Adott két sztártudós (Sarah Polley és Adrien Brody), akik a „cég” megbízásából állati DNS-ek variálgatásával igyekeznek áttörést elérni a gyógyszerfronton. S közben persze titkos garázsprojekt keretében emberi DNS-sel is játszanak, aminek az eredménye egy hüllőszerű lény lesz, aki erős, intelligens, ráadásul gyönyörű is – nem mellékesen a lényt játszó Delphine Chaneac színészi alakítása a film egyik legerősebb pontja. A történetben ezután van akció, dráma, szerelem, sőt a jó ízlés határait erősen feszegető eredőjű konfliktus is, amely a végén morbid, ám sajnos kiszámítható csattanóban csúcsosodik ki. A Hibrid mindenesetre többet árt a GMO-ipar szépségeit erőltető marketinggépezetnek, mint egy tucat jól alátámasztott szakértői figyelmeztetés. Vincenzo Natali filmje a lélekre, az agyra és a zsigerekre egyaránt hat, és az ilyet az ember nem felejti el egykönnyen.

Jókuthy Zoltán

Hibrid – Színes feliratos kanadai sci-fi thriller, 2010

ZENE – Zenei üzenet

Egyre-másra jelennek meg a legnagyobbak előadásában saját példaképeik számainak feldolgozásai. Ezúttal Carlos Santana lépett erre az útra és 12 közismert, egymástól stílusában, hangulatában eltérő felvételt bújtatott új zenei köntösbe. Sunshine Of Your Love (Cream), Whole Lotta Love (Led Zeppelin), Little Wing (Jimi Hendrix), Smoke On The Water (Deep Purple), While My Guitar Gently Weeps (Beatles), Riders On The Storm (Doors) mindegyikét más énekesre osztotta, így kapott szerepet többek között Joe Cocker, Chris Cornell, Scott Weiland. A főszereplő azonban mindvégig a gitár, amely különbözőségük ellenére egységbe fogja az 1960/70-es évek mesterműveinek zenei üzeneteit. Santana képes volt erre a mutatványra, most már az ő életművét kéne feldolgozni másoknak!

Szakács Gábor

Santana: Guitar Heaven – The Greatest Guitar Classics Of All Time – Sony Music, 2010

KIÁLLÍTÁS – Meztelen igazság

A szecesszió az érzékek művészete, a fin de siecle, a századvég dekadens, fülledt erotikájú, végzetes szenvedélyek és ellentétek sőt, az egykor polgárpukkasztónak, ma azonban a tisztes polgári lét díszleteivé szelídült kecses iparművészeti tárgyak, bútorok, képzőművészeti alkotások világa. S ha bécsi szecesszió, akkor a nagy különc, Gustav Klimt aranyló festményeinek hullámzó hajú, lebegő nőalakjai, hol geometrikus, hol kacskaringós díszítményei fémjelzik ezt a korszakot. A Szépművészeti Múzeum most nyílt tárlata persze nem csupán Klimtről szól. Szélesebb kontextusban igyekszik bemutatni a szecessziót korai korszakára koncentrálva, elsősorban grafikákon keresztül, de néhány fontosabb mű erejéig kitér a festészet, szobrászat és a fametszet műfajára is. S közben megismerhetjük a bécsi Secessio itthon olyan kevésbé ismert művészeit, mint például Kolo Moser, Maximilian Lenz vagy Josef Engelhart, illetve ízelítőt kaphatunk a korabeli nemzetközi kortárs képzőművészeti termés legjavából, Edgar Degas, vagy éppen Henri Toulouse-Lautrec művein keresztül is.

Szentei Anna

Nuda Veritas – Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895–1905 – Szépművészeti Múzeum, megtekinthető: 2011. január 9-ig

ZENE – Hej, ladilom

A Búgócsiga a székely udvar helyi Siculus táncdalfesztiválok 1972-es és 1973-as rendezvényein léphetett a legszélesebb erdélyi magyar nyilvánosság elé, ahol egyéni hangvételével nagy sikert aratott. A fesztiválsikerek okán több romániai magyar tévéadásban szerepelhettek, számos rádiófelvételük készült, sőt, néhány daluk két gyűjteményes lemezen is megjelent. Noha a szerzemények magas szinten ötvözték a folkzenei és a reneszánsz zenei hagyományokat, a zenekar neve mégis teljesen ismeretlen maradt szűkebb pátriáján kívül. A Hej, ladilom című daluk különös módon az anyaországban és a nyugati emigrációban is ismertté vált az évtizedek alatt, de a Búgócsiga név hozzákapcsolása nélkül. A zenekar vinil LP-je az 1972 és 1974 között készült, ma még fellelhető felvételeik teljes gyűjteménye.

