Kié ez az ország? – a hitvallók, a köpönyegforgatók és a hazát találók darabja

A Székely Mózes 1944-es drámájának alapötletét felhasználó, illetve Daday Loránd azonos című regénye alapján készült, fordulatokban gazdag és személyes tragédiákkal átszőtt Kié ez az ország? című előadásban az író-rendező Andrási Attila és a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata szemléletesen mutatja be, hogy kiből mit hozhatnak ki a határokat mozgató történelmi fordulatok, ki milyen áldozatokra képes a hazáért és a nemzetért, és hogy van-e visszatérés az elrománosodás útjáról a közösségnek és az egyénnek.

Beneš és Masaryk

Mivel az előadás kezdetén egy zseniális rendezői fogással a megszólaló rádió azonnal bevisz minket az események sűrűjébe, egyelőre nincs sok időnk gondolkodni a címben feltett kérdés mélyebb értelmein. A Horthy-korszak közepének mindennapjaiba bombaként robban be a két nappal korábbi marseille-i királygyilkosság legújabb fejleményeinek híre, miszerint az elkövetők hamis, Beneš és Masaryk nevére kiállított cseh útlevelekkel érkeztek Franciaországba, ráadásul a kisantant országai Magyarországra akarják fogni a terroristák kiképzését és a merénylet kitervelését, ugyancsak hamis fényképekkel alátámasztva állításaikat. A szerbek 48 órás ultimátumot adnak hazánknak bizonyos horvát emigránsok kiadására, különben katonai erővel lépik át a magyar határt. A románok és a csehek szintén mozgósítanak, Nagylaknál áldozatokat követelő összecsapásokra kerül sor a magyar és a román határőrök között.

„Körülöttünk kétfélék az emberek: magyarok és nem magyarok!”

A trianoni békediktátum következményeinek béklyójában és a kisantant érzékeltetett szorításában vergődő ország sorsa a szemünk előtt fonódik össze a benne élők mindennapjaival. Igazi dráma a drámában II. Sándor jugoszláv uralkodó horvát szeparatisták általi meggyilkolása, a Délvidékről naponta tömegesen kizsuppolt magyar nők és gyermekek tragédiája pedig sajátos gondolatfutamot indít el Széplaky Verában (Jónás Gabriella). Az ünnepelt színésznő rájön, hogy a szerep, amit épp a Kolozsvárról a románok által történő elűzetése előtt játszott, most is benne és vele él: első férje a haza védelmében halt meg, és gyermekét rögtön a temetés után éppúgy elvették a megszálló románok, mint a perzsák a görög hősnőét. 

Vera a színháza rendezőjével, Burjánnal (Kákonyi Tibor) és kolléganőjével, Klárival (Tóth Zsuzsi) vitázva ezért felteszi a kérdést: hogyan lehet ilyenkor a Lipótváros ízlésének megfelelő ócska vígjátékokkal szórakoztatni a közönséget ahelyett, hogy a nemzeti sorskérdéseinkről szólnánk?! Érdekli ez egyáltalán a magyar embereket? „Csak nem hiszed, hogy a mi magyar közösségünkhöz szól az, amit játszunk? Vagy azt hiszed, hogy a szerepeinknek és a darabjainknak van valami köze a magyarsághoz?… Mekkora hazugság ez is! »Körülöttünk kétfélék az emberek: magyarok és nem magyarok!«” – hangzik el a szájából a többértelmű mondat. Amikor azt is kifejti, hogy az utódállamok épp meg akarnak bennünket fojtani, Burján egyenesen kikacagja, mondván: „minket? Engem?! Forduljon orvoshoz.” Vera meg is kérdezi tőle erre, hogy „maga magyar?! Végül közli a csupán a darabja sikeréért aggódó rendezővel és Klárival, a fiatal színésznővel, hogy „Maguk játsszák csak a kis vígjátékaikat, én megkezdem a szerepem itt!”, majd felmond.

Vera szerint tehát mindnyájunknak meg kell találnunk szerepünket hazánk és nemzetünk szolgálatában, és ez a törekvés lényegi eleme a művészetnek is. Ezt Burjánhoz hasonlóan Klári sem érti, és nem is akarja látni, mi van körülöttünk. Inkább behunyja a szemét, és arra koncentrál, hogy a közönséget a valósággal szembesítés helyett játékával álomvilágba andalítsa. Hármójuk nagy átéléssel előadott szenvedélyes vitájában lehetetlen nem ráismerni a Színművészeti Egyetem és a magyar színészet jövőjét meghatározó különféle ideológia hátterű elképzelésekre és vitákra.  Természetesen a néző kell eldöntse, melyik hitvallással ért egyet.

Hasonló kettősség jelenik majd meg az igény szerint hol magyar, hol román radnai körjegyző, Bivol Sandulescu (Molnár Zoltán) és a nyájáért, azaz református magyarjaiért a végsőkig kiálló Gyárfás Ferenc református tiszteletes úr (Dóczy Péter) vitájában, amit előbbi így összegez: „Látja, ezért vagyunk mi lelki rokonságban! Mindketten a törvényt képviseljük, Ön az istenit, én a pillanatnyit!” 

„Verd meg a pásztort, szétszéled a nyája!”

Hogy mit ér erkölcsileg a pillanatnyi román törvények képviselete, az talán abban a jelenetben összegezhető a legjobban, amikor a kolozsvári, románnak hitt ezredes megérkezését várva a körjegyző eksztatikus állapotban így lelkendezik: „Rohanok le, hogy minden rendben legyen! Kirendeltem a tűzoltózenekart, ha megjön a fejes, rázendítenek! A fegyveresek díszsortüzet adnak! A papra még huszonötöt ráverünk! Megáll az autó, kiszáll a főtiszt, díszsortűz, a rezesbanda rázendít, a papot verik! Szeretni fog bennünket!”

„Ha a papot meg a kémnőt deresre húzzuk, évekig nem lesz itt semmilyen lázongás és autonómiatörekvés! Tudod, verd meg a pásztort, szétszéled a nyája!” – fogalmazza meg a román közigazgatás végső célját az állam e jeles képviselője, bizonyítván, hogy a művészet örök és a történelem időtlen tanulságokkal szolgál. A tájékozott néző itt könnyedén felismerheti a  az Erdélyben épp napjainkban játszódó Beke–Szőcs-ügy és a hasonló, a magyar közösség megfélemlítését szolgáló, a trianoni utódállamokban napjainkban is zajló koncepciós perek párhuzamait. A pap végül keserűen fogalmazza meg a vele tragikus körülmények között éppen a radnai közjegyzői irodában találkozó Széplaky Verának, hogy „pásztorként végig kell néznem, ahogy a nyájam elhagyja ősei karámját, mert földönfutóvá lesz, ha nem válik ortodoxszá.”

A darabban még számos hasonlón feszítő erkölcsi dilemma jelenik meg a mesterien egymásba font sorsok tükrében. Az igazi nagy kérdésekre, hogy valójában kié ez az ország; tényleg szétszéled-e a nyáj; hogyan próbál az 1940-es magyar bevonulás után immáron magyarként és bocskaiban érvényesülni Sandulescu, vajon milyen titkosszolgálati tevékenységet végez Vera férje, Szabolcs, és mi lesz Vera fiával, a kezdetben ellenálló, de román öntudatúvá átnevelt Lászlóval (Vasile) az anyjával és a magyar világgal való találkozás után, arra legközelebb a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház e linken elérhető és február 26-ától megtekinthető online előadásain derül majd fény.