Kovács Ákos: Nem tudhatjuk, melyik az utolsó békeév

– Az októberben megjelent középlemez dalai – főleg a Több nem is kell és Az utolsó békeév – talán a szokottnál is nyíltabban, egyértelműbben reagálnak a mai kor kihívásaira, a különböző ideológiai mozgalmakra…

– Arra az örvénylésre próbálok reagálni, ami körbevesz bennünket, és ami talán bennünk is zajlik. Ez foglalkoztat. Ötvenhárom esztendős vagyok, négy gyerekem van, nem szeretném, hogy olyan világban nőjenek fel, ahol kevesebb szabadságot élhetnek meg, mint a szüleik. Sajnos egyértelműen ez a veszély fenyeget.

– Vissza lehet még fordulni?

– Szerintem mindig van visszaút, egészen az utolsó pillanatig. Hogy ez mikor van, nem tudhatjuk. Talán sejtjük, mikor van közel a baj, melyik az utolsó békeév, az utolsó pillanat, amikor még visszafordulhatnánk, mégsem tesszük, mert jólesik azt hinni, hogy sok időnk van. Erről a fájdalmas felismerésről szól ez a lemez. Ezt nyilván nem hallja meg mindenki, nem is való mindenkinek. Elég, ha azokhoz eljut, akik megértik, akik nem a rosszat keresik benne, nem értelmezik félre.

– Ezek kevésbé „csörömpölős” dalok, főleg a három most megjelent új szám. A mondanivaló miatt lett valamivel lágyabb a hangzás?

– Zenésztársaim nevében is mondhatom, hogy szerzőként és előadóként is azokat az elődöket próbáljuk megközelíteni, akik miatt zenélni kezdtünk. Ez az idő előrehaladtával egyre hatékonyabban megy. Ahogy az ember érik, idősödik, egyre kevesebb igénye van a szélsőséges megnyilvánulási formákra, mert ideális esetben a tartalomra koncentrál. Persze a forma, a megszólalás esztétikája is fontos, de erre már nem kell külön figyelmet szánni, mert ha minden jól megy, magától jön. Madarász Gábor szerzőtársam minden egyes dallal egyre jobb munkákat tesz le az asztalra, vele közösen jegyzem a Nem én döntök című számot. Menczel Gábor a zeneszerzője a Több nem is kell című dalnak, amely az ő nagy szerzői visszatérése lehet – majdnem negyed évszázad hallgatás után. Nagyon élveztem a közös munkát, de sokszor dolgozom egyedül is a stúdióban, ennek eredménye a címadó szerzemény: Az utolsó békeév. Itt még egy kórus is megszólal, tehát nem a hangszerelés karcos, hanem amiről szó van.

– A jövőre várható album zenei iránya olyan lesz, mint a középlemezé?

– Bár tudnám! Azt sem tudom, az album formátumnak van-e még létjogosultsága. A leghamarabb jövő ősszel lehet ebből lemez, addig rengeteg más teendőnk van, közeledik a decemberi Aréna-koncert, megjelent az első novelláskötetem, leforgattam egy kisjátékfilmet, ennek az utómunkája hatalmas feladat lesz. Közben felkérést kaptam egy filmzene megírására is, egyszóval sok dolog fut párhuzamosan, megpróbálok mindegyikre teljes figyelmet szánni.

– Október elején jelent meg a novelláskötete Ezt nem lehet megúszni címmel. A kötet bemutatóján elhangzott, hogy volt önben kétség az írásai kapcsán. Látva a fogadtatást, az első szerkesztői, olvasói visszajelzéseket, megnyugodott ezzel kapcsolatban?

– Soha nem vagyok teljesen nyugodt, szerintem teljesen természetes, hogy az ember folyton kételkedik magában – minél többször volt már sikere, annál jobban. A sikerre senkinek nincs bérlete. Mielőtt elküldtem Helfrich Judit szerkesztőnek az írásokat, nagyon kevesen láthatták ezeket, csak a feleségemnek és néhány hozzám közel álló embernek mutattam meg a novellákat, az ő visszajelzéseik egyértelműen pozitívak voltak. A szerkesztő olyannyira nem siette el a véleményt, hogy attól tartottam, nem tudja, hogyan fogalmazza meg az elutasítást. 

