Mesél az utca
A plakát az utca művészete. Ezt a tételt bontja ki a Várkert Bazár déli panorámateraszán látható szabadtéri installáció, amely a száz évvel ezelőtti Budapest neves reklámgrafikusára, Faragó Gézára emlékezik egykori plakáttervein keresztül.
A pandémia miatt az online térbe költözött kiállítások, színházi előadások és koncertek kétdimenziósságát töri meg a Várkert Bazár déli teraszán, a Várkapitányság és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) közös ötleteként megvalósított szabadtéri plakátinstalláció. A könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárának kinagyított remekművei a száz évvel ezelőtti Budapestet idézik meg – Faragó Géza plakátművész tervein keresztül.
A Tungsram falragaszán fekete macska hunyorog a városi dáma lábainál, aki mosolyogva csodálja a volfrámlámpa éjszakai fényárját, egy másik munkán a Corvin Áruház leomló textilzuhataggal reklámozza a náluk kapható kelméket. A kecses, olykor rejtélyes nőalakok, a groteszk figurák, a ragyogó mélyzöld, a tüzes arany, a cirádák és girlandok, a kompozíció módjai mind a századforduló kacskaringós művészetét, a szecessziót idézik.
Virágzó Budapest
A plakát mesél saját korának szokásairól: mit ettek, ittak, hol vásároltak vagy szórakoztak az emberek, és főként mi ragadta meg szépérzéküket, mi nyitotta meg pénztárcájukat.
– A plakátok felelevenítik a boldog békeidők és a két világháború közötti évek ipar-, politika- és kultúrtörténetét is. A korszak jellemző alkotásai a hirdetőoszlopokon jelentek meg: ezek divatja Párizsból indult, és egy csapásra elterjedt egész Európában. Hozzánk viszonylag gyorsan megérkezett, ugyanis Faragó Géza Alfons Mucha tanítványaként a műfaj egyik első képviselőjétől tanult, stílusát emellett Henri de Toulouse-Lautrecnek, a párizsi szecesszió és művészvilág másik közismert figurájának művészete is befolyásolta – meséli Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese. Mucha stílusát idézi például a Népszínház Az ezüst papucs című előadásához kapcsolódó plakát, rajta az operett egyik jelenetével: a Vénusz bolygó lakója, a csillag fejdísszel ábrázolt Stella papucsát a Földre ejti.
– A modern plakát megteremtője valójában Jules Chéret, aki 1896-tól alkalmazta az egyre népszerűbb, színes litografált falragaszait. Ennek az újításnak köszönhetően könnyen és olcsón lehetett nagy példányszámban nyomatokat készíteni – magyarázza Sikota Krisztina. A magyar plakát születését hagyományosan Benczúr Gyula 1885-ös Országos Általános Kiállításra invitáló grafikájához szokás kötni. A Monarchia XIX. század végi robbanásszerű fejlődése, gazdasági virágzása kedvezett a műfaj elterjedésének. A kültéri installációkon szereplő reklámok e virágzás tanúságtevői: a Holzer budapesti Divatháza, a Törley Pezsgőgyár, a Corvin Áruház Budapest világvárossá válásának motorjai voltak. És persze ott volt a színház: a nagyvárosi publikum imádta a Fővárosi Operettszínházat, a Fővárosi Orfeumot, a Népszínházat – műsoraikról többek közt a plakátokról szerzett tudomást.
Törleyék akcióban
A XIX. század végének prosperáló vállalata a Goldberger, a Dreher vagy a Tungsram mellett a budafoki Törley-gyár volt, amely Európa legmodernebb üzemével büszkélkedett: gőzgépek segítették a gyártást, a pincében liftek, csigás emelők és egyéb műszaki újítások segítették a termelést.
