Féken tartható az infláció
Februártól hét élelmiszer árára hatósági szabályozást vezet be a kormány, vagyis nem lehetnek drágábbak a tavaly október közepén jegyzett szintnél. A kristálycukorra, finomlisztre, étolajra, tejre, sertéscombra, csirkemellre és csirke far-hátra bevezetett korlátozás célja az infláció mérséklése. A piacgazdaságban szokatlan módszerről, a járványhelyzet okozta rendkívüli helyzetekről, az infláció mozgatórugóiról Boros Imre közgazdászt kérdeztük.
– Hét terméket vontak be a hatósági ár szabályozásba. Mi az oka, hogy épp ezeket választották, ezek talán befolyásolják a többi termék árát?
– Az emberek és családok fogyasztási szerkezetét régóta nyomon követi a Központi Statisztikai Hivatal. Ezek a tömegfogyasztásban jellemző árucikkek, sok fogy belőlük, az élelmiszer kategóriában kulcstermékek. Ha ezek árát rögzítik, akkor az élelmiszer-fogyasztásban féken tartható az infláció.
– Klasszikus alapélelmiszerekről van szó. De valóban képes hét cikk féken tartani a több száz egyéb élelmiszerfajta árát is?
– Ha ennél a hét terméknél rögzített az ár, és megpróbálják jelentősen felvinni mondjuk a csirkecombét, akkor sokan majd nem vesznek csirkecombot, inkább veszik a csirkemellet. De nagy átrendeződést a fogyasztási szerkezetben nem várok. Valójában az élelmiszeráraknak akkor van vásárlást befolyásoló hatása, amikor valami nagyot drágul. Vagyis egy bizonyos szint fölött az emberek fölfelé árérzékenyek, ezt a szintet sikerült most megfelelően rögzíteni.
– A kereskedők nehezményezik, hogy nekik kell állniuk a kormányzati döntés miatt keletkező veszteségeket, de azóta kiderült, hogy az árstop az ő beszerzési áraikra is vonatkozik. Hol keletkezik inkább veszteség, a kereskedelemben vagy a feldolgozóknál?
– Az élelmiszerláncban hatalmas nyereség keletkezik, mire a termék a kistermelőtől eljut a fogyasztóig. Nézzük például a tejet. Zalában egy magántermelőtől 160 forintért lehet tejet venni, amiben már minden adó és törvényi kötelezettség benne van. A begyűjtők azonban ennél olcsóbban veszik át tőlük, aztán leszednek róla egy csomó tejzsírt, és a folyamat végén az eredetileg 4-4,5 százalék zsírtartalmú tej 2,8 százalékos zsírtartalommal belekerül a dobozba, amit a boltokban 300 forintnál is drágábban adnak. Ennek az árkülönbségnek a nagy részét egyfelől a feldolgozóipar, másfelől és inkább a kereskedelmi láncok teszik zsebre. Át tudják tehát vészelni például a tej árának hatósági rögzítését.
– Előbb elhangzott, hogy az érintett cikkeket nem vagy csak kis mennyiségben fogják majd árulni. Aztán az is, hogy az árstop például a külföldi fagyasztott húskészítmények beszerzése felé tereli a kereskedelmet, miközben a magyar húst majd exportálják. Reálisak ezek a veszélyek?
– Készletezési kötelezettsége is van kereskedőknek, vagyis nem tehetik meg, hogy bizonyos termékeket ne áruljanak. Másrészt az élelmiszerpiacok elég telítettek, a magyar ember pedig hozzá van szokva bizonyos minőséghez. De miért is próbálnák a kereskedők vagy a feldolgozók kijátszani a szabályozást? Ha nagyon elevenükbe vágtak volna ezzel az árral, vagyis ha kifejezett veszteségük keletkezne, talán igen, de erről szó sincs. Maximum annyira számítok, hogy a nyereségcsökkenés következményeit a kereskedelem megpróbálja továbbtolni a beszállítókra.
– Orbán Viktor azzal indokolta az árstop bevezetését, hogy erőteljesen nőtt az infláció, és ezzel megpróbálnak gátat vetni neki. Novemberben például 7,4 százalékos inflációt mért a KSH, decemberre 7,1 százalékot valószínűsítenek. Nyilván az elmélet akkor működne, ha a hatósági árral meghatározott negyedév után az infláció visszaállna egy alacsonyabb szintre. Működhet ez az áthidaló hatás?
– Az inflációt nem szerencsés csak hazánk viszonylatában vizsgálni. Ha megnézzük a világ vezető hatalmait, az Egyesült Államokban negyven-, a mindig pedáns Németországban pedig harmincéves csúcson áll. Ezt a válsághelyzetet valójában a pandémia okozta, hiszen egyrészt egy csomó termék kiesett, másrészt a kormányok aktivizálták magukat a cégek és az emberek megsegítésében, vagyis többletpénzt bocsátottak ki a gazdaság élénkítésére. Így egy nagyobb pénztömeg került szembe egy kisebb kínálattal, ami az áremelkedés klasszikus alapesete. A jelenlegi inflációnak tehát egy része reális, a másik része azonban spekulációs ráadás. A rendszerváltozás időszakában nagyrészt külföldre privatizált magyar élelmiszer-ágazat különösen alkalmas terep a spekulációra. A tejről már volt szó, de nézhetjük akár a cukrot is, ahol az egykori sokgyáras, évi 400 ezer tonna termelést produkáló ágazat kibocsátása százezer tonnára esett vissza, miközben be kell hoznunk vagy 200 ezret. Ami viszont külföldről jön be, annak az árazása nehezen ellenőrizhető. És ott a liszt, ahol a monopolhelyzetben levő kereskedők felvásárolják a készleteket, és szintén rendkívüli különbség van aközött, amennyiért elhozzák a termelőtől és amennyiért továbbadják a pékeknek. Mielőtt a kormány ezeket a döntéseket meghozta, részletesen elemezte ezeket a piacokat, és nem az volt a cél, hogy termelők vagy kereskedők csődbe menjenek, hanem hogy járuljunk hozzá a hazai gyártású infláció csökkentéséhez. Persze a külföldi hatású infláció is kellemetlen, ami például a hazánkba érkező nyersanyagok és energiahordozók árszintjében nyilvánul meg, erre azonban kevesebb a ráhatásunk.
