– Hogyan talált egymásra a Rajkó Művészeti Együttes és Vincze Lilla?

Gerendási István: – Tavaly novemberben a Panoráma Világklub által szervezett Magyarok Világbálján lépett fel az Ifjúsági Rajkó Zenekar és Vincze Lilla – akkor még különálló produkcióval. Lillának annyira megtetszett a fiatalok játéka, hogy megkérdezte, kísérné-e a zenekar, ha elénekel egy magyar népdalt. A közönség nagy örömére rögtönöztek egy kis közös produkciót, s kollégám, Pálfy Örs művészeti szervező még Franciaországban felhívott, hogy beszámoljon a sikerről. Vincze Lillát a Napoleon Boulevard Együttesből régóta ismertem, és nagyra tartottam művészi munkáját, így én is nyitott voltam az együttműködésre. Amikor először leültünk beszélgetni, hamar kialakult egy kölcsönös szimpátia. Felvittem a profi, nagy Rajkó zenekarhoz, mutattunk egy pár dalt, és teljesen elérzékenyült. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy odavolt a zenekarért! Elkezdődött egy közös gondolkodás, tudtuk mindannyian, hogy nagyszerű művészeti munkának nézünk elébe. Sorszerű találkozás volt a miénk.

Vidák Zsigmond: – Egy csodálatos embert ismertünk meg Lilla személyében. Fantasztikus, sokoldalú tehetség, nagy zenei tapasztalattal párosulva. Olyan ember, aki képes a zenekart is irányítani, így könnyű kísérni. Ez ritka jelenség, sokszor nehéz ugyanis az énekesekkel dolgozni, mert nagyon kell figyelni rájuk.

Vincze Lilla: – Számomra a Rajkó Zenekar egy fantasztikus, virtuóz világklasszis, ebben a műfajban őket tartom a legjobbnak.

– Lilla legutóbbi lemeze Angyalnak, madárnak címmel komolyzenével ötvözött popzene, úgynevezett crossover stílusban debütált. A Rajkó Együttes elsősorban cigányzenét játszik a műsoron lévő klasszikus zene mellett. Hogyan találták meg a közös hangot?

V. Zs.: – A próbák alatt kiderült számomra, hogy Lilla nem zárkózik el az újításoktól, és ez igaz a Rajkó zenekarra is. Ne felejtsük el, hogy egy tehetséges emberről beszélünk, aki bármilyen stílusba fog – mindig megoldásra talál. A próbák során érzékelhető volt az oda-vissza hatás a zenekar és Lilla között. A különleges hangszerelés pedig Jónás Mátyás művészeti vezetőnek köszönhető, aki Wolf Péter Ave Mariáját úgy írta át, hogy az eredeti, klasszikus stílusában szólalhasson meg, és ne a cigányzenei hangzás érvényesüljön. Ez nem kis feladat, hiszen a klasszikus zenében nincs cimbalom. Például Bach kettős hegedűversenyénél ezt úgy oldotta meg, hogy a csembalót helyettesítette a cimbalommal, s a darabot úgy kellett áthangszerelnie, hogy a cimbalom hangzása kilencvenkilenc százalékig hasonlítson a csembalóra, holott az utóbbin többször annyi hangot is meg lehet szólaltatni egyszerre, mint az előbbin.

G. I.: – Kölcsönösen megújultunk, nekünk például teljesen szokatlan világ volt Saint-Saens Sámson és Delila című operája, amelyet Lilla az Angyalnak, madárnak című lemezén énekel. Neki pedig Kodály Zoltán Kállai kettőse, amiből aztán egy egész megaprodukció kerekedett kórussal, tánckoreográfi ával. Nekem egyébként is nagy kedvencem ez a mű, szerettem volna, ha különlegesre sikerülne. Aki eljött az első közös előadásunkra, a MOM Színházba májusban, nemcsak e művészeti ágak fantasztikus összhangját élhette meg, hanem különleges művészek vendégjátékát is, meg hívtuk Michael Pepa karmestert, Lynn Kuo hegedűművészt, Masi Eisler énekest, Ronan Morgan ír sztepptánccsoportját.

V. L.: – Hiszek abban, hogy alázattal lehet egymás mellett és egymásért csodákat művelni. Tudomásom szerint a Kállai kettőst még ilyen formában nem dolgozták fel, s számomra nagy kihívás volt, hogy ennyi ember áll mögöttem a színpadon. Elragadónak találtam, támaszt és segítséget jelentett a számomra.

