Adócsökkentés, több pénz a családoknak, takarékosabb állam, kiegyensúlyozottabb költségvetés. Ezekkel a jelszavakkal hirdette meg Gyurcsány Ferenc 2005 áprilisában a „Száz lépés” programot, az új miniszterelnök első önálló tervezetét. Bár az önállóságot illetően elődje bezsebelhetne némi jogdíjat: a „száz lépés” akarva-akaratlanul visszautal Medgyessy Péter száznapos programjaira, amelyek kapcsán az akkori kormány „ötven nap alatt a lehető legtöbb ember életszínvonalát emelte”.

A misztikus százas ezúttal kevésbé hozott földrengésszerű változásokat. Sugallata, hogy sok apró változtatással rendkívüli eredmény érhető el, eleve a toldozást-foltozást idézte fel. Aztán ahogy hónapokon át húzva bejelentették az egyes lépéseket, ki is derült: apró-cseprő, érdektelen mellékkörülmények módosítgatásáról van szó, amelyek némelyike ráadásul csak több év alatt vihető véghez. A száz lépésből végül – a program honlapja szerint – csupán 43-at sikerült megvalósítani, ugyanennyi a 2006-os évre húzódott át, a többi pedig minden bizonnyal elenyészik a bizonytalan jövőben. Ma már jól látszik: a „száz lépés” program egyetlen eredménye, hogy általa a kormány az aktivitás látszatát mutathatta. S közben az új miniszterelnök szép lassan visszalépett elődje nyomába. A kormány lassan elvetette a gondolati szinten megrekedt reformkísérleteket, s a második félévtől visszanyúlt a 2002-es recepthez: populista osztogatással visszaszerezni a népszerűséget. Csakúgy, mint akkor, többszörösen túlnyújtózva a költségvetés lehetőségein…

Csakhogy a költségvetési deficit évek óta magas szintje ezúttal lényegesen kedvezőtlenebb kiinduló helyzetet teremtett, mint 2002-ben. Így nem csoda, hogy napjainkra a költségvetés túlköltekezése vált az ország első számú problémájává. Paradox módon a kormánypropaganda az év első felében kifejezett sikerterületként beszélt a költségvetési hiány csökkentéséről. Az új pénzügyminiszter még nyáron is kijelentette: a deficit csupán a GDP 3,6 százaléka lesz, 2006-ban pedig csak 2,9 százalék, amivel Magyarország saját vállalásaihoz képest is túlteljesíti az euró bevezetésének feltételeit. Aztán jött Joaquín Almunia, az unió pénzügyi biztosának szeptemberi budapesti látogatása, amikor kiderült, hogy semmi sem igaz. A magyar kormány évek óta könyvelési trükkökkel kozmetikázza a költségvetést (Demokrata, 2005/38.), és a tényleges hiány a GDP közel 5 százalékára rúg. Rövidesen az illetékes brüsszeli bizottság fél év alatt másodszor is megintette hazánkat a laza költségvetési fegyelem miatt, a Fitsch hitelminősítő pedig egy osztállyal lejjebb sorolta hazánkat, immár csupán a közepesen megbízható adósok közé (Demokrata, 2005/50.). Miközben a külföld egyöntetűen a magyar költségvetés további elszállását valószínűsíti (2006-ra például a GDP 6,7 százalékára), év vége felé a Gyurcsány-kormány komoly erőfeszítéseket tett, hogy legalább az idei – szeptemberben módosított – hiánycél teljesítésével bizonyítsa szavahihetőségét. Bár a költségvetés hiánya novemberben már a tervezett összeg 117 százalékán állt, a Pénzügyminisztérium makacsul kommunikálta: a decemberi többletbevételek helyrerántják a mérleget. Ezt a korábbi években is így tették, amit január-februárban követett a pironkodó beismerés: mégsem sikerült. Ezúttal azonban decemberben sor került a Budapest Airport eladására. S bár a törvény szerint privatizációs bevételből nem finanszírozható költségvetési hiány, ügyes húzással a vételár döntő részét koncessziós díjként tüntette fel a kormány, ami viszont már rendes költségvetési bevételnek számít. Az összeg 389 milliárd forint, még több is annál a 218 milliárdnál, amivel novemberig elmaradásba került a költségvetés…

