– Sértő, ha valaki cigány zenészt említ roma helyett?

– Miért lenne sértő? El tudja valaki képzelni, hogy Lakatos Sándor és cigányzenekarát Lakatos Sándor és romazenekarának nevezi? Ezt a megkülönböztetést csak a politika terjeszti.

– Azt mondják, minden cigány gyerek született zenész. Ön is született muzsikusoknak tartja őket?

– Valójában az számít, hogy a gyerek milyen környezetben nő fel. Ahol a családban sportolók vannak, ott a gyerek is hamarabb kap hozzá kedvet, de ugyanez elmondható az ügyvédcsaládokról. A cigány családok otthonában általános a zene, a gyerekek érdeklődését is ez határozza meg, ez azonban nem függ össze a tehetséggel. A nagypapám igen tehetséges prímásként saját zenekart vezetett – ő adott a kezembe hegedűt hároméves koromban –, apu klarinétozott. Anyai ágon is hegedűs volt a nagypapa, akik erre szánták az életüket, majd Szolnokról Pestre költöztek. Akkoriban még a cigányzenének nagy jövője volt, az emberek szerették, ma már egyre kevésbé.

– Életrajzában nem szerepel a világhírű Rajkó zenekar. A sors akaratából maradt ki az életéből?

– Gyermekkoromban én is tanultam cigányzenét, de mivel számomra mindig is a klasszikusok jelentették a legmagasabb szintet, már kiskoromban ennek elérésére készültem. Ezzel együtt volt egy pici kapcsolatom a Rajkó zenekarral.

– 2002-ben a Budapest Kongresszusi Központban látta az amerikai hegedűs, Pinchas Zukerman koncertjét, ami annyira lenyűgözte, hogy azonnal bemutatkozó anyagot küldött neki. Milyet?

– Egy bizonyos szabványt vártak el a jelentkezőktől, nekem pedig volt két videofelvételem, ami ennek megfelelt. Az egyik a Zeneakadémián készült zenekari koncert volt, Csajkovszkij hegedűversenye, a másikat a régi Pesti Vigadóban készítették. A gondot inkább az jelentette, hogy a jelentkezés januári határideje már rég elmúlt, márciust írtunk, addigra megtörtént a jelentkezők kiválasztása. Ennek ellenére elküldtem az anyagot Kanadába, Ottawába, ahol a tanfolyam zajlott. Legnagyobb meglepetésemre egyik este maga a művész hívott fel, hogy felvettek. A közel egy hónapos tanfolyamra való kijutás bizony nem kevés pénzbe került, hiszen nyári főidényben drágák a repülőjegyek, de sikerült. Alig két hete voltam kint, amikor Zukerman a terveim felől érdeklődött. Azt feleltem, hogy hazajövök és folytatom a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet, de ekkor meg arra volt kíváncsi, hogy volna-e kedvem nála folytatni a tanulmányaimat a Manhattan School of Musicban. Kedvem lett volna, de az akkori, évi negyvenötezer dolláros tandíjat, ráadásul négy évig, nem tudtam volna vállalni. Mivel az ösztöndíjakat április 1-jével elosztották, és már június vége volt, csak annyit mondott, hogy beszél a magániskola igazgatójával. Másnap már azt közölte, hogy engem felvételi nélkül egyedüliként iskoláztak be az ottawai tanfolyam diákjai közül.

– A borsos tandíjhoz az iskola évente támogatókat keres. Ezek az iskolát vagy a tanulókat támogatják anyagilag?

– Az iskolának vannak ösztöndíjas növendékei, de közülük csak néhányan kapnak teljes térítésmentességet. Az iskolai tanács keresi meg a támogatókat és dönti el, hogy mely tanítványok képzéséhez kéri a térítést. Ők döntötték el, hogy én is a kiválasztottak közé tartozzak, és küldték el a felkérő javaslatot a támogatóknak, akik annak alapján járulnak hozzá a tanításhoz, hogy az érintett tanítványok milyen ajánlást kapnak. Előfordul, hogy a támogató eljön és meghallgatja a tanítvány egy koncertjét is, de az sem ritka, hogy nem is tudnak róla, hogy ott ül a nézőtéren.

– A Manhattan School of Musicban elvégezte az ötéves alap-, majd kétéves mesterkurzust, és mindmáig egyetlen magyar hegedűs-brácsásként diplomázott. Mit lehet kezdeni a világban ezzel a diplomával?

