– A Pál apostol leveleiből készült dalsorozat volt a Gryllus Kiadó első lemeze 1991-ben. Mitől más a mostani változat?

– A legfontosabb, hogy nem újrahangszerelt változatról beszélünk, hanem az élet alakította így: a brácsás, Halmos Béla kezdett még izgalmasabbakat muzsikálni, mint amit elsőre felvettünk, közben pedig csatlakozott hozzánk Ferenczi Gyuri és a Rackajam is. Mindezektől hangzatos, huszonegyedik századi lendületet kapott az egész dalciklus, amit azért is neveznék így, mert többről van szó, mint egyszerűen dalok egymásutánjáról. Sőt, októberben a CD-vel együtt megjelent Süveges Gergő tollából egy riportkötet is, ami Pál környezetéről, az ókori viszonyokról, a levelek irodalmi, művészeti, teológiai vonatkozásairól, valamint a húsz évvel ezelőtti lemez megszületéséről és alakulásáról szól.

– A lemez bemutatója április 5-én, nagycsütörtökön lesz a Deák téri evangélikus templomban. Véletlen a helyszínválasztás?

– A Pál apostol koncertet az elmúlt húsz év alatt már rengeteg templomban előadtuk, különböző felekezetek előtt, úgyhogy önmagában nem újdonság, hogy szakrális helyen játszunk. Az viszont, hogy ott léphetek fel, ahová olyan sok emlék fűz, nagyon felemelő számomra. Evangélikus családban nőttem föl, és nekem a Deák téri volt „a templom”, ott konfirmáltam, ott volt az esküvőm, sőt, még a Kaláka megszületése előtt a kórusban is énekeltem.

– A nagycsütörtökre eső dátum hasonlóan szimbolikus jelentőségű?

– Valamelyest igen, még ha első hallásra azt gondolnánk, mi köze is lenne Pálnak e naphoz? Pedig, hát hogyne lenne! Egyrészt ő nem Jézus tanításait vagy csodatételeit, hanem Krisztus halálát és feltámadását, illetve az ebből következő életváltozást, a krisztusi hit konzekvenciáit és ennek teológiáját hirdette, ez volt számára az evangélium. Olvastuk Cseri Kálmán kitűnő Pál apostol-tanulmányát, amely tartalmazza a levelek feltételezett sorrendjét is. Ezeket a Bibliába nem a kronológia alapján, hanem a terjedelmük szerint rendezték sorba, a Rómaitól egészen a Filemonhoz írt rövid levélig. Az Apostolok cselekedeteiben pedig benne van ugyan Pál élete, viszont ott nem említődnek a levelek – a kettő összefüggéseit és időrendjét így a tudósoknak kellett később kibogozniuk. Mi viszont a Cseri-könyv alapján szintén a kronológiát követtük a dalok írásakor, így egyfajta életpályaív is kirajzolódik a dalciklusban. Amikor pedig az időrendben utolsó, a Timóteusnak szóló második levél alapján készült dalt megírtuk – aminek siralomházi, végrendelet-kicsengésű hangulata van –, éreztük, hogy nem így kellene befejeznünk, hiányzik egy zárótétel. Így keletkezett a Pál imája című ének, melyet különböző levelek különböző mondataiból állítottunk össze, refrénként pedig a Pál által idézett zsoltárszöveget választottuk: Dicsérjétek az Urat minden népek, minden nemzetek, dicsérjétek. Ez a 117. zsoltárból való, amit a hagyomány szerint a Gecsemáné-kertben Jézus is énekelt a tanítványaival ama bizonyos csütörtökön. Itt zárul be tehát a kör, hogy miért szerettem volna, hogy nagycsütörtökön mutassuk be a lemezt, talán egy kicsit már Krisztus szenvedéstörténetének kezdetére is gondolva.

– Pál legfőbb üzenete a szeretet volt. Önöknek mi volt az üzenete ezzel a dalciklussal a rendszerváltás idején?

