Bankprivatizáció az éjszaka leple alatt

Eladták az utolsó állami tulajdonban lévő kereskedelmi bankot. A magyar költségvetés 67 milliárd forintot kasszírozott a Földhitelbank 50 százalékos állami tulajdonrészének eladásából. Az árat jónak mondják a szakemberek, az értékesítés módja viszont merőben szokatlan. Az FHB-t szerda este bármiféle előzetes bejelentés nélkül, két óra alatt adták el londoni közvetítők segítségével. Gyanakvásra ad okot az is, hogy az illetékesek napokig nem hozták nyilvánosságra a vevők nevét. Ráadásul a korábban hangoztatott szakmai befektetők helyett végül pénzpiaci szereplőknek engedték át a bankot. Nagyon kellett a bevétel a költségvetésnek.

Szerda délután még semmit sem sejtettek a tőzsdén. Az FHB részvényei épp jó passzban voltak: háromnapi mérsékelt növekedés eredményeként 2145 forinton zárt az árfolyam. Valamikor éjszaka érkezett meg a hír: a magyar állam Londonban eladta a tulajdonában lévő 50 százaléknyi részvénycsomagot. Vagyis a kisrészvényesek, akik délután még egy alapvetően állami bank társtulajdonosának érezhették magukat, estére már hatalmas tőkés csoportokkal kerültek közös birtokba.

Esélyegyenlőség törölve

– Az állam az FHB-ra alapítása óta 8 milliárdot költött, s a privatizáció két lépcsőjében 80 milliárdot kapott érte – vont egyenleget Veres János pénzügyminiszter. Ebből a mostani értékesítés mintegy 67 milliárd forintot hozott a magyar költségvetésnek, ami részvényenként 2025 forintos vételárat jelent. Az árat jónak mondják szakemberek, hiszen csak némileg alacsonyabb a szerdai tőzsdei záróárnál, márpedig nagy mennyiségű eladásnál ennél sokkal nagyobbat zuhanhat az árfolyam. Csütörtökön egyébként a tőzsdei ár is alkalmazkodott a londoni árszinthez: már csak 2050 forintért adták-vették az FHB-részvényeket.

Az akció körülményeit tekintve már jóval kevésbé lelkesek az elemzők. A Földhitelbank részvényeit minden előzetes bejelentés nélkül ajánlották fel a londoni pénzpiacon, és két órával később már le is zárták az értékesítést. Bár Russel Julius, a tranzakció lebonyolításával megbízott angol HSBC képviselője így nyilatkozott az ügyletről: „aki ismerte a bankot, annak néhány óra is elég volt a döntéshez, aki pedig nem ismerte, azok számára több nap sem lett volna elég”. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a puccsszerű értékesítés erősen sértette az esélyegyenlőség és az átláthatóság követelményét. Mert vagy nem értesítettek előzetesen senkit, és akkor csak azok juthattak a bank részvényeihez, akik épp abban a néhány órában figyeltek a pénzpiacokra, vagy a HSBC előre értesítette a jelentősebb ügyfeleket, ebben az esetben viszont felmerül a kérdés: mi alapján történt a kiválasztás?

Hasonló villámprivatizáció eddig csak egyszer fordult elő a magyar állami vagyon kiárusításában. Szintén szocialista kormány alatt, 2004 májusában került sor a Mol utolsó 25 százalékának „gyorsított könyvépítéses eljárás” keretében történő eladására. A következményekről épp az elmúlt hónapokban kaptunk riasztó leckét. Miután a részvényárak megnégyszereződtek (!) a kibocsátáskori 6500 forintos árfolyamhoz képest, a spekuláns befektetők természetesen túladtak a papírokon, aminek eredménye kis híján az lett, hogy az osztrák ÖMV tulajdonába került „nemzeti olajtársaságunk”. S a részvénytulajdonosok legalább 50 százalékáról még a cégvezetés sem tudja, hogy kicsoda. Minden más esetben (Budapest Airport, Antenna Hungária, Malév, Máv-Cargo) a közvélemény számára lényegesen áttekinthetőbb módon, nyílt versenyeztetéssel választották ki a privatizációs eljárások győztesét.

