Kulcskérdés a vetőmag

– Milyen a hazai növénynemesítés múltja és jelene?

– Magyarországnak nagy hagyományai vannak a növénynemesítés és a vetőmag-előállítás területén. Ennek köszönhetően a világ élvonalába verekedtük fel magunkat. És nemcsak idehaza voltunk világhírűek, hanem a magyar növénynemesítő tudósok eredményeit világszerte alkalmazták. A közelmúltban azonban kedvezőtlen folyamatok indultak el, megerősödtek azok a multinacionális vállalatok, amelyek elképesztő erőket mozgósítottak, hogy a biológiai, genetikai erőforrásokat és a hozzájuk kapcsolódó tudományos hátteret egy kézben tartsák.

– Egy kézből, azaz globális menzáról etetnék a világot?

– Legalábbis a multik felismerték, hogy aki uralja az élelmiszer-termelés biológiai alapjait, az uralja az élelmiszer-ellátást – vagyis meghatározza az állami szuverenitás lehetséges mértékét.

– Ez tehát nemzetbiztonsági kérdés?

– Igen. Ezért fontos felismerni, hogy ez az élelmiszer-biztonság a biológiai fundamentumoknál, vagyis a tenyésztés, illetve növénytermesztés alapjainál kezdődik. Ennek jelentősége különösen az elmúlt években, a Covid-járvány, majd az ukrajnai háború tanulságait felismerve nőtt meg.

– Milyen helyzetben van e tekintetben Magyarország?

– A kalászosok hazai piacán még húsz éve is meghatározóak voltak a magyar fajták. Sajnos mára 80 százalékban külföldi nemesítésű fajtákat termesztenek, és így a haszon is ugyanilyen arányban külföldre áramlik. Magyarország évente hozzávetőleg 200 milliárd forintot költ vetőmagvásárlásra, ennek 90 százaléka külföldi cégeknél landol. A három legnagyobb nálunk jelen lévő multi a Monsanto, a Pioneer és a Syngenta.

– Ez az uniós csatlakozással együtt járó piacnyitás következménye?

– Csak részben, hiszen a piacnyitás minden tagállamra nézve kötelező, de másutt mégis elképesztő erővel védik a saját piaci érdekeiket.

– A hazai vetőmagpiacot uraló három nagy multi GMO-ban is utazik. Lehet garantálni, hogy magyar földbe nem kerül ilyen?

– Magyarországon meghirdetetten GMO-mentes gazdálkodás folyik, és ez a termelés szintjén maximálisan igaz. Nagyon szigorúan ellenőrzik a termelőket. Például 60-70 ezer hektáron termelünk szóját, ami mind GMO-mentes. Csakhogy a feldolgozóiparban, a takarmányozásban jelentős a GMO-s import, a hazai termés ugyanis kiváló minőségű, így feláras termékként jórészt nyugati exportra megy.

– Miért van szükség egyáltalán ezekre a cégekre, miért nem lehet az éves termés egy részét vetőmagként használni a következő évben?

– Ez nem kifejezetten multispecialitás. A termés magjainak visszavetésével a legtöbb növényfajnál leromlás következik be a genetikát és így a termesztési tulajdonságokat illetően, csökken a termésmennyiség és a minőség is. Nem az a probléma, hogy a vetőmagot meg kell venni, hanem az, hogy a piacot külföldi multik és így külföldi fajták uralják. Az őszi búza esetében a hazai fajták részaránya 2003-ban még 80 százalék volt, 2022-ben már csak 44 százalék, ami azonban más növényfajokhoz képest még mindig kiemelkedő arány. A kukoricánál, a napraforgónál és a repcénél még rosszabb a helyzet, utóbbinál kizárólag külföldi vetőmagot használnak. Sajnos az elmúlt 20-30 év folyamata elkeserítő, még mindig nem kap elég figyelmet a biológiai alapok megőrzése. Hiányzik az a patrióta szemlélet, ami erősítené a magyar vetőmag pozícióit. Ebben nemcsak az államnak van feladata, a marketing és a szaktanácsadás is fontos.

– Mi a megoldás?

– Szakmai körökben egyre többet vetődik fel egy nemzeti nemesítőház víziója, amellyel teljeskörűen hasznosítani lehetne a hazai genetikai alapokat, megfelelő koordináció mellett pedig hatékonyan és koncentráltan lehetne felhasználni az ágazat erőforrásait. Ha nem szeretnénk elveszteni, sőt, erősíteni akarjuk a piaci pozícióinkat, a vetőmag-szuverenitásunkat, akkor radikális beavatkozásokra van szükség a nemesítés és a hozzá kapcsolódó oktatás területén. Utóbbit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem vállalta, Gödöllőn és Szarvason évente felváltva hirdetünk vetőmag-gazdálkodási mérnöki képzést. Elkezdtük integrálni az érintett társaságokat is. A továbblépéshez, a valódi sikerhez elkerülhetetlen a ma még versenytársakként működő társaságok integrációja. Sokkal koncentráltabban kellene dolgozni, igazodva a népességrobbanáshoz és a klímaváltozáshoz. Ez nem rövid távú sikerekkel kecsegtető munka, egy szántóföldi növény nemesítése 8-10 év, és akkor nem beszéltem például a szőlőről, amelynél mindez 20-25 évbe is beletelhet. Jelenleg három irányban zajlanak ilyen munkálatok. Az ezzel foglalkozó intézetek nagyrészt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem felügyeleti körébe tartoznak, de vannak olyan műhelyek is, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémia tart fenn, és magáncégek is működnek. Hiányzik viszont a munka összehangolása.

– Hol kellene kezdeni?

– A változó klimatikus körülményekhez, piaci viszonyokhoz alkalmazkodó jó fajtákat kell előállítani. A mai szétforgácsolt rendszerben sokszor nem is tudnak a nemesítők azokról a keresztezési lehetőségekről, amelyeket egy egységes génbanki rendszerben ideálisan ki lehetne aknázni. Az is baj, hogy vannak olyan vetőmag-előállító társaságok, például a Magyar Tudományos Akadémia cégei, amelyek külföldi genetikájú vetőmagot forgalmaznak hazai csomagolással. Ez szemfényvesztés. A folyamatot az állami tulajdonú földeken kellene elkezdeni, ez jó példa és referencia volna a magángazdaságok számára.