– A szélesebb közönség akkor ismerhette meg a nevét, amikor hét-nyolc évvel ezelőtt rendszeresen fellépett Karády-dalok feldolgozásával az országjáró Történelem Fő utca rendezvénysorozatán, illetve akkoriban ezekből a dalokból egy lemezt is kiadott Valahol Magyarországon címmel. Aztán mintha kicsit eltűnt volna…

– Ha eltűnés alatt azt értjük, hogy ezután nem adtam ki újabb és újabb lemezt, nem váltam még ismertebbé, akkor helytálló a megállapítás. Nem tagadom, abban az időben én sem feltétlenül így képzeltem el a folytatást, de csalódott sem vagyok amiatt, hogy végül másképp alakult a sorsom. Hiszen nem otthon ültem azon rágódva, hogyan válhatnék ünnepelt énekesnővé, hanem éltem az életemet. Ráadásul rengeteg boldog pillanat volt ezekben az években, amit nem cserélnék el semmilyen szakmai sikerre, hogy mást ne említsek, született két gyermekem. Emellett persze dolgoztam is, még ha nem is rivaldafényben, mert ha hívtak valahová fellépni, szívesen mentem, és egy angol nyelvű lemezt is kiadtam 2007-ben. De tény, a hangos siker eddig elmaradt.

– A Fő utca a polgári oldal rendezvénysorozata volt, és azt is tudjuk, a művészvilág sem mentes a politikai megosztottságtól. Vagyis azzal, hogy ott rendszeresen fellépett, ön is bekerült egy skatulyába. Inkább előnye vagy hátránya származott ebből?

– Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy részt vehessek ebben a sorozatban, eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogy ez milyen hatással lesz a pályafutásomra. Szép és fontos feladatnak gondoltam, hogy reményt, jókedvet adjunk ennek a közönségnek, jó érzés volt, hogy magam is tehetek ezért. Mai napig meggyőződésem, hogy jól döntöttem, akkor és ott, nem sokkal a 2002-es választás után ez volt a dolgunk. Egyébként ha ki kell emelnem valamit abból, amit a Fő utcától kaptam, akkor elsőként azt említeném, hogy megismertem, barátságot köthettem olyan művészekkel, közéleti emberekkel, akikkel a mai napig öröm találkozni, beszélgetni. És persze jó érzés volt az is, hogy ezek után a fellépések után sokan gondolták úgy, megveszik a Karády-lemezemet, hiszen egy művész számára fontos a közönség visszajelzése.

– Évtizedek óta a pályán lévő, sikeres énekesek panaszkodnak arról, hogy hiába vannak arany- és platinalemezeik, manapság, amikor rengetegen az internetről töltik le a dalokat, nagy szerencse kell ahhoz, hogy egy album kiadása ne járjon anyagi bukással.

– Természetesen én is sokaktól hallottam erről, és mi is utánaszámoltunk annak, hogy ha hatezer forintért adnánk a lemezt, akkor jó eséllyel visszajönne a befektetett pénz. Ez persze képtelenség, ennyit nem kérhetünk érte. Úgyhogy a munkában bízunk: a Karády-lemezből is úgy adtunk el hatezret, hogy akkor sem szerepeltem nap mint nap a rádióban, tévében. Meg lehet tehát csinálni így is, bár kétségtelenül nem könnyű feladat. Felkészültem erre a kihívásra, s hozzáteszem, nem fogok emiatt minden mást háttérbe szorítani. Ahogy eddig is, a magam útján, járom. Nevelem a lányaimat, a balatonfüredi Kisfaludy Színház művészeti vezetője vagyok, s ha olyan felkérést kapok, ami ezek mellett belefér az időmbe, értékrendembe, akkor szívesen megyek. Vagyis nyilván nem leszek a karrierem ellensége, de nem akarok mindenáron szerepelni.

– Azért nyilván segítene, ha a dalait játszanák az országos kereskedelmi adók. Meghallgatva az albumot, ezek kellemes, igényes, rádióbarát számok. Lát esélyt arra, hogy ilyen tekintetben is felfedezik?

– Beszéltem az egyik rádió zenei igazgatójával, aki azt mondta, ők akkor hoznak be új előadókat, ha a hallgatók kérik. Csakhogy nem könnyű úgy komoly ismertséget szerezni, ha az embert lényegében csak azok hallják, akik elmennek egy fellépésére. Valahol ez egy ördögi kör, de ettől még nem vagyok szomorú vagy elégedetlen. Tudomásul vettem, hogy nekem így kell érvényesülnöm, s ez talán nem is baj. Lehet így is sikeresnek lenni, láthattunk erre példákat az elmúlt időszakban is, úgyhogy eszembe sem jut sajnáltatni magam emiatt. A magam ura vagyok, és ez nagy dolog: kiadhattam egy olyan lemezt, ami rólam, az érzéseimről, a gondolataimról szól, én döntöm el, milyen meghívásnak teszek eleget, vagyis nem egy profi, jól fizetett marketingcsapat próbál meg úgymond felépíteni. Ez az önállóság, szabadság számomra sokkal fontosabb, mint az, hogy sokat szerepeljek, mert akkor esetleg olyan felkéréseknek is eleget kellene tennem, ahová szívem szerint nem mennék. Most pedig, ha fogalmazhatok így, megtehetem, hogy válogatós legyek.

– Hogyan tovább? Tervez újabb lemezt?

– Vannak ilyen terveim, s ez nem is tűnik irreális elképzelésnek, aztán majd meglátjuk, mit hoz a sors. Én őszintén hiszek abban, hogy mindenkinek van egy kijelölt útja, és bár néha úgy érezzük, sok a nehézség, de szerintem az életben mindennek oka van. A legnagyobb hiba az, ha görcsösen harcolunk valami másért, mint ami megadatott. Meg kell találni azt, ami örömöt, boldogságot okoz, át kell jutni az olykor utunkba kerülő akadályokon, s persze élni kell azokkal a lehetőségekkel is, amiket az élettől kapunk.

Bándy Péter