– Akkor ez a vidék Koppány-párti.

– Az itt élők ma is hűségesen őrzik mind emlékezetükben, mind pedig lelkükben a koppányi hagyományt. Kétezer év múltán talán szobrot is sikerül állítaniuk dicső névadójuknak, az első magyar szabadságharcosnak, aki bizánci keresztényként védte a hazát az idegenek ellen. Koppány egykori birtokának lakossága nagyon sokat szenvedett a történelem során. Mindig menekülniük vagy a közeli hegyekben és erdőkben bujdosniuk kellett, ez a vidék ugyanis évszázadokon át csatározások színhelye volt. Koppány vára a török hódoltság alatt jelentős közigazgatási székhely, szandzsák volt, ezért került a falu neve elé a török szó. A nyomaiban ma is látható várfal és egyéb török emlékek a korábbi rendkívül gazdag történelmi helyekre, kelta, római, avar kori, kora középkori településekre épültek, mint az hazánk területén oly gyakori. Koppány népe harcban és szenvedésben edzett büszke és öntudatos nép ma is. A „koppányi lelkiség” igazi függetlenséget, belső szuverenitást jelent, annak tudatát és következményeit, hogy magamra vagyok hagyva, egyedül kell boldogulnom ebben a forgatag világban. A koppányi embert a harciasság mellett a nagyfokú óvatosság és gyanakvás is jellemzi, ezt is megtanulta a történelem során. Érdekes látni a nagy múltú koppányi parasztcsaládok ivadékait, amint generációról generációra öröklik ezt a sajátos lelkiséget, amelyben a nagyon szilárd, mély istenhit ötvöződik a lázadással és konoksággal.

– Ön is koppányi ember?

– Feltétlenül. Hálás vagyok a sorsnak, amiért itt, ezen a történelmi tájon és ebben a paraszti közegben születtem és nevelkedtem. És persze azt is tudom, hogy a távolibb ősök legalább annyira meghatároznak bennünket, mint a saját szüleink, így tehát a paraszti géneknek többszörös jelentősége van az én életemben. A gyökereim ma is meghatározzák az értékrendemet.

– Milyen ez az értékrend?

– A paraszt természetközeli és istenközeli világban él. A természet körforgása, az évszakok és az ünnepek fogják keretbe hétköznapjait. Így a paraszt nem is lehet más, mint mélyen vallásos, életmódjában is. Ez a természetközeliség és istenközelség, pontosabban természetismeret és istenismeret számomra a legnagyobb érték az életben. Ezt őseimtől örököltem és a családi házból hoztam magammal.

– Hogyan vészelte át ez az örökség a kommunizmust?

– A dédapám kuláklistára került, mindenünket elvették, apám már tizenhat éves korában culágerként dolgozott Sztálinvárosban, onnan hozta haza még a kenyeret is, mert a beszolgáltatások idején annyit sem hagytak. Apai nagyapám a doni áttörésnél esett el, nagyanyám özvegyen nevelte apámat és nagybátyámat. Anyai nagyapám hosszú évekig volt Oroszországban hadifogoly, az ötvenes években pedig a várpalotai börtönben volt politikai fogoly. Így anyám tanára közbenjárására sem tanulhatott tovább. Gyermekkori álmát, hogy irodalomtanár lesz, mi hárman, gyermekei teljesítettük be. Mindhárman magyar szakos tanárok lettünk. A legérdekesebb persze az, hogy ifjúkorunkban ezt a furcsaságot észre sem vettük.

– Hogyan lesz asztrológus ilyen környezetben az emberből?

– Mint már említettem, a gazdálkodó paraszt úgy él, hogy a természettel és Istennel a legszorosabb, legközvetlenebb kapcsolatban áll. Az asztrológia pedig nem más, mint az évkör időjellegének beépítése az életünkbe. Amikor napi asztrológiai tv-műsort készítettem, legelsősorban az évszakokra, az újholdakra, a teliholdakra, napfordulókra és az ezekből következő ünnepekre hívtam fel a figyelmet. Ugyanis ezeknek az ősi törvényszerűségeknek az összefonódása tulajdonképpen az asztrológia maga. Ezt persze nem mindjárt érti meg az ember, és nem is feltétlenül ez érdekli leginkább a kezdő asztrológust. Engem a tanárképző után a pszichológia érdekelt, a személyiségalkatok tanulmányozása során jutottam el az asztrológiához. A müncheni egyetem után, ahol kelet-európai történelmet és pszichológiát hallgattam, természetgyógyászatot és asztrológiát kezdtem tanulni. Elsősorban azért, hogy megérthessem a növények és az emberek láthatatlan belső működését, a misztikus világot.

