A jelenleg 400 tagú Csillagszemű Táncegyüttest 1993-ban alapította a híres koreográfus-rendező és felesége, Tímár Böske. Természetesen a Tímár-módszerrel dolgoznak, amely ugyanannyira jelentős „találmány” a néptánc tanításában, mint a Kodály-módszer a népzeneoktatásban. Nemcsak a tudást igyekeznek átadni, hanem jelentős értékmegőrző tevékenységet is folytatnak. Véleményük szerint ahogyan dalainkat, nyelvünket és mesevilágunkat is hosszú századok óta őrizzük, táncunkat is őriznünk kell, mert ezen értékek segítségével támadhat fel a múlt.

Valóban nemzeti kincseink egyik gyöngyszeme a magyar néptánc, de értékéhez képest nem tölt be igazán jelentős szerepet a magyar társadalomban. Pedig az Adventi vendégjárás című rendezvény egyik legszembetűnőbb tanulsága, hogy számtalan olyan külföldi együttes létezik, amely teljes odaadással és élvezettel táncolja a magyar táncokat, szinte nagyobb becsben tartja, mint mi magunk. A mostani műsorban három ilyen külföldi együttes lépett fel – egy clevelandi, egy londoni és egy japán –, de minden ilyen összejövetel alkalmával meghívnak néhány csapatot, a saját tanítványaikat.

Különösen feltűnő azonban a japán nép érdeklődése, azért is, mert az amerikai, illetve európai táncegyüttesek általában kiköltözött magyarok leszármazottaiból verbuválódtak, de a japánok nem egyfajta családi kötődéstől indíttatva táncolnak magyar táncokat, hanem csupa szeretetből. A rendezvényen hatalmas sikert aratott a tokiói Odoribe együttes, akárcsak a csillagszeműek felnőtt tagozatának japán tagja, Suzuki Jin San is. Suzuki nemcsak nevével erősíti a japán–magyar kapcsolatokat, hanem hungarológiát is tanul a Balassi Intézetben. Japánban egyébként január 11-én lesz a X. Magyar Néptánc Fesztivál (Tokióban), a Kamiyoga Művészeti Csarnokban. A közönség figyelme és a siker annak köszönhető, hogy a japánok nemcsak a formákat tanulták meg jól, hanem teljesen átélik a tánc hangulatát is. Különösen úgy, hogy az ő táncaikban nincsen páros figura, ugyanis ez illetlenségnek számít, az intimitás határát súrolja. Mégis átélték a magyar virtust, ilyenkor a magyar ember ugyanis szinte semmit nem tud a körülötte levő világról, teljesen önfeledten táncol, egyfajta megszállottság, önkívület jellemzi. Gesztusai, mimikája, mozgása, tartása a tánc és a zene hatása alatt áll.

Ugyanakkor a magyar lélek és az értékrend teljesen áthatja a formát is: az igazi magyar tánc kötetlen, s ez annak köszönhető, hogy a lélekből ered. Nem rendszertelen, hiszen a táncos szabályok szerint improvizál, de mégis maga alkotja a táncot, amely így kifejezi egész lényét. Ezt hívják táncköltészetnek. Nincs két egyforma tánc a magyar néptáncban, mert nemcsak a táncolók lelke, hanem pillanatnyi hangulata is irányít. Valószínűleg ez a temperamentum vonzza annyira a külföldieket is a magyar tánchoz. Időről időre hívják a magyar néptánc nagymestereit oktatni a világ minden tájára. Azonban ez a siker annak a tanítógenerációnak is köszönhető, melynek meghatározó tagja Tímár Sándor, a mai hivatásos néptáncosok zömének egykori tanára. ő alapította a Bartók Béla Táncegyüttest, amely a hetvenes évek táncházmozgalmának központja volt és 1976-ban Európa Folklór-díjban részesült. 1980-tól a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként kifejlesztette tánctanítási módszerét, szerinte a tánc olyan, mint a nyelv, amelynek szabályait és elemeit meg kell tanulni, hogy aztán saját magunk alkothassunk.

A Csillagszemű Gyermektáncegyüttes egyik műsorát megtekintő Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész azt nyilatkozta: „Önök csodálatos dolgot csinálnak, a világ minden táján így kell tanulnia a gyerekeknek énekelni és táncolni, ahogy ezt ma este láttam.” Tímár Sándor és felesége különösen fontosnak tartják, hogy átadják mindazt a tudást, amit a magyar táncról felhalmozott a társadalom. S ez nemcsak formai tudás, hanem értékrend és életszemlélet is.

– Nemcsak az volt a célunk, hogy profi táncosokat neveljünk – ez nem zseniképző –, hanem hogy átörökítsük a hagyományt – meséli Tímár Böske, az együttes vezetője és tanára. – A férjem módszerével dolgozunk, s így a gyerekek észrevétlenül teszik magukévá a tánc fortélyait és a gondolkodásmódot is. Ezért minél hamarabb kezdik a gyerekek, annál jobb, növendékeink egyharmada hároméves körüli. Nagyon élvezik, és rendkívül sokat profitálhatnak belőle, mert egy életre szóló élmény, azonkívül hamar elsajátíthatják a közösségben való létezés szabályait, ugyanakkor rendszert, fegyelmet visznek az életükbe a próbák és fellépések. Méghozzá nem úgy, mint az iskola vagy a szülők által felállított szabályok, hanem az öröm és a szépség által, észrevétlenül. Nagyon sokat segít, hogy a gyerekek megtanulnak természetesen viselkedni a színpadon. Eleinte még tanáraikkal együtt lépnek fel, hogy biztonságban érezzék magukat, de hat-hét éves kortól már egyedül táncolnak a színpadon, és egy idő után megszűnik bennük minden gátlás a szerepléssel kapcsolatban. Ez jellemfejlesztő, a szülőktől olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy nő a gyerek önbizalma, és bátran helyt tud állni a nehéz helyzetekben is. Egyébként nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy híres balett-táncosok, néptáncosok, illetve a tánc különböző ágainak képviselői is hozzánk hozzák a gyerekeiket.

A műsor során valóban kitűnt, hogy a gyerekek nagyon élvezik a szerepléseket, hiszen nemcsak nagyon izgalmas fellépni, de szép ruhákat is lehet viselni. A siker pedig biztosított, mert a nézőközönség egy részét a szülők teszik ki, akik természetesen lelkesen tapsoltak minden műsorszám végén. Nem véletlen, hogy minden gyerek felléphet a nagyobb előadások alkalmával, függetlenül attól, hogy a többiekhez képest mennyire tehetséges. Ugyanis az önfeledt szórakozás a lényeg, a közösségi élmény. S ez nem elhanyagolható szempont a kamaszok és fiatalok esetében, hiszen a tánc önkívület, így jobban megelőzhető a kábítószer varázsa. Fejleszti a kreativitást is, mert a gyerekeknek improvizálniuk kell a tanulás során, nemcsak hogy mernek alkotni, de ez a folyamat igénnyé válik bennük. A műveltségen kívül – hiszen megismerik az egyes tájak néptáncos, illetve zenei kultúráját – lelki erőforrással is gazdagodnak.