Pozsonyi Ádám

Búgócsiga – Moiras Records, 2010

KÖNYV – Rejtett kincseink

Bár a fővárost sokan, sokféleképpen igyekeztek már bemutatni, most valóban rendhagyó útikalauzt vehet kezébe az olvasó. Az albumot készítő két fotóművész Budapest legmeghatározóbb városrészeit barangolta be kamerájával. A kötet legnagyobb érdemét azonban kevésbé a lélegzetállító fotók sokasága adja, sokkal inkább azokra a részletekben rejlő szépségeknek a felmutatása, amelyek jórészt még az itt lakók számára is ismeretlenek. Így a szokásos turistacélpontok – Hősök tere, a királyi palota vagy a Duna korzó – mellett olyan ritkán előtérbe kerülő városszépítő kincsek fotói is szerepelnek, mint a Gellért-hegyen található Filozófusok parkja, a Kodály köröndön álló Balassi-szobor vagy a Szentendrei úti Kövi Szűz Mária-templom egyszerű homlokzata. A színes kavalkádból ugyanakkor nem maradnak ki a nyüzsgő életképek sem, amiket a szerencsére csak jelzésértékű magyarázatok éppen a szükséges mértékben egészítenek ki.

Farkas Anita

Szépséges Budapest – Fényképezte Antall Péter és Gedai Csaba – Kossuth Kiadó, 2010

ZENE – Roma rapszódia

A hazai jazzgitár doyenje a „gipsy-jazz” egyik legfontosabb képviselője, aki egész pályafutása során igyekezett a magyar és a cigány folklór elemeit művészetébe integrálni. Együttesei mindenkor a fiatal zenészek iskolájának számítottak. Nincs ez másképpen ezúttal sem. Ha Babos a lemezborítón látható kerek lombú fa gyökérzete és törzse, akkor ifjú partnerei az ágak, levelek és gyümölcsök. Veres Mónika magyar és lovári nyelvű éneke, az eddig csak bőgősként ismert Pecek Lakatos Krisztián lehengerlő basszusgitár-játéka vagy Szakcsi Lakatos Robi briliáns zongorázása a termés beérését igazolja. Különleges zenei csemege Babos és a nemrég elhunyt Orszáczky Jackie utolsó közös fellépésén rögzített magyar népdal, amelyet aztán a mai együttes folytat és fejez be. Jazz vagy világzene? Jó muzsika, műfaji besorolások nélkül, igazi korszerű művészet az egyetemesség jegyében.

Márton Attila

Babos Gyula: Rapsodia, Hunnia Records – EMI, 2010

FILM – Édesbús brókerek

Bár a bemutatás hetében egyértelműen a visszatérő Gordon Gekko uralta a tengerentúli mozikat, ez inkább az első rész nimbuszának köszönhető, mintsem a hozzá képest vérszegény folytatásnak. Persze nagyot fordult a világ 1987 óta, gondoljunk csak szeptember 11-re vagy a mostani válságra, amely az amerikai nézőt és Oliver Stone rendezőt is elgondolkodóbbá és érzelmesebbé tette. Így most a brókervilág kőkemény élethalálharcának kendőzetlen bemutatása helyett inkább a családi drámán és a környezetvédelem fontosságán van a hangsúly – ami rendesen haza is vágja az első negyedórában még ígéretesnek látszó dramaturgiát. A végre igazán a korának megfelelően kinéző Michael Douglas azért persze nem tud hibázni, és pont azzal a megfelelő cinizmussal hozza a gonoszt, amiért inkább csak még jobban megkedveljük. És bár a történetben vannak kiaknázatlanul hagyott jó ötletek – például Charlie Sheen pár perces felbukkanása –, valójában ez egy érthetetlen pénzügyi fogalmakkal megspékelt, édesbús hollywoodi mozi lett.

Farkas Anita

Tőzsdecápák 2 – A pénz nem alszik – amerikai dráma, 2010