Ennek a sztorinak még nincs vége

– Egy Facebook-posztja szerint a december 13-i Aréna-koncert után hosszabb ideig nem áll színpadra, ugyanis szokásával ellentétben nem lép fel a nyári fesztiválokon. A hozzászólásokból kiderült: leglelkesebb rajongói attól tartanak, ennél hosszabb lesz a kihagyás.

– Egyszerűen arról van szó, hogy az idei év nagyon intenzív volt, és nyáron úgy döntöttem, a következő fesztiválszezont kihagyom. Sok minden történt az elmúlt bő egy esztendőben. A tavaly ősszel megjelent Metropolis – életem első dupla stúdióalbuma – platinalemez lett, és az eladások alapján az év albuma elismerést is megkapta. Idén már hat különböző kiadványunk látott napvilágot, emellett hatvanezer embernek játszottunk a nyári turné során. Oszakában, a világkiállításon képviselhettük Magyarországot egy koncert, majd Tokióban egy filmvetítés erejéig, valamint összeállítottunk egy nagyszabású televíziós produkciót, amely a decemberi Aréna-koncertünk után kerül majd képernyőre. Időközben megjelent az Ember maradj című portréfilm, közönségtalálkozós vetítésekkel jártam az országot széltében-hosszában. Most intenzíven készülünk a szombati évzáró koncertre. Ötvenhét éves vagyok, harminchét éve állok színpadon, egy szokásosnál is sűrűbb év után úgy érzem, megengedhető annyi, hogy legközelebb 2026 második felében induljunk turnéra.

– Mit csinál majd a fesztiválok helyett?

– Sok tervem van. Először is kaptam egy nagyon megtisztelő filmzenefelkérést, emellett Hábermann Jenő veterán producer folyamatosan nyúz, hogy dolgozzam ki a filmötleteimet, de koncentrált alkotómunkára ennyi teendő mellett eddig nem maradt időm. A tervek szerint jövő ősszel tematikus koncertekkel járjuk majd az országot, ennek az előkészítése is zajlik, tehát addig is folytatódik a munka, csak most elsőként nem színpadi feladatok várnak rám.

– Azért is merülhetett fel, hogy valami újba kezd, mert az önről készült, októberben megjelent portréfilm címe úgy szól: Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. Márpedig az „eddig” azt is jelentheti, hogy a következő fejezet valami teljesen más lesz, mint az előző.

– Hogy folytatódik-e a történet, és ha igen, mivel, azt majd a Jóisten eldönti. Ami a portréfilmet illeti, ez is Jenő bácsinak köszönhető, akivel a 2022-es Magunk maradtunk című kisjátékfilmem kapcsán jártuk az országot, rengeteget beszélgettünk, összebarátkoztunk, és ő mondta, hogy egyszerűen nem érti, miért van velem kapcsolatban ilyen ordító különbség az online vélemények és a személyes tapasztalat között. Felvetette, hogy szeretné a sorsomat megmutatni másoknak is egy portréfilmben. Az első reakcióm az volt, ezt nem kéne erőltetni, de amikor világossá vált, hogy nem tudom meghiúsítani a produkciót, akkor megfogadtam, hogy nem fogok beleszólni.

– Betartotta?

– Az a típus vagyok, aki megszokta, hogy mindent maga csinál, tehát nem volt könnyű. Természetesen vannak nagyon szuper munkatársaim, akikben vakon megbízom, így például Fiák Kriszta menedzser, Juhász Viktor operatőr kollégám vagy Lepés Gábor hangmérnök, de az utolsó simításokat minden anyagon éppúgy én végzem el, mint korábban. A fogadalmat komolyan gondoltam, úgyhogy átadtam a stábnak a komplett archívumunkat, és ezután tényleg nem lihegtem az alkotók nyakába. Amikor a film címe kapcsán kikérték a véleményemet, nagyon örültem, hogy az Ember maradj dalcímet vették kölcsön. Viszont hozzátették, hogy a nevemnek is szerepelnie kell valamilyen módon, hogy a nézők be tudják azonosítani, kiről szól a portréfilm. Így lett az alcím Az Ákos-sztori. Mondtam nekik, hogy hát gyerekek, eddig, mert ha minden jól megy, ennek a sztorinak még nincs vége. Így született meg ez az elsőre talán furcsa, végleges alcím.

– Sok pályatársához képest keveset szerepelt a bulvárban az elmúlt 25-30 évben. Mennyire volt nehéz döntés, hogy beengedjen egy stábot a lakásukba, vagy olyan témákról beszéljen, mint a szülei elvesztése vagy a feleségével való kapcsolatuk?

– A kitárulkozás tőlem nem idegen, hiszen a dalok nyersanyaga a saját életem. A feleségemnek viszont valóban szokatlan volt a helyzet: sajátos élmény, amikor egy népes stáb ki-be mászkál a lakásban, arról már nem is szólva, hogy ő meg is szólal a filmben, pedig irtózik minden „szerepléstől”. Számomra fontos témákról beszél, ráadásul nagyon összeszedetten, őszintén. Szerintem eddig is nyitott könyv volt az életem azok előtt, akik szorosabb figyelemmel kísérnek, de úgy tűnik, még nekik is sikerült meglepetést okozni.

