A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülésén először is leszögezte, hogy a kétoldalú együttműködéséből mind a két fél sokat profitált, jó példa erre, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a százmillió eurót, és eközben nagy erőkkel zajlott a hazai vállalatok itteni beruházásainak előkészítése a különleges gazdasági övezet kijelölésével párhuzamosan.

Hirdetés

Tájékoztatása szerint a felek készen állnak háromszorosára növelni a létrehozott közös beruházási alap finanszírozását, 50 millióról 150 millió dollárra, hogy minden projekt támogatásban részesülhessen.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az együttműködés a jövőben új stratégiai területre terjedhet ki, mégpedig az energetikára.

Hangsúlyozta, hogy az áramigény Üzbegisztánban is megduplázódhat 2030-ra, és a termelés nagyobb mennyiségben, olcsón, fenntartható módon és biztonságosan csakis az atomenergia révén képzelhető el realisztikusan.

Magyarország ezért kész is támogatni az üzbég nukleáris programot, megkezdték az országból érkezett jövőbeli szakemberek képzését hazánkban, a kormány nyitott a további együttműködésre – mondta.

Korábban írtuk

Ezzel összefüggésben megállapodás született arról, hogy ha Üzbegisztán megköti a szerződést az orosz Roszatommal egy új erőmű építéséről, akkor magyar hűtési technológiát fognak alkalmazni – jelentette be.

A miniszter a felsőoktatási együttműködés kiterjesztéséről is beszámolt, rámutatva, hogy mára nincsen egy olyan vezető magyarországi egyetem sem, amely ne lenne partnerségben valamelyik üzbegisztáni intézménnyel.

Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy folyamatosan emelkedik a magyar ösztöndíjprogramra jelentkezők száma is az országban, a mostani szemeszterre ezernél is többen regisztráltak.

Kifejtette, hogy hazánk már 2010 óta barátsággal, komoly érdeklődéssel fordul Közép-Ázsia felé, amiért akkoriban még a kormányt sok bírálat érte egyes nyugati partnerek részéről, „hülyének néztek minket”, mára azonban ők is szoros viszonyra törekszenek, amióta kiderült, hogy a térség igen gazdag a ritkaföldfémekben, valamint, hogy új szállítási útvonalakra lesz szükség Kelet és Nyugat között.