Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A nagytarcsai Jó István vegyes virágméze Az év kiváló magyar méze 2019 díja mellett fajtájának kategóriájában is első helyezést ért el – tájékoztatta az MTI-t Árgyelán János versenyigazgató.

Akácmézből a dobozi Bánfi Lajos nevezte be a versenyre a legkiválóbb tételt. Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke elmondta, hogy az idén a szokásosnál mintegy harminc százalékkal kevesebb akácmézet neveztek a versenyre, azonban több vegyes méz érkezett be.

A legjobb repcemézzel Gál Attila büszkélkedhet Debrecenből, a legjobb különleges méz kategóriában – ide egyebek mellett a diós, mentás, csokis, hibiszkuszos és egyéb ízesített- és krémmézek kerültek – a hajósi Bercsényi János bodzás akácméze érdemelte ki az első díjat.

A szervezők idén két egyéb fajtaméz kategóriát állítottak fel, ebben a komlói Schneider Attila hárs méze, valamint az iregszemcsei Szabó Tamás édesharmat méze győzedelmeskedett.

Árgyelán János az MTI-nek elmondta: idén 272 nevezés érkezett 110 méhészetből, az ország 90 településéről. A bírálat során több tényezőt vettek figyelembe: a színt, az illatot, az íztisztaságot, a víztartalmat, a termelési tisztaságot és a csomagolást.

Közölte: a mézeket két körben zsűrizte az ötfős szakmai zsűri, a második körbe 47 minta jutott be, ezeket laboratóriumi vizsgálatnak is alávetették, amin egyebek mellett a fruktóz-glükóz arányt és a pollentartalmat is elemezték.

A győztesek jogosultak arra, hogy jövőre a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.