– Nagyon sokat számít, hogy az ember milyen egyetemen végez. Aki azonban világhírű mesternél tanul, attól többet várnak el, mert a tanítványt összemossák a tanárával. Ajánlólevélnek tehát jó, de a végén csakis saját teljesítménye számít. Nem második Zukermanra van szükség, hanem egy új egyéniségre, ezért hatása ellenére a tanárt egy kicsit el kell felejteni. Számomra az önálló gondolkodás lehet a jövőm alapja, és ezt Zukermantól tanultam, aki nem is szereti, ha nyilvánosan utánozzák.

– Voltak-e előtte más példaképei?

– Az ember mindenféle időszakokon átmegy, nálam is volt, hogy David Ojsztrah, Jascha Heifetzt bűvöletében éltem, de legnehezebb megtalálni azt a mestert, akivel egy húron pendülhetünk. Én ebben a tekintetben szerencsés vagyok, mert úgy érzem, hogy megtaláltam azt, akitől a legtöbbet tanulhatok, miközben az elmúlt évek során számos növendék távozott Zukermantól. Oktatási módszerének ugyanis van egy olyan szakasza, amikor az ember úgy érzi, hogy holtpontra jutott, mert el kell felejteni az érzelmeit és kizárólag technikai részekre kell összpontosítania, jóllehet azt nevezik igazi muzsikusnak, akinél nem lehet észrevenni a technikáját. Összehasonlításul, az autóvezetésnél is a motort kell először megismerni, utána viszont mindenki olyan színűre festi a karosszériát, amilyenre akarja.

– Első lemezét Amerikában adta ki, többször is fellépett a világhírű Carnegie Hallban, a budapesti Művészetek Palotájába mégis elég sajátos feltételekkel hívták meg. Nem ismerik eléggé itthon?

– Tudnak rólam, ismerik az eredményeimet, de itthon hiányzik mindennek a hozadéka, és lehet, hogy ez életem végéig így is marad. Idehaza a művészvilágban is létezik egy belső kör, és abba nagyon nehéz beférkőzni. Akik elfoglalták a helyüket, nem szívesen adják át másnak. Cziffra Györgyöt is csak akkor ismerték el Magyarországon, amikor már évtizedek óta Franciaországban élt, és onnan szerzett magának világhírnevet. A Művészetek Palotájában is csak úgy léphettem volna fel egy emlékkoncerten, ha ingyen vállalom, és az Amerikából, kimondottan erre az alkalomra történő oda-vissza utamat saját zsebből fizetem.

– Lehet ez annak a következménye, hogy többet van a tengerentúlon, mint idehaza?

– Ezt nem tudom, azt viszont igen, hogy Fischer Anni-ösztöndíjasként, az Országos Filharmóniától kapott támogatásért cserébe évente tíz ingyenes koncertet kell adnom, különben vissza kell fizetnem az ösztöndíjat. Csak az a baj, hogy a Filharmónia egyetlen koncertet sem szervez nekem. Nem kedvezőbb a helyzet az USA-ban sem, ahol bementem a New York-i Magyar Házba, hogy felajánljam ingyenes részvételemet a közös amerikai–magyar kulturális programokban, de ott meg az illetékes azt közölte, hogy ő nem menedzser. Inkább vittek ki másvalakit.

– Ilyen körülmények között milyen terveket sző?

– Szeptemberben visszamegyek Amerikába, ahol Zukerman módszerét és a saját tapasztalataimon tanultakat a növendékeimnek három iskolában, többek között a Manhattan School of Musicban próbálom átadni. Fiatalként megengedhetem magamnak, hogy azt tegyem, amihez kedvem van, és ezt jobban szeretem, mint ha zenekarban játszanék, ahol alkalmazkodnom kellene. Most, hogy diplomáztam, már nem mondja meg senki, hogy mit kell csinálnom, van időm, hogy koncertekre készüljek, CD-t készítsek. Ezzel együtt Amerikában is magyarnak érzem magam.

Szakács Gábor

ifj . HORVÁTH BÉLA

1982-ben született Budapesten.

Iskolái: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (1996–2001, tanár Kertész István), Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (2001–2002, tanár Szenthelyi Miklós), Manhattan School of Music (2002–2008, tanár Pinchas Zukerman és Patinka Kopec).

Jelenleg a Manhattan School of Music, Hunterdon Academy of the Arts, Thurnauer School of Music tanára.