– De nem erről volt szó…

– Kiderült, hogy csak pontos akart lenni. A levelében azt írta, szépírói teljesítmény ez a könyv. Bevallom, ez annyira meghatott, hogy rögtön kibontottam egy üveg Primitivót és egy ültő helyemben megnéztem három Makk Károly-filmet, ami nálam a legnagyobb elragadtatás jele. Ez a Szerelem, az Egy erkölcsös éjszaka és a Macskajáték volt. Filmekkel ünnepeltem. 

– Leforgatta első kisjátékfilmjét is. A klipjeinek többségét ön rendezte, de például a Nagy Könyv-sorozatba készült 1984 című versenyfilmben is közreműködött jó másfél évtizeddel ezelőtt. Mennyire volt más a saját forgatókönyv alapján rendezni? Ilyennek képzelte kamaszként a filmrendezést? Hiszen többször beszélt már róla: egy időben erre a pályára készült…

– Elképesztő élmény volt a forgatás, olyan öröm, amit szinte már szégyell az ember. Óriási, koncentrált munka volt, nagyon élveztem. A klipeket ehhez képest gerillamódszerekkel forgattuk. Itt minden részfeladatot más-más csapat látott el, külön ember foglalkozott a jelmezekkel, külön felelőse volt a kellékeknek, és még hosszan sorolhatnám. Több mint harminc éve már, hogy a nagykoncertjeink előtti hatalmas készülődés, beépítés zavarba hoz: ez a rengeteg energia, ez az elképesztő felépítmény mind a dalok miatt mozdul meg. Most is hasonlót éreztem. Az ember íróasztal mellett kitalál valamit, és aztán rengetegen dolgoznak a képi megvalósításon. Ez öröm és hatalmas felelősség egyszerre, időnként nyomasztó is tud lenni, de végig azt éreztem, hogy a helyemen vagyok, és azt csinálhatom, ami a dolgom. 

– A stábbal könnyen megtalálták a közös hangot?

– Sokféle világnézetű ember szeretetét, munkáját sikerült a közös cél felé irányítani. A kezdeti jogos kétkedést az első nagy indítóértekezlet oldotta fel, ahol rengeteg kérdést kaptam a szereplőkről, a helyzetekről, a ruhákról, a kellékekről, a kameraállásokról, hanghatásokról, és még sorolhatnám. Igyekeztem mindenre válaszolni, és a kollégák megérezték, hogy látom a filmemet. Úgy érzem, elfogadtak, aztán vállvetve dolgoztunk együtt a közös célért, a legtisztább megvalósítás érdekében. Az is az összhang jele, hogy túlóra nélkül értünk a forgatás végére, több alkalommal előbb végeztünk, mint elterveztük. Az utolsó napon többen jelezték a stábból, hogy ha lehetne, másnap is jönnének: sajnáltuk, hogy a felvételeknek vége szakad. Persze az utómunka még hátravan, de az már magányosabb küzdelem lesz, eddigi életem talán legnagyobb feladata.

– Az önnel régóta közösen dolgozó Juhász Viktorral vágják a filmet?

– Igen, Viktor évtizedek óta az alkotótársam, most is ő fényképezte az anyagot. Megbízom benne. Részemről ez a legnagyobb elismerés.

– Szokás szerint Aréna-koncerttel zárja az évet. Az idei turné műsora mennyire köszön majd vissza december 11-én?

– Az idei országjárás során több mint százezer érdeklődőnek zenélhettünk. A turné repertoárjának talán egyharmadát visszük az Arénába, mert kell a hely a most megjelent új daloknak, valamint olyan régebbi szerzeményeknek, amelyeket mostanában ritkábban játszottunk. Menczel Gábort meghívom, hogy néhány dal erejéig velünk muzsikáljon. Nagyon várom a decemberi koncertet, hiszen a Budapest Park, a Műegyetem rakpart és a Forráspont után ez már a negyedik nagyszabású fővárosi előadásunk lesz idén: ezzel zárjuk az évet. Remélem, méltóképpen sikerül bepótolni a tavaly decemberi koncertet.