A külső egyensúlyt rendkívül megterheli a rendszeres kormányzati túlköltekezés. Valaha csak a külkereskedelmi mérleg hiányát kellett devizakölcsönökkel áthidalni, az utóbbi években azonban a költségvetési túlköltekezést is döntően külföldi befektetők finanszírozzák. A magyar lakosság megtakarításait ugyanis felemésztették a különböző lakás-, fogyasztási és gépjárműhitelek. A külkereskedelmi mérleg egyébként egész kedvezően alakul: októberi összehasonlításban a 2003-2004-es 3,5 milliárd eurós rekordhiánnyal szemben 2005-ben csupán 2,4 milliárdos mínusznál tartott az ország. A költségvetési deficit 36 százalékát azonban szintén külföldi kötvénykibocsátásból fedezték, ami máris 6,5 milliárd euróra növelte az ország tavalyi finanszírozási igényét. Az összképet jócskán javítja a rekord-közeli, négymilliárd eurós működőtőke-beáramlás, rontja viszont, hogy immár a háztartások 40 százaléka is devizában veszi fel fogyasztási hiteleit (Demokrata, 2005/50.).

Az államadósság az előző tételek miatt gyorsan nő. Míg 2001-ben csupán a GDP 52 százalékát érte el, a 2004-es 57,6 százalékról idén 60 százalék fölé nőtt. Ez azért aggasztó, mert a maastrichti szerződés 60 százaléknál húzta meg a határt, aminél egy állam eséllyel pályázhat az euró bevezetésére. Egyébként sokáig az államadósság volt az egyetlen pont, amiben hazánk teljesítette az euró bevezetésének feltételeit. A látszatot némileg javítja, hogy Draskovics Tibor Brüsszelben kijárta, a nyugdíjreformot végrehajtó országok a valóságosnál 1,2 százalékponttal kisebb hiányt számolhassanak el, s így még éppen a határon belül vagyunk. A kedvezmény azonban csak 2008-ig, s egyre csökkenő mértékben számolható el, ráadásul a következő évre már kedvezménnyel együtt is 60 százalék fölötti rátát valószínűsít a Pénzügyminisztérium. Napjainkban Magyarország bruttó államadóssága 64,9 milliárd euró, ebből 42,8 milliárd a devizában fennálló követelés, s az állomány ötöde az elmúlt három évben keletkezett.

A forint árfolyamát lassan, de biztosan rontják a kedvezőtlen deficit és államadóssági adatok, valamint az általuk kiváltott nemzetközi elmarasztások. Az év elején még 246 forintos euróárfolyam a Fitsch-féle leminősítés után 19 havi mélypontra, 256 forintra esett, majd 253 forint környékén stabilizálódott. Ez mintegy 3 százalékos gyengülést jelent egy év alatt. Köztudott: az árfolyam alakulása indikátorként is felfogható: javuló árfolyam = erős gazdaság, gyengülő árfolyam = gyenge gazdaság. Baljós, hogy elemzők kivétel nélkül további gyengülésre számítanak, szemben a három évvel korábbi hangulattal, amikor 235 forintos árfolyamnál erősödést prognosztizáltak. Manapság a forint árfolyamát leginkább az euró bevezetésének ígérete menti meg a jelentősebb zuhanástól, s a befektetők kivonulásától tartó kormányzat – minden egyensúlytalanság ellenére – a választásokig minden áron fenn kívánja tartani az illúziót. Az infláció továbbra is a magyar gazdaság egyetlen valódi sikerjellemzője. Ami a tartós belső és külső deficit, a növekvő államadósság, s az egyre bizonytalanabb forint mellett akár meglepőnek is nevezhető. A tavalyelőtti 6,8 százalékról tavaly tovább csökkent az infláció, a KSH legutolsó hivatalos, novemberi felmérése szerint immár csak 3,3 százalék. S a végső index tizedpontokkal még ennél is kedvezőbb lehet, hiszen jó néhány üzletlánc már decemberre meghirdette az előrehozott áfacsökkentést. A 3 százalék körüli mérték azt is jelenti, hogy – az államadósság helyett – ismét van legalább egy olyan kritérium, amelyben Magyarország megfelel az euró bevezetési feltételeinek. Az infláció csökkenése egyébként sokkal inkább köszönhető a Nemzeti Bank következetes munkájának, mint kormányzati döntéseknek. Hisz az utóbbiak éppenséggel növelték az inflációt Magyarországon. Elég az autópálya-matricák 15 százalékos, a MÁV, a Volán 7-8 százalékos, az áram árának 10 százalékos, a gyógyszerek árának 7 százalékos januári növelésére utalni, vagy a fővárosban a tömegközlekedés és a csatornadíjak 15-15 százalékos emelésére, amelyek a hivatalos inflációs ráta két-háromszorosára rúgtak.

