Múltra épített jövő

Az 1920-as években járunk, amikor is Bittera Gyula kémikus, a kor neves gyógynövénykutatója egyenesen Provence-ba utazott, hogy ott a nagy múltú Vilmorin & Cie kereskedőcégtől levendulamagokat vásároljon. Persze adódott a kérdés, hogy a Budakalászon előnevelt Lavandula angustifolia, azaz francia vagy közönséges levendulatöveket hol ültesse el Magyarországon. Bittera annak érdekében, hogy megtalálja számukra a legjobb helyet, éghajlat- és talajtani felméréseket végeztetett. A vizsgálatok alapján egyértelműen Tihany lett a befutó, hiszen ott nemcsak, hogy ásványi anyagokban dús, vulkanikus a talaj, hanem magas a napsütéses órák száma is, ami elengedhetetlen a párás, mediterrán klímát kedvelő növény számára. Szerencsére a tihanyi apátságnak volt is bérbe adható, megfelelő nagyságú területe, mégpedig a Csúcs-hegy déli lejtőjén, ahol 1926-ban Bittera Gyula megkezdte az első, kísérleti jellegű levendulatelepítését.

A világhír kapujában

Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is kezdett el Bittera Gyula levendulával foglalkozni, fontos a történelmi kor, amiben élt és kutatott. A két világháború között Magyarországon kialakult gyógyszerhiány ugyanis arra késztette a hazai döntéshozókat, hogy minél többeket vegyenek rá a különböző gyógynövények termesztésére. Az eredetileg természetrajz–vegytan szakos tanárként végzett Bittera éppen Herman Ottó keze alatt dolgozott, így elsők között értesült a felhívásról, amiben soha vissza nem térő lehetőséget látott. Figyelmét ettől kezdve kizárólag a vegyészet kötötte le, és annak a víziójának élt, hogy Magyarországot világszínvonalú illóolajipari és gyógynövény-feldolgozási nagyhatalommá teszi. Ennek érdekében – banki kölcsön segítségével – 1919-ben Kaposváron megalapította az első magyar illóolaj- és vegyészeti gyárat, majd néhány éven belül központi kivonatolóval, laborokkal és eszközökkel ellátott önálló illóolajgyárat hozott létre Budapesten. 1939-re elérte, hogy az ország egész területén működjenek lepárlóüzemek, melyek mindegyikében más és más növénnyel foglalkoznak. Tőle vásárolt Richter Gedeon, de külföldre is exportált, hiszen minden alapanyaga, köztük a kapor, a petrezselyem, a zsálya, az édeskömény, az izsóp, a római kamilla és persze a levendula is, kiváló minőségű volt.

A tihanyi levendula olyannyira sikertörténet lett, hogy a belőle előállított olaj minősége megelőzte a franciáét, így ekkoriban az olajat külföldre is exportálták, a tőzsdén jegyezték, sőt az egyik legnagyobb luxuskozmetikumokat gyártó cég, a Coty is vásárolt belőle. Azt, hogy mennyire voltak elégedettek és milyen jövőt szántak Bittera olajának, a gyár főszakértője, Henry Malliac fogalmazta meg a legérzékletesebben: „Próbálja kiszagolni, kérem, azt az illatot, amit itt érezni. Innen a kopaszodó erdőből jön valami fanyar illat, amit még nem tudok megfogni s a vízről, a Balatonról is jön valami könnyű, páraszerű, amit valószínűleg sosem lehet üvegbe zárni. Ha ezt a hármat össze tudnám hozni, az őszi erdő, a levendula és a Balaton illatát, olyan illat lenne, hogy meghódolna előtte a világ.”

Pesti börtön

Erre, a világhódító, harmonikus illatra azonban még jó néhány évtizedig, a 2020-as évek elejéig várni kellett. Hiszen jöttek az 50-es évek, és a nemesi származású Bitterát nem nézte jó szemmel az államhatalom. Jóllehet az elismert szaktekintélyt Párizstól New Yorkig mindenhol szívesen fogadták volna, ám, amikor el akarta hagyni Magyarországot, vagyis szökni próbált, feljelentették, és a saját lakásából vitték a börtönbe. Egy év után szabadult, munkát is talált: igazgató helyett szakmunkás lett a saját, igaz, időközben már államosított gyárában. A korszak megváltozott, a minőség helyét az olcsó termékek tömeggyártása vette át. És bár Bittera alkalmazkodott a kialakult helyzethez, karrierje tulajdonképpen véget ért.