– A világjárvány gazdasági hatásinak mérséklésére Magyarországon is történt jelentős többletpénz-kibocsátás?
– A Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjai nagyon segítették a gazdaság életben tartását, ahol az MNB akár 0 százalékos kamattal is helyezett ki hitelt 2020 tavaszától. Most már azonban leállították ezeket a programokat, és bizonyos beruházási tevékenységeket is későbbre halaszt a kormány, hogy a piacra jutó pénztömeget ezzel is mérsékelje.
– Mindennek eredményeként visszafordulhat az infláció?
– Én úgy érzem, a novemberi és decemberi hét százalék fölötti értékekkel az infláció tetőzött.
– Van olyan vélemény, hogy az élelmiszerek áremelkedésében kulcsszerepet játszottak a nagy, külföldi tulajdonú üzletláncok. Ennek akár politikai motiváltsága is lehet?
– Az árakat egy piacon mindig a nagy szereplők határozzák meg, a kisebbek maximum követni tudják. Más a kicsik szempontrendszere is. Ezek általában kistelepüléseken működnek, és olyan árat alkalmaznak, amin kis hasznot fognak, hogy a vevőik másnap is bejöjjenek hozzájuk, és esetleg még a nagy láncoktól is el tudják csábítani a vevőket. A nagyok viszont árdiktátumot tudnak alkalmazni, főleg ha összebeszélnek, ami nem ritkaság. Ahogy nemrég a műtrágyapiacon derült ki egy óriási kartellezés, ami 30 milliárd forinttal rövidítette meg a földművelőket.
– Nem a mostani az első hatósági árbejelentés: ősszel hasonló döntés született az építőiparra vonatkozóan, nemrég pedig az üzemanyagárak vagy épp a jelzáloghitelek kamatai kapcsán. Összeegyeztethető ez a piacgazdasággal?
– Akik ezeknek a döntéseknek kapcsán kommunista módszereket emlegetnek, elképesztően tájékozatlanok. Ilyen típusú rendkívüli helyzeteket, mint most a pandémia, nem tapasztaltunk a piacgazdaság elmúlt évtizedeiben. Rendkívüli helyzetek ugyanakkor már voltak a történelemben, mint például háborúk, forradalmak, természeti csapások. Egy normális állam a rendkívüli helyzetekre is fel van készülve. Legtöbb esetben az alkotmányban vagy az alkotmány alatti jogszabályokban több potenciális szabály is van, ami a rendkívüli helyzetekre vonatkozó kormányzati teendőket fogalmazza meg. Ezekben le is van írva, hogy ilyen helyzetekben, eltérően a szokásos módtól, milyen többletjogosítványokat kapnak a kormányzatok. Tapasztalhattunk is belőle valamit a pandémia kapcsán, amikor vészhelyzetet jelentett be a kormány, ami szintén óriási ellenzéki tiltakozást váltott ki, miközben rengeteg helyen történt ugyanez. De például Anglia is piacgazdaság volt a második világháború idején, és nemhogy szabályozták az élelmiszerárakat, hanem jegyrendszert vezettek be. Az első világháborúban pedig állami rendelettel szedték össze a harangokat ágyút önteni. A rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat váltanak ki, a kormányzat nem élt vissza semmilyen szabályozással, csak alkalmazta a lehetőségeket. Nekem bizarr, hogy ennek kapcsán épp a baloldal vádaskodik, amely negyven évig úgy kormányzott, mintha folyamatosan rendkívüli helyzet lett volna…
– Az eddigi hatósági áras intézkedések, például az építőiparra bevezetett, sikeresek voltak?
– Az éptőanyag-drágulásnak is tipikusan több oka volt, vagyis a pandémia által előidézett nemzetközi áremelkedés, a belső spekuláció és a rendszerváltozás időszakában elhibázott privatizációs politika. Például hogy az összes kavics- meg homoklelőhelyet eladták, aminek eredményeként ma egy zacskó játszóhomokot annyiért lehet vásárolni, mint korábban három kocsideréknyi homokot. De eladtuk vagy bezártuk a téglagyárakat is, a külföldi tulajdonosok pedig éltek az így keletkezett lehetőséggel. A kormány kiviteli stopot csinált, és piacvédelmi beavatkozásokat is tett, aminek eredményeként megszűnt az alapanyaghiány, és mérséklődtek az árak.
– Az ellenzék úgy véli, a kormány inkább az élelmiszerek áfáját csökkenthette volna, ahogy Lengyelországban épp most meg is tették…
– Az áfával a baloldal már többszörösen megbukott. Hiszen épp a polgári kormány csökkentette az alapvető élelmiszereknek az áfáját öt százalékra, amit a balliberális pártok annak idején nem szavaztak meg. Másrészt az volt a korábbi tapasztalat, hogy amikor az áfamérsékléssel éltek, akkor az adócsökkentést a kereskedők megpróbálták átstrukturálni a saját jövedelmükbe. De ezeknél a termékeknél csak öt százalék az áfa, ezt tovább csökkenteni már nem nagyon lehet.