A gazdasági növekedés 2005-ben a kormányzat egyik kedvenc hivatkozásává vált. Kóka János egyik értekezéséből például kiderült: a magyar gazdaság a nyugat-európai tempó háromszorosával bővül, irigyelnek is bennünket a németek, a franciák. Az első negyedéves 4 százalék után ugyanis a következő két negyedévben – elemzők számára is meglepő módon – az előző év azonos szakaszához képest 4,5-4,5 százalékkal nőtt a magyar GDP. A kormányzati céloknak megfelelően a növekedésben jelentős szerepet játszik az ipari export bővülése – ez látszik a külkereskedelmi statisztikákban is -, de a húzóerőt továbbra is az építőipar jelenti. A mezőgazdaság továbbra is veszít jelentőségéből, immár a GDP 4 százalékát sem adja. A megtermelt többlet elosztása megfelel a kormányfő által hangoztatott közgazdasági racionalitásnak: a Medgyessy-féle nagy osztogatással szemben ezúttal csak 2,4 százalékkal nőtt a háztartások fogyasztása, vagyis a GDP-növekedés nagyobbik része gazdasági befektetésekben hasznosult. Az egészséges szerkezetű, rendkívüli növekedésnek csak egyetlen problémája van: a 6,5 milliárd eurós állami túlköltekezés, amit tartósan nem engedhet meg magának az ország. No és hogy nem is annyira rendkívüli: a csatlakozott kelet-európai országok ugyanis – Lengyelország kivételével – nálunk is gyorsabb tempóban loholnak Nyugat-Európa nyomában. A két meglehetősen megtépázott költségvetéssel rendelkező ország tehát már most is veszít a felzárkózás tempójából, s elemzők arra figyelmeztetnek: ha a választások után mégis sor kerül a költségvetési kiigazításra, az intézkedések jelentősen vissza fogják vetni a GDP bővülését.

A bérek az osztogató jellegnek megfelelően ismét növekedésnek indultak – bár jóval kisebb mértékben, mint Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt. Emlékezetes, a Medgyessy-program kifulladásáról többek között az árulkodott, hogy a 2002-es és 2003-as 10 százalék fölötti növekedés után 2004-ben 1 százalékkal csökkent a reálbérek értéke. Ezúttal ilyesmiről szó nincs. Gyurcsány Ferenc maga tett javaslatot a minimálbér 8 százalékos emelésére, ami önmagában feltolta a fizetéseket. Összességében 2005-ben 7 százalékkal nőtt fizetésünk, ami az inflációval korrigálva azt jelenti, hogy 4 százalékkal nőtt a reálbér. Nem voltak ennyire szerencsések az állami alkalmazottak: az uniós költségvetési feddések árnyékában velük továbbra sem lehet túl gáláns a kormány, a költségvetési szektorban csupán a versenyszektor felével nőtt a bérek értéke. Jó néhány 2005-ben felvetett javaslatot csak 2006 januárjától léptet életbe a kormány. Bevezetik például az iskolai végzettségtől függő minimálbért, a középfokú végzettségűeknek például legalább a minimálbér 125 százalékát kell kapniuk. S nem szabad megfeledkezni a jövedelemadó-csökkentésről sem: emlékezetes, 2005-től a kormány eltörölte a középső szja-sávot, 2006-tól pedig 38-ról 36 százalékra mérsékli a fölső adókulcsot. Az adócsökkentés egyébként a legkisebb jövedelemmel rendelkező számára nem jelent gyarapodást, 620 ezer ember ugyanis az adójóváírás miatt már eddig is nulla százalékos jövedelemadót fizetett.

A szociálpolitikának kellene a legelesettebbek számára többletet biztosítani, 2005-ben azonban inkább csökkentek a rászorulók által igénybe vehető források. Hol a mozgássérültek, hol a látássérültek tüntettek a Parlament előtt támogatásaik megvonása, vagy éppen a kifizetések négy-hat hónapos csúszása miatt, de nem jártak jobban a hajléktalanokat ellátó szervezetek, vagy a lelki segélyszolgálatok dolgozói – utóbbiak több helyen lényegében fizetés nélkül dolgoztak az év utolsó felében. Nem hozott semmit 2005 a széles társadalomnak szóló szociális juttatások terén sem. A családtámogatás beharangozott reformját 2006-ra tolták – ráadásul a családi pótlék „közel duplájára emeléséről” kiderült, hogy valójában nem is annyi, mivel közben megvonták a családi adókedvezményt és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást – összességében csak 10 százalékkal emelték a családoknak szóló keretet. A polgári kormány meglékelt lakásprogramja helyébe lépő Fészekrakó pedig gyakorlatilag nem működik: csak 15 ezer család jutott hozzá az államilag támogatott hitelhez, s mivel a program 12 millió forintnál húzza meg a jogosultság határát, ismét divatba jöttek a kis lakások. A széles osztogatás jegyében elindított Sulinet tovább szűkült, immár csupán komplett számítógép-konfigurációk vásárlására vehető igénybe.

