„Eltelt száz év, és mégis itt vagyunk”
Hazám, hazám címmel készített dalt Trianon századik évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Csík zenekar, a videóklipben az együttes tagjai mellett Miklósa Erika, Novák Péter, Ferenczi György, Molnár Ferenc Caramel, Dér Heni és még számos ismert hazai művész is közreműködik. A dal szerzője Szabó Attila hegedűs-gitáros, akivel a szembenézés fontosságáról és a nagypapa történeteiről is beszélgettünk.
– Felkérésre készült a dal, vagy saját ötlet volt?
– A Hungarofesttől kaptuk a felkérést, hogy készítsünk egy dalt a trianoni békediktátum századik évfordulójára, mégpedig egy magyar népdalfeldolgozás, a Hazám, hazám kezdetű, ismert dallam alapján. Igen jó választásnak bizonyult, hiszen nemcsak a dallam gyönyörű, hanem a szövegek is. A dalnak számos változata ismert, mi a Moldvában énekelt variánsból indultunk ki. A zenekarban általában én készítem a feldolgozásokat, most azonban nagyon rövid időnk volt, sietni kellett. Az alapdallamhoz írtam egy másik témát és egy-két összekötést, majd elküldtem a zenészeknek, egy héttel később pedig már fel is vettük a stúdióban. Mivel tudtuk, hogy sok vendég szerepel majd a klipben, Majorosi Mariannával, a zenekarunk énekesnőjével közösen kerestünk még szövegeket, hiszen kevés lett volna a három versszak. Nemcsak az anyaország, hanem az egész magyar nyelvterület népdalainak szövegei között kutattunk változatokat, így partiumi, erdélyi, délvidéki, felvidéki vagy kárpátaljai tájegységekről származó szövegrészleteket is beleillesztettünk a dalba, amit a Kárpát-medence különböző területeiről származó előadók tolmácsolnak. És ez volt a legérdekesebb: miközben válogattunk a népdalszövegek között, átéltük azt, amiről az összetartozás napja szól.
– Szép gesztus, talán ezért is lett a végeredmény olyan felemelő.
– Nem szerettük volna, ha a dalunk a múltba révedésről, a kesergésről szól, inkább azt akartuk, hogy mindenki érezze át, fontosabb előretekinteni. Hiszen a tényeken változtatni már nem lehet, Trianon megtörtént, ám eltelt száz év, és mégis itt vagyunk. Örülnünk kell annak, hogy átjárhatóbbak a határok, hogy az elszakított területek nagy részén működhetnek magyar nyelvű iskolák, és hogy léteznek még majdhogynem színmagyar települések, például a számomra egyik legkedvesebb erdélyi település, Székelyudvarhely is ilyen. Sokat mond az is, hogy a hazai sajtóban egyelőre nem született a dalról fanyalgó, kritizáló írás.
– Miért lehet ez?
– A Hazám, hazám eredeti népdalszöveg, amibe nem lehet belekötni. Ezek a sorok évszázadok alatt csiszolódtak, alakultak olyan veretessé, olyan nemesen egyszerűvé, amelyek igazságait nem lehet kétségbe vonni. Azt szoktam mondani, hogy a francia szimbolisták tanulhatnának a magyar népdalok szövegeiből, hiszen néhány szavas mondatokkal egész világokat képesek megjeleníteni. És persze nem olyan céllal íródtak, hogy bárkinek politikai hasznot hajtsanak.
– Mi lesz a dal sorsa?
– Minden bizonnyal hosszú ideig ott lesz a Csík zenekar repertoárján. Ez a dal valahogy azonnal összeállt, és ez már a próbák alatt is érezhető volt. Áthatja az egészséges hazaszeretet, talán ezért is ért el a videóklip pár nap alatt hatalmas nézettséget. És persze azért, mert minden magyar családnak van személyes viszonyulása Trianonhoz. Az én nagyapám 1897-ben született, és 1914-ben, az I. világháború kitörésekor nagykorúnak hazudta magát, mert harcolni akart a hazájáért. Végigküzdötte mind a két világháborút, orosz hadifogságba került, és onnan tért haza. Történelem–ének szakos tanárként végeztem, sokáig tanítottam is. A történelem iránti szeretetemet a nagyapámtól kaptam, aki állandóan mesélt, főleg a háború alatti évekről, gyerekként tátott szájjal hallgattam. Mikor Trianonra terelődött a szó, az öreg mindig megállt, és nagyokat sóhajtott. Ezt nyolc-tíz éves fejjel nem tudtam mire vélni, később, gimnazistaként értettem meg. Ő megszenvedte azt a veszteséget, amit mi már csak a történelemkönyvekből ismerünk.
