Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Fontos statisztikára hívta fel a figyelmet közösségi oldalán György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ismertette az Európai Unió, az Eurostat kimutatását. 

Ez rávilágított arra, hogy 2009 és 2020 között Magyarország harmadik helyen állt az unióban a GDP-arányos adóelvonás csökkenésének tekintetében.

György László jelezte: mindez azért fontos, mert ez mutatja meg azt, hogy a gazdasági teljesítmény mekkora hányada marad a családoknál és a vállalkozásoknál.

„A jobboldali kormány az adócsökkentés politikájában hisz: célunk, hogy amit a családok és a vállalkozások megtermelnek, az náluk is maradjon” – írta.

Korábban írtuk

Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy ha 2010 után a baloldali kormány alatt tapasztalt szinten maradtak volna az adók, akkor 2020-ban 1200 milliárd forinttal több adót szedett volna be az állam a családoktól és a vállalkozásoktól. Ez háztartásonként évente akár a háromszázezer forintot is elérhette volna.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.