– Néhány hónappal ezelőtt jelent meg az egyik német nyelvű könyve magyar fordításban A csillagok gyermekei címmel? Hogyan lehet az asztrológián keresztül a családi kapcsolatokat elemezni?

– A könyv gyermekalkatokat és szülőalkatokat mutat be a 12 csillagjegy alapján, és összehasonlít minden gyermek- és szülőalkatot egymással. Így mindenki megtalálhatja saját kapcsolatmintáját szüleivel és gyermekeivel, és remélem választ kap arra is, hogy miért vannak nehézségeik, vagy éppen mitől harmonikusak családi kapcsolatai. Mindig a sorsszerűséget, az isteni szándékot szeretném megragadni, így teszem fel a miérteket is. Azt tartom fontosnak, hogy felismerjük a nehéz, szenvedéssel teli élethelyzetek értelmét. Merthogy a szenvedés és a nehézség az, ami fogékonnyá tesz bennünket a spirituális világra, és megtanítja velünk helyükön értékelni a dolgokat.

– Összeegyeztethető-e az asztrológia az Istenhittel?

– Aki ismeri az asztrológia lényegét, az tudja pontosan, hogy istenhit és asztrológia nagyon közel vannak egymáshoz. Az asztrológia világnézetet, életmódot, értékrendet jelent, nem pedig jósolgatást, de nem is puszta pszichologizálást. Én mindig Isten szándékát próbálom kitalálni a csillagokból, és ez a sors és a személyiség összefonódásában ragadható meg legtökéletesebben. Ateista asztrológus nem létezik, ha valóban asztrológus az illető.

– A keresztény egyház nem fogadja el az asztrológiát.

– Pár száz évvel Krisztus után így döntött az egyház, ami persze vissza is változhat egykor, hiszen az evangéliumokban számos utalás van a csillaghitre. Legjelentősebbek ezek közül Krisztus születése és kereszthalála, amelynek időjellegét asztrológiailag határozták meg. A mágus csillagászok a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz Halakban való együttállásából számították ki Krisztus születését, kereszthalálát pedig, mint tudjuk, az elsötétülés, vagyis a nappali napfogyatkozás ritka jelensége kísérte.

– Hogyan lehet megtapasztalni egy sorsban Istent?

– Aki figyel a jelekre, az szinte nap mint nap megtapasztalja. Ahogyan a Biblia is tele van jelekkel, úgy az asztrológus is jelek által: vagyis a bolygók jelzései által tájékozódik. A bolygók pedig ősidők óta az isteni szándék közvetítői. Sokszor előfordul életünk során, hogy elindulunk egy úton, amelyről minduntalan lekényszerülünk, míg egy másik irányba könnyedén tudunk haladni. Nos, ilyenkor fel kell ismernünk, hogy a „lekényszerülés” isteni szándék-e, vagy csak próbatétel. Talán ennek felismerése a legnehezebb az életben. Fiatalkorban nehezebb felismerni, hogy lelki fejlődésünkhöz mire van szükségünk. Fiatal éveink sok kerülőút megtapasztalására valók, hogy később könnyedén felismerhessük azt, hogy valójában mire is születtünk. Hiszem, hogy a természetközeli életmódban könnyebben megtapasztalhatjuk Istent, egyrészt a csendes befelé figyelés lehetősége által, másrészt pedig az életmódból következően. A parasztember tudja, hogy sorsunk Isten kezében van, mert nap mint nap megtapasztalja. Mindent megtesz azért, hogy gabonája, zöldsége, gyümölcse legyen, de amikor elveri a jég a termést, vagy szárazság pusztít, csendesen vagy kevésbé csendesen, de elfogadja. És tavasszal mindig újrakezdi, reménnyel, földszeretettel és mindenekelőtt hittel. Nagyon fontos nekem ez a fajta istenközeliség, amit véleményem szerint a kereszténységben leginkább a szerzetesség, a szerzetesek élete közvetít. Ott maradt meg leginkább az az ősi keleti hagyomány, szemléletmód és tevékenység, ami az asztrológiához is oly közel áll. Ez a keleti természetközelség és csendes befelé figyelés könnyebbé teszi Isten szándékainak kifürkészését, de önmagunk megismerését is.

