A palota évszázadai

Jól ismert tény, hogy a Budavári Palota a II. világháborúban súlyosan megsérült, leginkább a folyamatos ágyúzás miatt, amikor is a belövések nyomában keletkező tüzet a vízhiány miatt napokig nem tudták eloltani. Ennek következtében beszakadt a neobarokk kupolaszerkezet, a elpusztult a vártemplom, a Mária Terézia-szárnyból pedig csak a homlokzati falak maradtak állva. Értékes műkincsek sokasága semmisült meg vagy vált a harcok után a szovjet csapatok hadizsákmányává.

Az épület helyreállítására az 1940-es évek végéig kísérlet sem történt, csak 1949-ben született egy határozat arról, hogy pártközpontot hoznak létre benne. Akkor Gerevich Lászlónak, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) akkori régész-igazgatójának sikerült elérnie, hogy a munkálatokkal párhuzamosan elkezdődhessen a valaha ugyanitt álló középkori királyi palota maradványainak régészeti feltárása is. A több évtizeden át zajló kutatás nyomán rekonstruálni lehetett a palota egyes tereit és erődrendszerét, a helyreállított maradványokból pedig 1968-ban megnyílt a Vármúzeum első vártörténeti kiállítása.

Arról azonban, hogy mi történt a középkori palotával a töröktől való 1686-as visszafoglalása után, mintha mindenki elfelejtkezett volna. Ezt a hiányt pótolta az a 2013-ban nyílt állandó kiállítás, amely 1686-tól napjainkig mutatta be az épület történeti szerepét és művészeti alkotásait. A tárlatot 2020 januárjában a helyszínen zajló rekonstrukciós munkák miatt le kellett bontani – hogy a közelmúltban immár új tárgyakkal és a hozzájuk fűződő izgalmas történetekkel nyithassa meg újra kapuit a látogatók előtt. A díszlépcsőház időtengelye mentén felépített új állandó kiállítás jól követhető módon, kronologikus rendben kalauzol végig bennünket a Budavári Palota újkori történetén.

Az időutazás a földszinten indul, ahol a török kiűzésétől egészen az 1860-as évekig kísérhetjük nyomon az épület folyamatos bővítését. A falakon hosszú évek kutatási eredményei elevenednek meg, illetve öltenek alakot építészeti tervek, tárgyak, képek, fényképek és festmények formájában, a folyosón pedig az egykori berendezés és dekoráció emlékei váltakoznak a legmodernebb digitális technikákkal.

– A középkori palota a töröktől való visszafoglalásakor súlyos károkat szenvedett, szétlőtték, majd gyakorlatilag szabad rablás vette kezdetét. Az épület évekig üresen állt, sorsáról sokáig nem született döntés, mígnem a XVIII. század elején katonai parancsnokság felépítését határozták el. Egy új királyi rezidencia létrehozásának gondolta csak az 1723-as budai tűzvész után merült fel, amikor is az épület leégett, majd tetőszerkezete is beomlott. Az országos közadakozásból való újjáépítésre végül Grassalkovich Antal 1748-ban szerezte meg Mária Terézia engedélyét – idézi a múltat Farbaky Péter építész, művészettörténész, a BTM Kiscelli Múzeum főmuzeológusa, a földszinti kiállítás kurátora. Elmondja azt is, hogy amikor a királyi palota 1770-ben elkészült, a magyarok azt várták, hogy a Habsburgok ha időszakosan is, de királyi rezidenciaként igénybe veszik. Mária Terézia azonban nagy közfelháborodásra másként döntött, helyette először az angolkisasszonyokat költöztette be Sankt Pöltenből, majd a nagyszombati egyetemet helyeztette ide. Az egyetemi átalakítással egy időben a Duna felőli kupolát csillagvizsgálóvá építették át, amely aztán további 30-40 éven keresztül szolgálta a kor természettudományos vizsgálatait.

Az újkori királyi palota aztán a XVIII. század végétől nádori rezidenciaként funkcionált: előbb Sándor Lipót költözött ide, majd halála után öccse, József Antal főherceg, vagyis József nádor használta csaknem fél évszázadig. Köszönhetően a nádor fiatal feleségének, Alekszandra Pavlovna orosz nagyhercegnőnek, ha csak rövid időre is, de újra pezsgő udvari élet költözött a falak közé: rendszeresek voltak a bálok és a hangversenyek, ekkor járt és koncertezett itt Joseph Haydn is. József halála után fia, István vette át a nádorságot, de őt már elsöpörte a forradalom, amely után a palota rosszabb állapotba került, mint később a II. világháborút követően.

A kiegyezéssel, majd Ferenc József magyar királlyá koronázásával azonnal felmerült az épületegyüttes tényleges királyi rezidenciává alakításának igénye, amihez jelentős bővítésekre volt szükség. Az építkezés 1890-ban Ybl Miklós tervei alapján kezdődött; amikor ő 1891-ben meghalt, Hauszmann Alajos folytatta a munkát. Neki köszönhető, hogy 1905-re a budai királyi palota Európa egyik legnagyobb és legfényűzőbb uralkodói rezidenciája lett. Létrehozásában szinte kizárólag magyarországi művészek és vállalkozók vettek részt, építésének és berendezésének összköltsége 31 millió koronára rúgott.

A két világháború között Horthy Miklós költözött a palotába, majd utolsó hivatalos használója Szálasi Ferenc volt. 1945 januárjának végén itt rendezték be a német csapatok legutolsó védelmi övezetének központját, ezért is támadták olyan hevesen. A teljesen tönkrement épületet először párt- és állami központtá akarták alakítani, később mégis kulturális intézmények otthona lett: 1967-ben elsőként a Budapesti Történeti Múzeum és Vármúzeuma, 1975-ben a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, 1985-ben az Országos Széchényi Könyvtár költözött a falai közé.

A Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően azonban amellett, hogy környezetében már újjáépült a főőrség vagy a lovarda, benne eredeti pompájában újra megnyílt a Szent István-terem, folyamatosan zajlik a teljes palota állapotfelmérése is, hogy lehetséges rekonstrukciójáról és hasznosításáról a lehető legjobb döntés születhessen.