Most is benne van a pakliban, hogy a titkos akciónak hasonló következménye lesz, mint amit a Molnál tapasztaltunk. A Pénz­ügyminisztérium szerint az FHB-részvényeket jellemzően pénzpiaci befektetők vásárolták meg – olyanok tehát, akik megfelelő haszon reményében bárkinek hajlandók továbbadni azokat. A gazdasági lapok a Mol- (és a TVK-, BorsodChem-) vásárlásban is közreműködő Vienna Capital Partners-t is megszellőztették új tulajdonosként, amely mindegyik magyar társaságból jelentős pénzügyi haszonnal szállt ki a későbbiekben. Hétvégén azonban a minisztérium és az ÁPV Rt. közös sajtótájékoztatón közölte: a több mint tíz hazai és több mint tíz külföldi intézményi vevő közül egyik sem szerzett 5 százaléknál nagyobb részesedést. Nevüket csak lapzártánk után hozzák nyilvánosságra – az azonban biztos, hogy senki nem került meghatározó pozícióba.

Visszaütött a bankadó

A pénzpiaci vevőknek történt kiárusítás azért is keltett meglepetést, mert az állam képviselői korábban többször hangsúlyozták: szakmai befektetőnek kívánják eladni a Földhitelbankot. A londoni ügylet előkészítése annyira titokban zajlott, hogy elemzők még néhány órával korábban is úgy vélték: az ÁPV Rt. legfeljebb hónapok múlva hirdet versenytárgyalást a részvényekre, s azon az egyik fő elbírálási szempont a szakmaiság lesz.

A Pénzügyminisztérium utólagos magyarázata szerint azonban már rég nem volt esély a szakmai befektető bevonására. Az FHB privatizációja ugyanis már korábban olyan irányba ment el, ami jelentősen csökkentette a bank vonzerejét szakmai körökben. 2006-ban ugyanis a Földhitelbank tulajdonosi körében megjelent az Allianz Hungária biztosító, amely három részletben megvásárolta az Inter-Európa Bank, a CIB Bank, valamint az Aegon Magyarország biztosítók korábbi részesedését. Bár az Allianz tulajdonhányada csak 9,9 százalék, ennek keretében a társaság kezébe került az FHB vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvényeinek 66 százaléka, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a biztosítótársaság hozzájárulása nélkül aligha hozhat bárki bármilyen döntést a bank fontos ügyeiben (pl. vezetőváltás, alaptőkével és alapszabállyal kapcsolatos kérdések, a társaság átalakulása). Bár júliusban az állam megpróbálta rávenni az Allianzot, hogy többletrészesedésért cserébe mondjon le a vétójogot biztosító papírok jelentős részéről, a biztosítótársaság azonban nem volt hajlandó erre.

De már az FHB privatizációjának korábbi szakaszai is tele voltak hajtűkanyarokkal. Az 1997-ben alapított bank részleges privatizációjáról 2003-ban döntöttek, ekkor értékesítették a cég részvényinek 46 százalékát hazai kisbefektetők, valamint néhány pénzintézet számára – egyúttal a társaság papírjait bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. 2005-ben született döntés a privatizáció folytatásáról, az úgynevezett szakmai befektető bevonásáról. Mire azonban erre sor került volna, 2006 második felében érvénybe léptek a gyurcsányi megszorító intézkedések. Ennek egyik pontja volt a bankok számára kivetett különadó, egy másik pedig a lakáshitelezést sújtó külön passzus: az állami lakástámogatásokból származó nyereség 20 százalékát vissza kell fizetni a költségvetésbe. A rendelkezések bejelentése után harmadával csökkent az FHB tőzsdei árfolyama, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a tervezett értékesítést. Az eladásra szánt rész tőzsdei értéke ugyanis 47 milliárd forintról 31 milliárdra zuhant, vagyis az állam a privatizáción közel annyit vesztett volna, mint a bankadóból tervezett teljes, 25 milliárdos bevétel. Az ekkor jelentkező késlekedés időszakában vált meghatározó tulajdonossá az Allianz.

