Az aradi vár a Maros bal partján épült hatszögletű erőd; a folyó majdnem körülöleli. Itt őrizte foglyait Howiger vezérőrnagy, a vár parancsnoka. Az ítéletet október 5-én reggel 7 órakor hirdették ki: golyó általi halálra Kiss-t, Schweidelt és a büntetés enyhítéseként Desewffyt és Lázárt. Először őket kísérték a vár VI-os kapuja mellé, a vár sáncába. A féltérdre ereszkedett tábornokokat egyszerre érte a lövés; hárman azonnal arcra buktak, Kiss Ernőnek csak a vállát érte a golyó, ezért három katona közvetlen közelről lőtte le.

A bitófára ítélt kilenc fogolyért ezután mentek vissza a várba. A III-as kapun át az Újarad felé vezető útra tértek; Damjanichot – mert lába törött volt – szekéren vitték. Durván faragott, mintegy nyolclábnyi magas oszlopokhoz kísérték őket; elsőként Poeltenberget szólította a porkoláb. Aztán sorrendben Török, Láhner, Nagysándor, Leiningen, Aulich, Damjanich és Vécsey életét oltották ki. Elrettentő példaként estig függtek a bitófán, majd két-két újaradi paraszt gödröket ásott az akasztófák tövébe, és ide temették a nemzet halottait.

Mi történt később a tetemekkel? Ki és hol temette el őket? Még a kivégzés éjjelén „megvásárolták” és kiásták Damjanich, Láhner, Leiningen és Vécsey testét. Vécseyt ideiglenesen az aradi temetőbe hantolták el, majd 1916-ban az aradi Kultúrpalota kriptájába szállították át. Leiningent először az Urbán család monyoródi birtokára temették; 1876-ban özvegye Borosjenőre vitette, az Atzél-féle kriptába. Damjanich és Láhner tetemét a Csernovics család mácsai birtokán temették el, október 8-án. Kiss Ernő október 8-ig feküdt jeltelen sírjában, ekkor unokatestvére megvesztegette az őröket és eltemette az aradi temetőben; tizenhat év múlva a család sírboltot építtetett Németelleméren (a vajdasági Elemér), ma is ott nyugszik. Desewffy 1850 tavaszáig feküdt az aradi sánc árkában. Ekkor öccse lefizetett „néhány alantas közeget” és Margonyán (ma a szlovákiai Marham) temetette el, családi sírboltba.

Mi történt a vesztőhely többi halottjával? A vár sáncaiban 1912 májusában kezdtek kutatni; hamarosan két sír körvonalaira bukkantak. Az exhumálást és az agnoszkálást Lenhossék Mihály anatómus és Bartucz Lajos antropológus végezte. 1913 augusztusában a VI-os kapu közelében rátaláltak Schweidel és Lázár földi maradványaira. Újabb húsz év telt el, amikor 1932-ben a nagy aradi árvíz után a Maros gátjának erősítése közben véletlenül ráakadtak a bitófák helyére, és a melléjük temetett kivégzett tábornokokra. Sorban feltárták Aulich, Nagysándor, majd Knézič sírját. A csontokat az aradi temető Steiner-féle kriptájába vitték.

1933 őszén pedig Török és Poeltenberg csontjait is exhumálták, majd ugyancsak a Steiner-kriptába temették. Az aradi sírboltból 1956-ban a Kultúrpalotába szállították a maradványokat. A gyásznap 125. évfordulóján (1974) mind a tizenegy vértanú csontjait az újonnan épített emlékmű lábánál kialakított kriptába helyezték; csak Kiss Ernő és Desewffy Arisztid nyugszik Eleméren, illetve Margonyán.

A megemlékezésből nem hagyhatjuk ki Lenkey János tábornokot és Kazinczy Lajos ezredest sem. Lenkey is az aradi vár foglya volt, de mivel megőrült, ügyében nem hoztak ítéletet; 1851 februárjában hunyt el. 1936-ig az aradi temetőben feküdt, majd áthozták szülővárosába, Egerbe. Kazinczy Lajost 1849. október 25-én lőtték főbe az aradi vár sáncában. Ő az egyetlen, akit még nem kutattak fel, és nem temettek el tisztességesen. Az aradi emlékezők ne felejtsenek el egy szál virágot dobni a vár sáncába.

Csak remélni lehet, hogy akad olyan civil szervezet, amelyik magára vállalja Kazinczy Lajos tetemének fölkutatását, mivel ő az egyetlen, aki ma is jeltelen sírban fekszik.

Hankó Ildikó