– Utólag bizonyára lehetne elemezni, hogyan hatott ránk az az értékrend után vágyódó korszak, de én ezt inkább természetes, ösztönös igényként éltem meg, egyszerűen ebben a kultúrkörben nevelkedtem. Nekem nem volt Pálhoz hasonló, villámcsapásszerű megtérési élményem, hitben nőttem fel, ami, ha úgy tetszik, végigkíséri az életem. És voltak persze más előzmények is, például A teljesség felé című lemezem Weöres Sándor írásaiból, ami ugyan nem a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódik, de hasonló lelkiségű. Vagy a Kalákával az 1987-ben kiadott Szabad-e bejönni betlehemmel? című anyag. Maga a bibliai téma éneklése tehát nekem, sem mint embernek, sem mint zenésznek nem volt forradalmi tett. Egyszerűen vitt valami belülről. És persze volt egy nagyszerű költő, Sumonyi Zoltán, aki a sorokat versbe foglalta, énekelhető formába rendezte át. Később így készült el négy másik bibliai lemezem, köztük a Hegyi beszéd és a zsoltáros gyűjtemény is.

– A dalokat egy zenés áhítat keretében adják majd elő. A helyszínen kívül mitől lesz ez más, mint egy átlagos koncert?

– Hogy miért nem koncertnek nevezzük, annak történelmi oka van, ami a templomhoz kapcsolódik. Annak idején – édesapám mesélte, aki szintén a Lutheránia kórusában énekelt csak sokkal tovább, mint én – az egyházzenei hangversenyeket is mindig engedélyeztetni kellett. Egyszer egy kantátaest vagy passió időpontja pontosan egybeesett valamilyen állami ünneppel, ami miatt azt mondták, ezen a szép napon mégse rendezzenek a templomban ilyen szomorú ünnepséget. Így hangversenyről egyházzenei áhítatra keresztelték át az eseményt, és azóta a Deák tér hagyománya lett, hogy ha karácsonyi oratórium van, ha János-passió, ha orgonaest vagy hasonló, akkor egyházzenei áhítatnak hívják. Ilyenkor a muzsikusok ugyanúgy eljátsszák a programjukat, csak nem tapssal fejeződik be az alkalom, hanem áldással. És mindig elhangzik rövid igehirdetés is, amit most, nagycsütörtökön Gáncs Péter püspök úr vállalt magára.

– A Gryllus Kiadó mára a százhuszadik lemezénél tart, felsorolni is lehetetlen, hogy hány tehetséges énekes, zenész hangzóanyaga jelent meg önöknél a Sebő zenekartól Bognár Szilviáig. Az egyik legnagyobb sikertörténetük pedig a mindig egy költő és egy verséneklő találkozását dokumentáló, a Helikon kiadóval közösen létrehozott Hangzó Helikon-sorozat, amelynek immár a huszonnegyedik darabja jelent meg, Szabó Lőrinc verseivel a Kaláka előadásában. Hogyan esett most rá a választás?

– Nyilvánvalóan van egy reprezentatív sora a magyar költőknek, akikből még előbb-utóbb kötetnek kell lennie, különösen, ha olyan komoly sorozatigénnyel lépünk fel, mint például egy költészeti antológia. Volt már sok minden Cseh Tamás Ady-lemezétől a Lovasi András énekelte Lackfi János-versekig, és persze vannak, akik még hiányoznak, csak hogy Balassit, Babits Mihályt, Tóth Árpádot vagy Áprily Lajost említsem. Amikor azon gondolkoztunk, ki legyen a Szabó Lőrinc-versek előadója, megkérdeztem Lóci feleségét, Évát, akivel férje halála után is kedves kapcsolatban maradtunk, tud-e valakit ajánlani. Ő meg rám nézett, és azt kérdezte, hogy csak nem azt akarod mondani, hogy nem a Kaláka fog énekelni ezen a lemezen? Ez el is döntötte a kérdést, amellett hogy persze kedvünk is volt hozzá. A plakáton lévő fotó, Haris László képe pedig azt az elképzelést örökítette meg, mintha vendégségbe mentünk volna Szabó Lőrinchez. Leültünk a Volkmann utcai szobájába – amit változatlanul hagytak –, odatettük a székét meg a jellegzetes aktatáskáját, mintha éppen őt hallgatnánk.

– Végül a sok ezer sorból húsz vers került a kötetbe. A válogatás során minden esetben az énekelhetőség dominál?