– Meg az is igaz, hogy nehéz portrét rajzolni valakiről, aki zsákot húz a fejére…

– Máshogy nem is lett volna érdemes, csakis nyíltan, mindent felvállalva. A visszajelzések alapján úgy tűnik, volt értelme a filmnek, sok-sok embert megérintett. Általában azoknak tetszett, akik megnézték. Emellett azt is érdemes elmondani, hogy a csúnya „diktatúra” sokadik évében is embert próbáló feladat a filmforgalmazás: úgy is fogalmazhatnék, hogy hegynek fölfelé, ellenszélben kell megpróbálni sikerre vinni egy ilyen filmet. A nézettségi adatok tükrében ez sikerült: az első hétvégén a top 10-be került, és ötödik lett: csak sok millió dollárból készült hollywoodi játékfilmek tudták megelőzni. Bár a miénk volt a legnézettebb magyar film a hétvégén, a sajtó úgynevezett „független-objektív” része mégis temette…

– Ha már a független-objektívak: az elmúlt nagyjából 25 évben elég sokszor kritizálták azért a baloldali sajtóban, mert megszólal közéleti kérdésekben is, és szerintük „egy zenész ne politizáljon”. Ehhez képest most azt látjuk, divat lett kormánykritikus klipeket csinálni vagy mondjuk koncerteken macskás fadíszt vetíteni ki a háttérre, hogy az erre fogékony közönség skandálni kezdjen… Mit szól ahhoz, hogy most már zenészek is politizálhatnak?

– Annak idején megtudhattuk, hogy az ország kedvence, Egerszegi Krisztina nem is tud úszni, mert megszólalt egy közéleti kérdésben. Sokáig hallgattuk azt is, hogy az énekesek csak írjanak szépen szerelmes dalokat, ne foglalkozzanak közügyekkel. A „művész ne politizáljon” már húsz-harminc éve is ócska műaggódás volt: valójában azok, akik nyíltan a baloldal mellett tették le a voksukat, nyugodtan hallathatták a hangjukat, sohasem kellett retorziókkal számoljanak. Ők simán szerepelhettek pártrendezvényen, politikai reklámokban, tehettek pártlogót a koncertplakátra, indulhattak pártlistán politikusként – ezek konkrét példák –, bajuk sose lett belőle. Én ilyet soha nem csináltam. Ma pedig színpadon, sok ezer néző előtt bohóckodnak szimbolikus fejbe lövéssel, politikusok gumibábuit csókolgatva, jajongva, hogy szar az élet. Mások miatt, természetesen. Saját magukat teszik nevetségessé ezzel. Valahogy mindig csak akkor van diktatúra, ha épp nem ők vannak hatalmon.

– Mit gondol a közbeszéd alakulásáról?

– Egyre vadabbnak tűnik a helyzet. Nyilvános fórumokon sokan olyan stílust engednek meg maguknak, amilyet korábban csak ritkán lehetett tapasztalni. De publicisztikákban is olvasok olyat – tegyük hozzá, mindkét oldalon! –, ami tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. A környezetemben nem tűröm meg ezt a stílust. Kálloy Molnár Péterrel, a nemrégiben fiatalon meghalt színésszel annak idején forgattunk együtt, jóban voltunk, írtam róla egy rövid megemlékezést. És még erre is érkeztek rosszindulatú, trágár megjegyzések. Egy halálhír kapcsán. Az ész megáll! Ezek a jobb sorsra érdemes kommentelők nem tudják, hogy az ember alatti megnyilvánulások sokkal inkább szólnak róluk, mint a véleményük tárgyáról.

– Ha a világ, illetve Európa politikájának alakulását nézi, mennyire tartja sorsdöntőnek a jövő tavaszi választásokat?

– Minden választás sorsdöntő. Hosszú ideig rendszeresen jártunk Londonba koncertezni az ottani magyaroknak: vérfagyasztó volt látni, hogyan alakul át évről évre a város. Akinek tetszik a radikálisan romló közbiztonság Nyugat-Európában, az nyugodtan szavazzon a brüsszeli elit által dédelgetett politikusokra! Aki szeretné, hogy Magyarország lemondjon egy kis szuverenitásról, az szavazzon azokra, akik ilyesmivel házalnak! Már a gyerek is tudja, hogy ha a farkas azt mondja a kismalacnak, nagyon fázik, és legalább az egyik lábát szeretné bedugni a házba, valójában fel akarja falni. Ha a kismalac a farkas javára lemond egy kis szuverenitásról, neki annyi. Nincs is olyan, hogy egy „kis” szuverenitás: önálló döntési jogkör vagy van, vagy nincs. Nem túl bonyolult képlet.

– Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy szombaton évzáró Aréna-koncert. Anélkül, hogy lelőné a meglepetést: milyen műsorra számíthat a közönség?

– Nagyon nehéz erre úgy válaszolni, hogy ne áruljak el semmit, mert idén is van tematikus íve a koncertnek. Aki készülni akar az előadásra, annak azt javaslom, nézze át az elmúlt három évtized albumcímeit. Többet nem mondhatok.

– Említette, hogy a koncert után kerül képernyőre egy olyan televíziós produkció, amit az elmúlt hónapokban állítottak össze. Pontosabban mi lesz ez, és melyik csatornán?

– Sok idei feladat mellett elkészültem egy feldolgozáslemezzel is. Csak azért nem adtam ki, mert annyi kiadványunk és eseményünk van egyszerre, hogy szinte egymástól szívják el a levegőt. Az album így jövőre jelenik meg, de a rövidített, tévés változata az idei szentestén adásba kerül. Rengeteg odaadó munka van benne, az Aréna-koncertre való felkészülés közben is ezen dolgozom, hogy a látvány és a hang is méltó legyen az alkalomhoz.