V. Zs: – A zenekar és Lilla is magas szinten képviselik a szakmájukat, ez teszi lehetővé a stílusok közötti „lépegetést”, illetve az együtt alkotást is. Erre a felismerésre a próbák alatt jöttem rá. Lillának széles a repertoárja, otthonosan mozog a különböző műfajok között, csakúgy, mint a zenekar; de az az egyedülálló benne, hogy képes a saját stílusát is beleadni, és ettől kap a produkció egy pluszt.

– Popzenészként Magyarországon Lilla szinte elsőként kezdett el templomokban fellépni kamarazenekarával, s a Rajkó Zenekar szintén elsők közt játszott cigányzenét templomokban. Hogyan kerültek kapcsolatba az egyházi zenével?

G. I.: – Az Esztergomi Bazilikában játszottunk elsőként – ahol addig cigányzenekar még soha nem zenélt – Erdő Péter bíboros érsek meghívására, 2005-ben, Mária Mennybemenetele ünnepén. A mise alatt egyházi zsoltárokat játszottunk, a végén leült a püspöki kar, és adtunk egy félórás koncertet, amit felvett az MTV, s a nagy érdeklődésre való tekintettel háromszor is levetítették. A következő évben az érsek úr visszahívott minket, akkor Európa különböző országaiból érkező püspökök előtt léphettünk föl. Miután elterjedt a hírünk, a Pécsi Székesegyházba is hívtak minket, Franciaországban pedig abban a templomban volt szerencsénk játszani, ahol Cziffra György világhírű zongoraművész a saját lemezfelvételeit készítette.

V. L.: – Én, akárcsak a kamarazenekarom tagjai, mindannyian hívők vagyunk, így kézenfekvő volt, hogy templomokba is menjünk. Művészileg sok a közös átfedés a Rajkó Zenekar és köztem: a templomi koncertek, a magyar népzene, a kamarakoncertek. A Rajkó Zenekar tagjainak a muzsika nemcsak az öröme, hanem a lételeme is, és ez nagy különbséget jelent művész és művész között. Bennük él a zene, erre mondják azt, hogy születni kell rá, nem lehet megtanulni. Olyan magas szintű előadásokról beszélgetünk most, ami bárhol a világon megállja a helyét mint komplett színházi produkció. Csakugyan sorsszerű találkozás a miénk.

Kerékgyártó Edina

A RAJKÓ MŰVÉSZEGYÜTTES

A fiatal táncosokat és zenészeket tömörítő Rajkó Zenekart 1952-ben Farkas Gyula karmester és Szigeti Pál igazgató azzal a céllal hozta létre, hogy felkutatva a legszegényebb falvakban élő, tehetséges cigány származású gyerekeket, lehetőséget teremtsen a cigány kultúra ápolására és fejlesztésére. Tagjai az évszázados hírű, a világörökség részét képező cigány zene hagyományait őrzik, e műfajt színpadra állítva és további generációknak átadva. Az együttes öt kontinens több mint száz országában képviselte a magyar és a cigány kultúrát, vezető prímásukat, Vidák Zsigmondot pedig Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki. A műfajban egyedülálló, speciális produkciókat hoztak létre, mint a Romantiáda – Markó Ivánnal és a Fesztivál Balettel közös produkció –, az operaházi karácsonyi hegedűgála vagy a Virtuóz Varázs produkció.

VINCZE LILLA

Szülővárosában, Siófokon vált ismertté, amikor 1986-ban megnyerte az Interpop Fesztivált zenekarával, a Napoleon Boulevard-ral. A sikert a Kérlek, ne félj című szám hozta meg. Első szólóalbuma 1989-ben készült el, akkoriban több ízben is elnyerte az Év Énekesnője címet. Az ezredforduló után talált rá egy műfajokon átívelő zenei világra, a crossover stílusra. Tanári diplomát szerzett, 2000 óta foglalkozik aktívan tanítással a saját, Mélykék Zeneszalon nevű iskolájában. Főbb lemezei: Júlia nem akar a földön járni (Napóleon Boulevard), Lilla, Lilla-Czigi, Mámor, Szállj velem, Két Hold, Mély kék, Titanic, Angyalnak, madárnak.