Megrendítő, megindító találkozásként jellemezte megtérését Földi-Kovács Andrea. Elmondta, szerető családban, de nem hitben nevelkedett. Az első hittanórára is titokban szökött el, a szülei tudta nélkül. Tizennégy éves korában keresztelkedett meg, Assisi Szent Klára lett a keresztségben a védőszentje. Csak húsz évvel később, már televíziós riporterként tudta meg, hogy XII. Pius pápa 1957-ben őt nevezte ki a televízió, a televíziósok védőszentjének.

Hirdetés

Néhány év után azonban elfordult Istentől. A lelki életben nincs senki földje: ha elhagyod a fényt, akkor belépsz az árnyékba – ez volt a második lecke számára.

– Nincs olyan parancsolat, amit az életem során ne szegtem volna meg, súlyos bűnök között voltam évekig – vallotta meg. A külvilág ebből nem sokat látott, szép családja volt, sikeres karriert tudhatott magáénak. Ő botrányoktól mentes, látszólag példaértékű életet élt. Imádkozott, sőt másokat is figyelmeztetett a vallásos életre.

– Az életem mindeközben nem volt más, mint egy vallásos szélhámos élete: hazudtam magamnak, a környezetemnek és Istennek is – mondta el. A szíve tele volt haraggal, sérelmekkel, keménységgel, ítélkezéssel és bosszúvággyal is.

– A hetemből csak a vasárnapot szenteltem meg, nem adtam oda az életemet Istennek” – mondta Földi-Kovács Andrea.

Később egy nagy fordulat következett be, megszületett az igaz várakozás a szívében. A Credo című műsor műsorvezetőjeként dolgozott akkor, amikor egy fiatal pap, Dávid atya egy könyvet hagyott neki a szerkesztőségben azzal az üzenettel: ha élete hátralévő részében csak egyetlen egy könyvet olvas el, az ez legyen! Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában volt az a könyv.

A zenés imaesten a Magnificat zenekar, Dolhai Attila, Lambert Attila és Varga Mónika zenéjével töltődtek fel a szombathelyi hívők.

Fotók: Vermes Tibor/Demokrata

Korábban írtuk