– Ön hogyan tapasztalta meg Istent?

– Mindig másként, néha a szenvedésben, máskor pedig a gondviselésben, mint ahogy mindenki más. Sorozatos veszteségek és az ehhez kapcsolódó lelki nyereségek által. Megtapasztaltam, mint sokan mások, hogy hajunk szála sem görbül isteni akarat nélkül. Ebben a megtapasztalásban óriási segítség az, ha sorsunkban a jelentősebb dolgoknak mindig megpróbáljuk megkeresni az értelmét. Az asztrológia éppen az a tudomány, vagy inkább világnézet, ami ebben a keresésben segíthet bennünket.Tudnunk kell azt is, hogy az sem véletlen, hogy mikor és hová születünk, kik a szüleink és gyermekeink, mindez szorosan kapcsolódik küldetésünkhöz.

– A csillagok gyermekei címû könyvében a gyerekek lélektanához tért vissza.

– A szakdolgozatomat az óvodáskorú gyermekek játékairól írtam, külön engedéllyel, hiszen magyarból vagy történelemből kellett volna írnom, nem pszichológiából. Most megint visszatértem ehhez a témához, nyilván azért, mert óvodáskorú gyermekem van. A könyvemben egyébként az óvodákról, a kisgyermek neveléséről, valamint a szülői szerepről külön fejezetet írtam. Ebben kifejtem, hogy nem vagyok bölcsőde-, sőt korai óvodapárti sem. A nagycsalád híve vagyok, a nagyszülők, a testvérek és persze mindenekelőtt a szülők jelenlétére van szüksége a gyermeknek az első életévekben, nem pedig a közösségre. Ha ezt jobban megfontolnánk, kevesebb lenne a depressziós, unatkozó és betegeskedő nagyszülő, mert komolyan szükség lenne rá. A kommunizmus kolhozszemlélete, proletár létmódja és értékrendje ma is meghatározza társadalmunkat, az óvodákat is. Ezt kellene megváltoztatnunk, nem a politikusokat. Tudomásul kellene vennünk, hogy mi alakítjuk a társadalmat, így tehát mi határozzuk meg azt is, hogy milyen legyen az óvoda és az iskola. Az étkeztetés a legszörnyűbb az óvodákban, de talán az egész magyar társadalomban is, formailag és tartalmilag egyaránt. Nagyon szomorú az, hogy a szülőket nem érdekli, hogy mit eszik a gyermeke egész nap az óvodában, hogy háromfogásos nehéz és egészségtelen ebédekkel tömik két órával a reggeli után, és rászoktatják az igénytelen, de mértéktelen táplálkozásra. A szülői tudatlanságot és opportunizmust látom a beszoktatásnál is. Szinte kivételnek számít az a szülő, aki nem hagyja ott az első napokban ordító és kétségbeesett gyermekét az óvodában.

– Említette, hogy elkészítette Magyarország horoszkópját is. Minek alapján?

– Magyarországnak több horoszkópja létezik, az első mindenképpen a Szent István-i államalapításé, ami valószínűleg 1000 karácsonya vagy 1001 január elseje. Ebben az időszakban több bolygó is a Bak csillagképben állt. Tehát a magyar királyság, melynek sorsa részben nagyon fényes, részben nagyon tragikus volt Európában, a földies Bak időjellegében született, ami tradicionális értékrendet, másokért való felelősségvállalást, nyomasztó kötelességteljesítést, valamint nagyfokú pragmatizmust is jelent. Én azt hiszem, hogy ezek a tulajdonságok Magyarországra egész európai történelme során jellemzők voltak, és meg vagyok arról győződve, hogy jellemzők lesznek a jövőben is.