– Egy ilyen dal, mint a Hazám, hazám abban is segíthet, hogy a családok kezdjenek a múltról beszélgetni, hogy az elhallgatott, továbbörökített traumák az emlékezés során végre feloldódjanak?
– Trianont és számos más történelmi eseményt csak akkor tudunk a helyére tenni, ha nem kesergünk, hanem szembenézünk azzal, hogy mi történt valójában, és megtanulunk ezekkel a helyzetekkel együtt élni. Ma is rengeteget tehetünk a határon túli magyarokért, a nemzettársainkért, csupán azzal is, hogy elismerjük, milyen elképesztő teljesítmény megmaradniuk magyarnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy nem trianoni gyásznapot tartunk, hanem az összetartozást ünnepeljük, azt, hogy egyek vagyunk a határaink másik oldalán maradtakkal. Sajnálom viszont, hogy a rendszerváltozás óta még nem született Trianonnal kapcsolatos nagyjátékfilm. Egy hiteles, ütős történet valószínűleg többet tenne a történelmi tudat formálásáért, mint a didaktikus magyarázatok.
– A Hazám, hazám műfaja szintén valahol ízlés- és tudatformáló, hiszen a minőségi népdalfeldolgozások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egész generációkat fordítsanak a népi kultúra és azon keresztül a nemzeti értékek megismerése, megértése felé. Mi a kulcsa annak, hogy egy-egy feldolgozás jól sikerüljön? Hogyan lehet megóvni a népdalkincsünket úgy, hogy sokakhoz eljusson, de ne sérüljön a lényeg?
– Az életem során két nagy zenei világ volt rám visszavonhatatlan hatással: a Beatles és a népzene. Mindez akkor ért össze bennem, mikor Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere, aki egyébként nagy népzenerajongó, egyszer meghívott minket az egyik fellépésükre előzenekarnak. Kicsit ódzkodtunk ettől, de Bandi viccből megjegyezte, hogy ha népzenét nem akartok húzni, hát játsszatok Kispál-számokat. Igaza volt. Valahogy ekkor állt össze a fejemben, hogy nem is lenne rossz ötlet ezt a két eltérő zenei világot, a rockot és a népzenét egymáshoz szelídíteni. Akkoriban sokat törtem a fejem, még aktívan tanítottam, hogyan lehetne a gyerekeknek a népzenét élvezhetőbbé tenni, hiszen az archív falusi felvételek elsőre csak kevés embert ragadnak magukkal.
– És hogyan?
– 1906-ban jelent meg Bartók Béla és Kodály Zoltán Húsz magyar népdal énekhangra zongorakísérettel című kiadványa; az eredeti dallamot, szöveget megtartva gyönyörű zongorakíséretet írtak a népzenei motívumok alá, ami akár a legelső népzenei feldolgozásnak is tekinthető. Bartók a kiadvány előszavában úgy fogalmazott, hogy a népdalok kiadásának kétféle módja lehet. Az egyik a szótárszerű megoldás, ami azt jelenti, hogy a népdalokon mit sem változtatva, a maguk szépségében közöljük őket. E gondolat nyomán született meg többek közt Bartók és Kodály gyűjtéseiből a Magyar Népzene Tára. A másik megoldás pedig az lenne, hogy válogatunk a javából, és feldolgozással visszük közelebb őket az emberekhez. Bartók itt hozzátette, de vigyázzunk, olyan ruhát adjunk rá, hogy el ne akadjon a lélegzete, mikor behozzuk a faluból a városba. Vagyis az eredeti dallam még mutassa azt, honnan származik. Bandi vicces megjegyzése és a bartóki előszó kapcsolódott össze bennem, mikor ráébredtem arra, az is jó út lehet, ha a fiatalok zenei világába ágyazzuk be a népzenét. Ez az ötlet pedig nagyon beütött. A Senki nem ért semmit című lemezünkért meg is kaptuk a Fonogram-díjat. Miközben én nem fedeztem fel semmi újat, csak követtem azt, amit Bartók már száz évvel ezelőtt elmondott.
– Miként lehet a bartóki gondolatot a gyakorlatban szem előtt tartani?
– Tiszteletben kell tartani az ősforrást, és éppen ezért megőrizni az eredeti dallamot a feldolgozás során, hogy felismerhető maradjon. És a lehető legalaposabban ismerni kell a zenei műfajokat, hiszen csak így érzi az ember, hol van a műfajok közötti átjárás, hol a határ a giccs, a frázisok és az igazán eredeti zenei ötletek között. Itt is igaz, ami az élet oly sok területén működik: meg kell találni a középutat.