A foglalkoztatottságot meglehetősen különböző szemüvegen át vizsgálja ellenzék és kormány. Tavasszal szomorú rekordot jelentett, hogy hat év után ismét 7 százalék fölé emelkedett a munkanélküliségi ráta (Demokrata, 2005/26). Amit nem is sikerült visszanyomni erről a szintről, a KSH legutóbbi kimutatása szerint éppen 7,3 százalékon áll, 53 ezerrel több munkanélküli van, mint egy évvel korábban. A kormány ugyanakkor arra hivatkozik: az emelkedő ráta annak köszönhető, hogy a javuló munkalehetőségek miatt egyre többen szeretnének dolgozni olyanok, akik a korábbi években esélyt sem láttak az elhelyezkedésre, és így a statisztikák nem tekintették őket munkanélkülinek. 18 ezerrel valóban többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, vagyis némileg emelkedett a foglalkoztatás. A rekord-közeli külföldi tőkebeáramlás egyébként nem nagyon mozgatja meg a munkaerőpiacot: a működőtőke-befektetések 2005-ben csupán 4047 munkahelyet teremtettek. Az uniós pénzek kitörési pontot jelenthetnének a kormány számára. A toldozott-foltozott költségvetés azonban már arra sem nyújt lehetőséget, hogy megteremtsék a pénzek fogadásának feltételeit. Az Eurostat összegzése szerint az újonnan csatlakozott tagállamok közül Magyarország használta fel a legkevesebb uniós forrást. Míg a leghatékonyabbnak bizonyult balti államok bruttó nemzeti jövedelmük 2 százalékát kapták többletként az EU-tól, Magyarország esetében csupán 0,25 százalék a kifizetések és befizetések nyeresége, amivel fele olyan hatékonyak vagyunk, mint Szlovákia, és harmadán állunk a lengyel szintnek. 2005-re még nem készült ilyen összehasonlítás, de a szervezetlen, szétforgácsolt pályázati rendszer nem sok jót ígér. Különösen a mezőgazdasági támogatások kifizetésével van gond, aminek jelentős szerepe lehet az ágazat további elsorvadásában. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban tapasztalható állandó rendszerhibák, felmérési bizonytalanságok miatt a 2004-es támogatások tényleges kifizetése 2005-re csúszott át, de még így sem sikerült maradéktalanul teljesíteni a kötelezettségeket. A hivatal bizonyos terülteken már másfél éves csúszásnál tart, s legújabban éppen arról szólnak a hírek, hogy sorsolással döntik el, a sorban állók közül ki kapja meg jussát.

Összességében tehát nem túl kedvező 2005 mérlege. A vizsgált tíz jellemző közül csupán háromban mutatott fejlődést a gazdaság (az infláció, a GDP és a bérek tekintetében), öt tényező azonban kifejezetten kedvezőtlenül változott: a költségvetési deficit, az államadósság mértéke, a forint árfolyama, a szociálpolitika és az uniós pénzek felhasználása. Ráadásul ezek közül három súlyosan veszélyezteti az euró 2010-es bevezetését, ami további kockázatot jelent a jövő gazdasági folyamatait illetően. Az áruforgalom és a működőtőke-áramlás alakulása a jövőt illetően még akár biztató is lehet, a foglalkoztatottság tekintetében pedig nézőpont kérdése, hogy előnyösnek vagy hátrányosnak tartjuk a 2005-ös folyamatokat.

A kormány azonban mintha más világban élne. Gyurcsány Ferenc az év egyik utolsó interjújában kiegyensúlyozott, erős és versenyképes gazdaságról beszélt, ahol példátlan módon emelkednek a bérek. S ki ne emlékezne a kormányfő nyári okfejtésére a dübörgő gazdaságról? Ami körülbelül annyira megalapozott, mint amikor ősszel kijelentette: nem lesz választási költségvetés…

A választók azonban elhiszik, hogy a látszat maga a tett. Az ismétlődő kommunikáció már-már valóban életre kelti a száz lépést – legalábbis a választók fejében. A közvélemény-kutatások szerint az emberek jutalmazzák az új kormányfő aktivitását. A Medián decemberi felmérése szerint az MSZP 3 százalékra megközelítette a korábban utcahossza vezető Fideszt, a Tárki szerint pedig a szocialisták immár 45-43 arányban vezetnek a polgári párttal szemben. Az eredményeket lapunk felmérései is megerősítik: közvélemény-kutatóink tapasztalatai szerint az MSZP egyre erősebb a júliusi mélypont óta, s decemberre népszerűségben beérte a Fideszt.

Működik a dumakormány…