– A cégalapító Törley József igazi vállalkozó volt, marketingstratégiájával megelőzte a korát. Tudta, mennyire fontos a reklám, ezért a korszak legjobbjaival, Pólya Tiborral és Faragó Gézával dolgoztatott, Faragó egyik legismertebb Törley-plakátja az asztal mellett ücsörgő dandy – meséli Lőrik Tamás, a Törley Pezsgőgyár munkatársa. A budafoki Törley Múzeumban a korszak szecessziós stílusú itallapjait, számolócéduláit, menükártyáit is megcsodálhatjuk, ahogy a híres Faragó-plakát másolatát is. Ezek mind az egykori cégtulajdonos előrelátását dicsérik, hiszen a legutolsó papírfecnit is saját termékeinek reklámjára használta fel. A dandy karikás szemei, testtartása, a kezében tartott füstölgő cigaretta, a lábainál álló, palackhűtőbe tett Törley pezsgő a korszak nagyvilági életét élő, divatos figurájának szimbóluma. A pezsgőspohár, a kesztyű, a rózsa arra utal, hogy egy bál vagy bankett hajnali óráiban járunk, a világos háttérből erőteljes fekete foltként kiemelkedő alak Faragó Géza jellegzetesen figyelemfelkeltő, frappáns kompozíciós fogása. Az üzenet egyértelmű: a Törley pezsgő fogyasztása a gazdagság, az előkelő élet szimbóluma.
Nevetni oldalnyilallásig
Faragó Géza, kicsit a saját maga komponálta dandyhez hasonlóan, ugyancsak a korszak jellegzetes figurája volt, amolyan nagyvárosi bohém, aki megjárta Párizst, hazatérése után pedig belevetette magát a plakáttervezésbe. 1903-tól sorra jelentek meg színházi és kereskedelmi plakátjai, sajtórajzai és karikatúrái, amelyekkel a Műcsarnok, a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum kiállításain is szerepelt. Az 1910-es években érdeklődése a színház felé fordult, jelmez- és díszlettervezője lett a Népszínháznak, a Király Színháznak, a Magyar Színháznak és a Fővárosi Operettszínháznak. A pesti éjszakai, kávéházi élet közismert alakja volt, számos anekdota szól a bohém művész viselt dolgairól. A Tingli-Tangli című zenés bohózat plakátja 1908-ból származik, és az Upor kávéház esti műsorát hirdeti. A rajta látható, groteszk megjelenésű férfikaraktert Faragó saját magáról mintázta, hiszen számtalanszor fellépett a kávéházban konferansziéként. Egyik kortársa így ír róla egy visszaemlékezésben: „Furcsa, senkihez sem hasonlító fejformája volt, az orra szinte nagyobb, mint a feje, és ez alatt az orr alatt olyan sűrű bajuszt hordott, mint valami óriási fekete fogkefe. Mindig a mókán járt az esze, ahol tréfálni kezdett, ott oldalnyillalásig nevethetett az ember.”
Faragó persze nemcsak magát komponálta a reklámplakátok terveibe, hanem a kor hírességeit is. A Gottschling rum hirdetésén például Újházy Ede színész – az anekdota szerint róla kapta nevét a jeles tyúkhúsleves – portréja szerepel, amint sajátos szófordulatával élve megszólítja a járókelőket: „»Marha« – mondja a mester. Miért nem iszol Gottschling rumot?” A kor népszerű vicclapja, a Borsszem Jankó egy karikatúráján a plakátot olvasó férfi ugyancsak cifra káromkodással válaszol: „Ejnye, az árgyélusát!”
1920-tól a sokoldalú Faragó Géza tevékenykedési köréhez a film is csatlakozott, testhezálló volt számára a revü világa, amely műfaj a színpadon és a filmben is nagy népszerűségnek örvendett. A londoni Cochran revü műsorát kiegészítette a Magyar lakodalom fejezettel, amit sikerrel játszottak Londonban és Manchesterben is. Korai halálát a Berlinből hazafelé vezető úton szerzett betegség okozta 1928-ban.
