Nem a nemekre

A férfi- és a női divat változásai minden időben együtt jártak a társadalmi és politikai változásokkal: a nők munkába állása, emancipációjuk a felsőoktatásban vagy a választójog kérdése mind-mind olyan tényezők voltak, amelyek a XX. század első évtizedeiben oda-vissza hatottak, és komoly befolyással voltak az öltözködés alakulására.

Háború utáni emancipáció

Elég csak az I. világháború idejére gondolni: a férfiak a fronton szolgáltak, a hátországban maradt nők az erősebb nem támasza nélkül voltak kénytelenek boldogulni, mindez pedig magával hozta a hagyományos női szerepfelfogás átalakulását. E változást pedig az öltözködés is követte: a hölgyek maguk mögött hagyták a hosszú uszályos ruhákat, a derekat karcsúra szorító fűzőt, és egyszerűbb, rövidebb fazonokat kezdtek hordani. 1922-ben megjelent Franciaországban Victor Margueritte regénye, a La Garçonne, amely témaválasztásában érzékenyen ragadta meg az I. világháborút követő időszak társadalmi változásait: az új nőideál a fiús lány, a garçonne lett, a független, egyedülálló, a társadalmi előítéletekre fittyet hányó nő. Ebben az időben a haladó szellemű nők már bubifrizurát viseltek, öltözetüket a letisztult vonalú, kissé férfias szabás jellemezte – Coco Chanel, a korszak ünnepelt divattervezője pedig megteremtette a modern divatot.

A II. világháború és az azt követő évek borús hangulatát ugyancsak kifejezték a korszak szögletesebb, egyenesebb, szigorúbb fazonú öltözetei, amelyek talán nem is annyira véletlenül emlékeztettek a katonai egyenruhákra. Az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában a következő nagy reveláció a farmerhez köthető: a lázadás és a rock szimbólumává váló, talán az első széles körben elterjedt uniszex viselet, amely a hippi- és a későbbi punkkorszak szubkultúráinak öltözködésében szintén nagy szerepet játszott, majd egy csapásra ott találta magát a fősodrú divatban.

Elmosni a határokat

A divat tehát viszonylag gyorsan reagál a társadalmi rezdülésekre, és mindez igaz visszafelé is: a divaton keresztül formálható a társadalom tudata. Példa erre a manapság a közgondolkodást egyre inkább átszövő genderelmélet manifesztálódása az öltözködési kultúrában. Teoretikusai azt állítják, az, hogy a nőket és a férfiakat milyen szerepek, tulajdonságok vagy viselkedések jellemzik, nem biológiailag determinált. A „gendertudomány” azt szeretné, hogy a társadalmi szerepelvárások ne helyezzenek nyomást vagy kényszert az egyénre. A probléma az ebből fakadó következtetéseknél kezdődik: azzal, hogy az egyén önmeghatározásában csak a fantázia szabhat határt.

E gondolatra erősít rá a divat-, a film- és a reklámipar is. Ma egy street fashion ruhaboltban csak nehezen lehet megállapítani, hogy melyik a férfi- és melyik a női ruhaosztály. A divat fősodrában egyre inkább elmosódnak a határok: trend a férfias nő, a nőies férfi vagy mondhatni valamiféle meghatározhatatlan átmenet férfi és nő között.

Persze mindez nem újdonság, mert például a popkultúrában korábban is nyüzsögtek az androgün előadók. Prince karrierjét a nemi szerepekkel való játékra építette fel, de említhetnénk David Bowie-t vagy Boy George-ot is, akik szokatlan, sokszor nem nélküli külsejükkel inkább földönkívülire, mint férfira emlékeztettek. Ám az a jelenség, hogy mindez többé már nem csupán egy szubkultúra sajátja, merőben újnak számít.

Az irányzatból immár Hollywood is vastagon kiveszi a részét. Ma a legnagyobb figyelmet a szórakoztatóiparban egy művész tehetsége mellett akkor remélhet, ha szokatlan nemi identitásáról tesz nyilatkozatot vagy sejteti akár öltözködésével, akár az általa eljátszott karakterrel, hogy teljes mértékben igazodik a korszellemhez. Jó példa erre Harry Styles angol énekes, aki a fiatalok között vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb celeb: a közösségi oldalakon, például az Instagramon 47 millió követője van, különcségét pedig főként a nemek összemosásával felépített stílussal igyekszik kifejezni, amibe belefér a gyöngy fülbevaló, az áttetsző habos, fodros blúz és a testét borító tetoválások. A mostani fiatal generáció stílus­ikonjai, mint Jared Leto, Timothée Chalamet színészek vagy Billie Eilish énekes ugyancsak karakterükkel szimbolizálják, hogy a nemi identitás képlékeny valami, és mentes a hagyományos sztereotípiáktól. A szokatlan hollywoodi módi immár a férfiasság és a sárm egyik legmeghatározóbb képviselőjét, Brad Pittet is elérte, aki augusztusban A gyilkos járat című filmjének egyik premierjén szoknyát viselt a vörös szőnyegen. Mikor az egyik riporter rákérdezett, esetlenül csupán annyit mondott: egyszer miért ne csinálhatnánk valami hülyeséget?

Szabadság, egyenlőség

Közben egyre nagyobb karriert futnak be a divat világában az androgün modellek, jó példa az amerikai Elliott Sailors esete, akinek karrierje akkor indult be igazán, amikor felfedezte azon adottságát, hogy férfiöltözetet is képes viselni és reklámozni – egyébként az említett modell ma már az LMBTQ-mozgalom lelkes támogatójaként ügyködik.

Már az elmúlt évtizedben is jellemző volt, hogy feminin áthallással készüljenek a legnagyobb divatházak férfimodelljei, ma azonban igazán nagy hangsúlyt kapnak a nemi sztereotípiákat sutba dobó kollekciók. Elég akár Eckhaus Latta az elmúlt egy-két évben kifutóra szánt nemsemleges modelljeire gondolni, vagy a Dolce & Gabbana csiricsáré színekben pompázó 2022-es tavaszi-nyári férfikollekciójára. A nemsemlegesség ügyben egyébként is egymásra licitálnak a nagy divatházak: a Gucci 2015 óta divatbemutatóin nemtől függetlenül ad modelljeire női vagy éppen férfiruhát. És ha legyintenénk, hogy mindez csak a kifutókon van így, nagyot tévedünk. A világban zajló divathetek nagy bemutatóin látott, kissé eltúlzott ruhák minden esetben az új irányokat jelölik ki színekben, formákban, hangsúlyokban, és ennek megfelelően az e szemléletet hordozó divatos holmik már ott találhatók az üzletek polcain. A Zara 2016-ban már kirukkolt Ungendered kollekciójával, a Selfridges nemsemleges részt rendezett be üzleteiben, ma pedig már a gendersemleges kollekciók tucatjai kaphatók, mint például a Charles Jeffrey Loverboy, Harris Reed, Eckhaus Latta márkák ruhadarabjai. Hogy ez a vonal mennyire megy el a szélsőségekig, nem tudni, egy azonban bizonyos: a divat ingaelvszerűen működik, az elmúlt évszázadban legalábbis ilyen tendenciára sokszor volt példa.

Férfiak és nők című összeállításunk további cikkei