Szobra most Kézdivásárhely gyönyörű főterén áll. Szülőfalujában, Bereckben, az Ojtoz-patak mellett állt az a ház, ahol Gábor Áron meglátta a napvilágot. A székelyek minden tehetsége, hűsége, hazaszeretete megvolt benne; a Kökösi hídnál életével fizetett a remélt szabadságért Eresztevényben temették el.

Petőfi Sándor Bem tábornokkal egy berecki házban találkozott, 1849. július 25-én. Bem akkor tért vissza a moldvai Onestiből (Onyest), ahol igyekezett föltartani az Ojtozi-szoroson betörni igyekvő orosz sereget. Innen indultak a magyarok Marosvásárhely felé, majd a fehéregyházi ütközet színhelyére, ahol eltűnt a haza lánglelkű költője.

A Küküllő völgyén haladva a Décsfalvi-szoroson túl kinyílik a szűk völgy és tekintélyes térséggé szélesedik: előttünk van a székelyek „Rákosmezeje”, a históriában oly nagy szerepet játszó agyagfalvi-rét. Hosszú századok óta itt tartotta nemzeti gyűléseit a székely nép. Itt sereglettek össze, ha sérelmeik voltak, innen indultak csatába, ha vész fenyegette a hazát. Márpedig 1848 őszén nagy veszély fenyegette a magyarságot.

Ősi szokás szerint Isten szabad ege alatt gyűltek össze tanácskozni Agyagfalván, hogy miként segíthetnének az oroszok által orvul megtámadott magyar testvéreiknek. A nemzetgyűlést október 16-ra hívták össze, ahová özönlött a nép Berzenczey László toborzó kormánybiztos szavára. Korabeli adatok szerint Háromszékből és Csíkból 15-15 ezer, Udvarhelyszékről 20-25 ezer, Marosszékről 2-3 ezer főnemes, katona, földműves gyűlt össze, még nők is. Mindösszesen mintegy 60 ezer fő gondolkodás nélkül nyilvánította ki csatlakozását a magyar szabadságharchoz.

A nagygyűlés vezetője gróf Mikó Imre királyi biztos volt, aki a szászokhoz és a románokhoz is szólt, hogy védjék meg békés együttélésüket. Az arcok kigyúltak és ezernyi hang kiáltotta: Menjünk azonnal!

A románok felkelése és a császári katonaság viselkedése bizonyságot szolgáltatott arra, hogy nemcsak az új alkotmány, de maga a magyarság is veszélyben forog. Ezért hívták össze a nemzetgyűlést. Érdekes egyezés, hogy napjainkban is az új alaptörvényt és a magyar népet támadja az Európai Unió parlamentje.

Okkal gyűltek össze a magyarok is 2012. január 21-én a békemenetre, kinyilvánítva, hogy a végsőkig ragaszkodnak függetlenségükhöz, szabadságukhoz, ősi hagyományaikhoz. Mint Agyagfalván, Budapesten is „Isten szabad ege alatt” adta tudtára a nép a nemzetközi pénzvilágnak, hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Mondta mindezt félmillió anyaországi és határon túl rekedt magyar, akik eljöttek a budapesti nemzetgyűlésre.

Érdekes és elgondolkodtató határozatot hozott anno az agyagfalvi nemzetgyűlés: a székely nemzet addigi törvénytelen katonáskodását megszüntették s elrendelték a nemzetőrszolgálatot. A nemzet azontúl, csak a magyar minisztériumtól fog függni, nem pedig katonai hatóságoktól – jelentették ki; mindezt százhatvannégy évvel ezelőtt. Most tehát egy olyan népet akarnak maguk alá gyűrni földünkre, vizünkre ácsingózó vigécek, amely nép először mondta ki a népfölség hatalmát 1506-ban az agyagfalvi réten, advent vasárnapját követő ötödik napon, az agyagfalvi konstitúcióban.

Az akkori Európa legtöbb országában a néphatalomnak még az elméletét sem fogalmazták meg. Politikai érettséggel, kellő műveltséggel rendelkező magyarok utódaiktól éppen ők kérik ma számon a demokráciát? Ráadásul az agyagfalvi konstitúciót spártai rövidséggel és szép magyarsággal fogalmazták meg akkor, midőn a kolostorokból elterjedt latin nyelv kiszorította az anyanyelvet a köznapi életből.

Gondoljuk meg: félezer éve magyarul fogalmazták meg az agyagfalvi konstitúciót! Ezekről az eseményekről semmit sem tud a gőgös Európa. Igaz, senki nem fordított gondot arra, hogy eszükbe véssék a fölényeskedő, Európát birtokolni vágyó uraknak: a néphatalmat, a vallásszabadságot (tordai országgyűlés) a magyar nép foglalta először törvénybe, jogszabályokba.

Agyagfalván ma 700 lélek él, mind magyar. A nemzetgyűlések emlékét egy 1991-ben emelt szoborcsoport őrzi. Mellé 1998 óta egy új, kopjafás emlékművet is állítottak.

Hankó Ildikó