtizedekben a gazdasági modell kulcseleme lehet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke felidézte, hogy a jegybank 2015-ben megvette a tőzsdét, mert hitték, hogy a magyar felzárkózáshoz szükség van olyan „angolszász elemekre”, amelyek dinamikát adnak a fejlődésnek.

A BÉT azóta sok vállalatnak nyújtott segítséget a fejlődéshez – tette hozzá. Az egyik legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy a gondolkodást sikerült megváltoztatni, szerinte egyre több vállalatnál látják mára már azt, hogy a tőkepiacnak – egy sor más pénzpiaci eszköz mellett – helye van a finanszírozásban.

Szükség van a nagy magyar bajnok cégek mellett egy dinamikus középvállalati körre, amelynek létrehozásában, az új bajnokok megteremtésében a BÉT nagyban segíthet – jegyezte meg.

Rámutatott: a globális rendszerben a jövőben minden már megindult átmenet felgyorsul, az energetikai forradalom és az autóipar jól tükrözi ezt a folyamatot, de számos más technológiában, illetve a geopolitikában és a pénzpiacokon is hasonló ugrások várhatók.

A pénzpiacok jövőjéről beszélve sem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a mintázatokat, amelyek a 70-es és a 40-es évek történéseiből ismétlődni látszanak, így például a magas inflációt, az eladósodást, a stagflációt és a nagyhatalmi szembenállást – fejtette ki utalva arra, hogy „a jövőt a múltból lehet megsejteni”.

A jegybankelnök szerint a jövőben kevesebb – összesen kettő – valóban globális pénzügyi rendszer lesz, ezek a New York-i és a sanghaji, mellettük, a résekben növekedhetnek regionális tőzsdék, mint például a magyar is. Ahhoz, hogy a BÉT sikeres lehessen, regionális szövetségeket kell kötni, a Kárpát-medencében kell gondolkodni, illetve úgy kell segíteni az ország felzárkózását, mint ahogy azt a múltban a sikeres tőzsdék – amsterdami, milanói, müncheni vagy stockholmi – tették.

A siker három legfontosabb mérföldköve a mérés, a verseny és az együttműködés, a tőzsde mindhármat nyújtja a vállalatoknak – hangsúlyozta Matolcsy György.

A BÉT 5 413 481 darab, egyenként 100 forint törzsrészvényét a tőzsde standard kategóriájába vezették be, úgynevezett technikai listázással. A papírokkal szerdán indult meg a kereskedés, ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel. A tőzsdére lépést az Andrékó Ferenczi Kinstellar Ügyvédi Iroda, a Concorde Értékpapír Zrt., az ERSTE Befektetési Zrt., az OTP Bank Nyrt. és a PwC Magyarország támogatta tanácsadóként – olvasható a BÉT közleményében.

Korábban írtuk