– Ez inkább úgy történik, hogy elkezdjük olvasni jelen esetben például Szabó Lőrinc köteteit, majd mindenki hozza az ötletét, azokat a költeményeket, amelyekről eszébe jutott valamilyen zenei gondolat. Egy idő után pedig kiválasztódik, melyikből lesz Kaláka-dal. Én nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy a Tücsökzenéből mindenképpen legyen a válogatásban, ahogyan a Lóci-versek, vagy az ismertebb Különbéke és a Szeretlek sem maradt ki. Persze ettől még könnyen lehet, hogy valakinek hiányérzete lesz, hiszen ez ugyanolyan szubjektív válogatás, ahogyan a Hangzó Helikon többi kötete is.

– A verseskötet, illetve a CD bemutatója a Millenáris Fogadóban lesz április 11-én, Különbéke címmel. Mi lesz ennek az estnek a különlegessége?

– Az egy-egy kötethez kapcsolódó estek gyökerei már régebbre nyúlnak vissza: Kányádi Sándor bácsi például olyan kiváló előadó, csodálatos személyiség, hogy, verseit játszva, ha tehetjük, vele együtt lépünk színpadra. A Kosztolányi-estet Máthé Gáborral közösen adjuk. Most Rátóti Zoltán barátunkat kértük fel közreműködésre. Ő nemcsak verseket mond majd, hanem különböző dokumentumokból és levélrészletekből idéz, illetve felolvas olyan sorokat, amiket Szabó Lőrinc önmaga írt kommentárként a saját verseihez. Sőt, talán a végén még együtt is fogunk zenélni.

– Miközben azt gondoljuk, egyre kevesebb a versolvasó, a Hangzó Helikonsorozat a bizonyíték rá, hogy van igény erre a műfajra. A megzenésített költeményekkel talán könnyebb közel vinni a vers élményét a fiatalabb generációkhoz?

– A versek élvezetét vagy a befogadását szerintem eleve nem kellene csak az olvasásra leszűkíteni. A költészet valahol egyidős az emberiséggel, legalábbis a beszéddel: akár a varázsszövegeknek, akár a munkaritmus szövegeinek költészetjellegűeknek kellett lenniük, amiből a ma ismert költészet kifejlődött. A verseket viszont évezredekig nem olvasták – egyrészt nem is tudták volna, másrészt sokáig könyv sem igen került a nagy többség kezébe –, viszont évezredekig énekelték. A mai fiatalok is rengeteg dalszöveget tudnak, amelyek bizonyos szempontból szintén versek. Egyáltalán nem érzem tehát az ifjúságot kritikus korosztálynak, a koncertjeinken mindig rengeteg a fiatal, ahogyan az idén Egerbe költöző Kalákafesztivál közönségének nagy részét is ők alkotják. A gyerekekkel pedig már régóta nagyon jó a kapcsolatunk.

– A változó közeggel ezek szerint ők nem változnak?

– Talán annyit lehet csak megfigyelni, hogy ezelőtt tizenöt-húsz éve nem igazán volt jellemző, hogy egy színházteremben a szülő engedte volna futkosni a csemetéjét. Ma viszont még hagynak ott egy kis helyet is, hadd rohangáljanak ott a gyerekek. Hát ne rohangáljanak! Én jobban szeretem a klasszikus formát, ha leülnek inkább szépen a mamájuk mellé, ahogyan annak idején én is tettem a Zeneakadémián vagy bárhol máshol egy koncerten. A zene befogadásának ugyanis szinte záloga, hogy az ember megtanulja az élvezetét, hagyja magára hatni az előadást. De ha egy gyerek elkezd futkosni és felpörög, se rá nem hat az egész úgy, ahogyan mi azt szeretnénk, ráadásul még a többieket is megzavarja. Nem azt mondom persze, hogy állandóan mindenki üljön: kevés meghatóbb dolog van annál, mint amikor a karácsonyi előadásunkon egyre közelebb jönnek hozzánk a kicsik, majd végül már mindenki ott áll a betlehemnél és próbálja megérinteni. Isten ments, hogy az ehhez hasonlók ellen szólnék. De valamiféle fegyelem akkor is kell, ahogyan egyébként az életben mindenben. Hiszen még egy játékban is csak akkor tudunk igazán elmerülni, ha jól ismerjük az összes szabályt.

Farkas Anita