Azóta a bankrészvény tőzsdei árai visszakapaszkodtak a korábbi szintre, sőt a tőzsdeindex általános emelkedésével együtt az Földhitelbank is újabb rekordokat döntött. A tőzsdei árszinthez viszonyítva valóban szép pénzért ment el az FHB: mindössze 218 forinttal kevesebbért, mint a történelmi maximumot jelentő árfolyam. Mivel ez a privatizáció inkább hasonlított egy tőzsdei kiárusításhoz (több befektető szerzett kis résztulajdont), jogos a tőzsdei árakhoz való viszonyítás. Egész más lehetett volna azonban a helyzet, ha tényleg egyetlen szakmai befektetőnek sikerül továbbadni a részvényeket. Karvalits Ferenc, a jegybank jelenlegi alelnöke, az FHB korábbi elnöke ezzel kapcsolatban néhány hónappal korábban azt mondta: mivel a Földhitelbank a 8-9. legnagyobb pénzintézet Magyarországon, e pozíció megszerzésért a szakmai befektetők jelentős prémiumot hajlandók fizetni. A most beszedett 67 milliárd forinttal szemben a pénzintézeti vezető 120-140 milliárdot is beszedhetőnek tartott az FHB-ért.

Búcsú a lakáspolitikától

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője egyszerűen így vélekedik a villámprivatizációról: a magyar költségvetésnek rend­kívül szüksége volt az FHB eladásából befolyó tízmilliárdokra. Értékesebbnek tartották tehát a most beszedhető 67 milliárdot, mint a bizonytalan jövőben talán elérhető 120-at. A bevétellel az államháztartás hiánya mintegy 0,3 százalékponttal csökken. Az új tulajdonosi rendszerrel vélhetően örökre búcsút mondhatunk az FHB korábbi szerepvállalásának. 1997-ben a bankot azért hívta életre a magyar állam, hogy segítségével megteremtse a jelzálogbanki működés hazai feltételeit. Majd 1999-ben az FHB feladata kiegészült az állami lakáspolitika támogatásával. Ennek megfelelően az ezredforduló környékén az FHB vált a támogatott lakáshitelek fő pénzintézetévé. Az ügyfelek jelentős része közvetlenül a Föld­hi­te­l­ban­khoz fordult, de a más pénzintézetek által nyújtott hitelek esetében is a bankok jellemzően csak közvetítői voltak az FHB-konstrukcióknak. Sokat elárul, hogy 2003-2005 között az FHB bevételeinek 60 százaléka a kedvezményes lakáshitelek állami támogatásából képződött. Bár e részarány a lakáshitelek támogatásának megnyirbálásával újabban csökken, az FHB bevételeinek döntő részét még mindig a lakosság lakáshitel-törlesztései adják. Az FHB privatizációja azt is üzeni: nincs többé szükség költségvetési támogatásra építő lakáspolitikára. Érezte ezt a pénzintézet is, amely az utóbbi években egyre inkább hagyományos kereskedelmi bankként kezdett viselkedni. A jelzálog-hitelezéssel foglalkozó kirendeltségek mellett idén mintegy két tucat új fiókot nyitott a társaság, ahol immár a szokványos banki konstrukciókat kínálják az ügyfeleknek. S a tavalyi év végén megalakult az idős emberek öngondoskodását elősegítő FHB Életjáradék Zrt.

Az állam tehát előbb a Földhitelbank funkcióját tette értelmetlenné, majd úgy döntött: inkább pénzt csinál a számára fölöslegessé vált társaságból. De vajon mi lesz, ha egyszer a kormány ismét érdemi lakáspolitikát kíván folytatni?

Kárász Andor