– A tihanyi levendulását, mely az 1940-es évekre elérte a 30-40 hektárt, eközben a Badacsonyi Állami Gazdaság kapta meg hasznosításra, akik az 1970-es években csaknem teljesen felszántották és szőlővel ültették be azt. A levendula újratelepítését Zátonyi Zsigmondnak és családjának köszönhetjük, akik az 1980-as években bérelték ki az addigra elvadult, ám kis területén még megmaradt ültetvényt – mondja Egei Tímea, a tihanyi Illatok Háza vezetője, miután egy minden részletre kiterjedő tárlatvezetést tartott nekünk a Bittera Gyula életét bemutató ingyenes kiállításon, mely tele van kortörténeti dokumentumokkal, tárgyakkal, köztük Bittera eredeti, ódon üvegben tárolt ólevendula illatkompozíciójával.

Merthogy azon, hogy Bittera Gyula öröksége visszatérjen Tihanyba, élettörténetét és munkásságát mindenki megismerhesse, a levendula pedig újra reneszánszát élje egy házaspár, Hollán Éva és Nyárádi Zsolt hosszú éveken keresztül dolgozott.

A jövő ígérete

Zsolt és Éva mindig is arra vágyott, hogy olyasvalamit csináljon, ami nem elsősorban a pénzről, hanem a közösségről és annak építéséről szól. Bár a Balaton déli partján, Balatonszemesen éltek, de Tihany mindkettőjüknek a szíve csücske volt. Éppen ezért nem értették, hogyan lehetséges, miközben épített műemlékekben az egyik leggazdagabb település, hagyományaikkal nem tőrödnek, teljes identitásnélküliség uralkodik, utcáin és boltjaiban paprikafüzért, kínai terítőket és cowboykalapot árulnak. Amikor aztán egy januári délután lekésték a hazafelé induló kompot, és a következő indulásáig tettek egy sétát a faluban, megpillantottak egy kiadó üzletet. Úgy érezték, hogy megtalálták azt az utat, amelyet mindig is kerestek, és 2009-ben, egy autentikus kőház aljában megnyitották Tihany első levendulaboltját.

– Az üzletbe látogatók közül sokan nem igazán tudták, mi köze Tihanynak a levendulához, ezért elkezdtük kutatni a tihanyi levendula történetét, felkerestük a még élő Bittera-leszármazottakat, és bár a hagyaték nagy része elveszett, összeszedtük mindazt, amit csak még lehetett – emlékszik vissza Éva a kezdetekre, amikor is egyszer csak feltárult előttük egy szinte teljesen feledésbe merült életmű, egy tudós ember hite és akarata, amivel megteremtette a magyar illóolajipart és a világszínvonalig repítette a tihanyi levendulát.

Az első boltot aztán követte a második, majd egy budapesti üzlet a Váci utcában, ahol egykor a híres Kosztelitz Kálmán parfümériája működött. Közben persze kibéreltek egy közel egyhektáros területet is, ahová levendulát telepítettek, hogy az időközben felépült manufaktúrájukban saját olajból tudják elkészíteni termékeiket. A Csokonai utcai Illatok Háza, benne a Tihanyi Levendula Manufaktúrával, a laborral és a kiállítással végül 2019-ben nyitotta meg kapuit.

– Számunkra a legfontosabb kérdés mindig is az volt, hogyan tudunk egyre jobb minőséget csinálni. Mert nem lehet kizárólag a múltból élni. A múltunk az a gyökér, amibe kapaszkodva ugyan, de folyamatosan építkeznünk kell – vallja Zsolt, aki persze tisztában van azzal, hogy a magyar történelemből kiesett csaknem ötven év, így technológiában szinte lehetetlen lekörözni a franciákat, akik mindeközben egy teljes iparágat építettek a levendulára.

Éppen ezért azt keresik, mitől lehetünk unikálisak, és miközben a levendula biztosan a zászlóshajójuk marad, már azon gondolkodnak, hogyan válthatják valóra Bittera Gyula álmát, hogy Magyarország valóban illóolaj- és gyógynövény-nagyhatalom legyen.

További képek az alábbi cikkben:

Múltra épített jövő

Egy tudós ember hite és akarata a világszínvonalig repítette a tihanyi levendulát. A Demokrata az Eau de Tihany – Illatok Házában járt. Képgaléria!