A szigorú iszlám szabályok következtében az iráni filmrendezők szinte teljesen felhagytak a szerelmi kapcsolatokat ábrázoló filmek készítésével, mivel lehetetlennek tartottak házas-, illetve szerelmespárokat úgy ábrázolni, hogy azok egymás kezéhez sem érhetnek a mozivásznon. Erre az irreálisnak tűnő feladatra azonban mégis akadt vállalkozó, például legutóbb Madzsid Madzsidi személyében. Madzsidi Baran című filmjével 2001-ben az amerikai kontinens nagydíját vehette át, s immár egymás után negyedszer kapta meg az Iráni Nemzeti Filmfesztivál fődíját.

A Baran amellett, hogy egy tiszta és reménytelen szerelem története, megismerteti a nézőt az 1979-es szovjet invázió elől Iránba menekülő afgánok sanyarú helyzetével. Legtöbbjük illegálisan dolgozik különféle építkezéseken, így Baran (Zahra Bahrami) édesapja is. Ám miután egy véletlen baleset következtében munkaképtelenné válik, lányát fiúnak öltözteti, s elküldi maga helyett az építkezésre. A fiatal lány azonban gyenge alkata miatt nem alkalmas a nehéz zsákok emelgetésére, csupán a tea hordására és az ebéd elkészítésére. Így ezt a feladatot elveszik Lateeftól (Hosszein Abedini), aki ettől kezdve ellenséget lát Baranban, vagyis – ahogyan ő ismeri – Rahmatban, egészen addig, ameddig rá nem jön, hogy Rahmat valójában nem fiú, hanem lány.

A Himalája című filmhez hasonlóan itt sincsenek nagy „sztárok”, bravúros technikai megoldások és színpadias jelenetek, de őszintén szólva egyáltalán nem is hiányoznak. Sőt dialógus is kevés van, pláne a két főszereplő között, akik a film során szinte nem is beszélnek egymással. Beszél viszont helyettük az arcuk, s főként Baran gesztusai mondanak többet minden szónál. A realista ábrázolást a szürke képsorok, a félkész épület és az afgánok életének, valamint nyomorúságos lakhelyének bemutatása teszi teljessé. Iráni filmhez méltóan visszafogott a Lateef és Baran között folyamatosan kialakuló vonzalom megjelenítése is, amit előbb egy csésze tea a fiú asztalán, majd pedig – utolsó találkozásukkor – a mozdulataik fejeznek ki. Úgy, hogy közben még véletlenül sem érintik meg egymást.