Az alkotóház a képzőművészettől az irodalomig szeretettel várja a legkülönbözőbb művészei ágak képviselőit, az iskoláktól az önálló kezdeményezésekig.

Az alkotóközpontot Kovács Ferenc, Tápiószele polgármestere, Gócsáné Móró Csilla, a Blaskovich Múzeum igazgatója, a Viczián család, valamint a művész fia, Nagy János Ádám közösen avatták fel.

Az alkotóház első eseményeként az irodalmi szalon keretei között Tomana Györgyi beszélgetett Nagy János Ádám-Ledniczky Lívia Pécsi séták könyvéről a szerzőkkel.

A kötet a közelmúltban jelent meg, és a mester munkásságának ajánlották.

Nagy János munkássága

1922. február 22-én született Debrecenben, 9 éves korától rajzol, a középiskolát a debreceni Református Főgimnáziumban és a Piarista Gimnáziumban végezte.

Még nem volt főiskolás, amikor a nagybányai művésztelepen már alkotott. A modern magyar képzőművészet emblémájává lett Nagybánya szellemi kisugárzása a fiatal debreceni festőnövendékre is döntő hatással volt.

A háború árnyékában végzett főiskolai stúdium 1944-45 telén kedvezőtlenre fordult. A főváros ostroma miatt szünetelt a tanítás, tanár és diák egyaránt a túlélésben reménykedett.

Nagy János 1945 telén az óvóhelyen ismerkedett meg a tápiószelei származású Viczián családdal. Dr. Viczián István minisztériumi tisztviselő vetette fel az ötletet, hogy a tápiószelei 11 szobás kúriájukat a hozzá tartozó 10 holdas kerttel együtt felajánlják a képzőművészeti főiskolának művésztelep céljára. A kezdeményezés elnyerte az oktatási intézmény és Pest megye támogatását is, így 1945 márciusában tanársegédi megbízatással Nagy János Tápiószelén művésztelepet szervezett s vezetett. A nagybányai minta alapján alakult kolónián 1945 márciusától augusztus végéig 15 főiskolai növendék-főként Szőnyi István és Bernáth Aurél tanítványa-élt és alkotott.

A fiatal művészek munkásságát nemcsak a község elöljárósága, de lakossága is melegen pártolta, segítette. Első bemutatkozásukra a májusban megrendezett kiállításon került sor, amit Elekffy Jenő főiskolai tanár nyitott meg, s erről a korabeli sajtó is beszámolt.

A nehéz történelmi idők eseményei következtében néhány hónap után megszűntek a telep működésének feltételei. A festők többsége visszatért a fővárosba, de néhányuk a Blaskovich testvérpárnál kapott menedéket.

A Tápiószelén szerzett művészi élmények és emberi tapasztalatok a közösséggé formálódott, fiatalos lendületű kolónia tagjainak életében sem múltak el nyomtalanul, későbbi művészi pályájuk során sokukban meghatározó impulzussá vált e pár hónap emléke. Nagy János személyét hátrányosan érintette, hogy külső okok miatt el kell hagyni a belakott kúriát. A telep megmentése érdekében Veres Péternél tett látogatása sem vezetett eredményre.

1947-ben befejezte tanulmányait a Képzőművészeti főiskolán. Pályakezdőként a tatai gimnáziumban tanított, közben szabadiskolát vezetett. Bár csak nyolc évig élt itt, igen hatékony munkát fejtett ki szabadiskolai, pedagógiai munkájával.

Számos tehetséges fiatalt indított el a művészi pályán: Ipach Antal és József, Zámbó Kornél, Rochlitz György, Zilahy György, az idősebb generáció tagjai közül pedig Stanszky János, Jakus Sándor, Harcsa Lajos, Kóthay Ernő látogatta lelkesen a Nagy János által vezetett képzőművészeti foglalkozásokat.

Nagy János a dunántúli városban találta meg élete párját, 1951-ben vette nőül Hadnagy Margit tanítónőt, házasságukból két gyermekük születtet, János Ádám és Júlia.

1957-ben családjával a fővárosba költözött, 1959-től előbb Rákoshegyen az általános iskolában, majd 1963-tól a Balassi Bálint Gimnáziumban (korábban Fürst Sándor) tanított egészen nyugdíjazásáig.

Az 1960-as évek első felétől rajztanárok nyári továbbképző művésztelepét vezette Egerben, Debrecenben, Szadán, Dunaújvárosban, és Hajdúnánáson. A főváros XVIII. kerületében több éven keresztül irányította a képzőművészeti kör munkáját, kezdeményezésével és szervezésében a 80-as években a gimnázium falain is túlmutató képzőművészeti események zajlottak, mint a Rippl-Rónai és Medgyessy-estek, valamint az iskolagaléria létrehozása.

1970-71-ben a festészet és a modern építészet köteléke izgatja, kapcsolódási pontok lehetőségét keresi. A festészet és építészet újszerű formanyelvének megteremtésén fáradozik, melyben a festészet az építőművészet társművészeteként lép fel. Kísérletének eredményét, 1971-ben megrendezett műterem látogatáson mutatta be Rákosligeten, Varga Gyula kemigrafikus egy új technikai eljárást sikerült kikísérleteznie: a sajátosan megformált alumínium lapokat maratta, majd megfestette, végül a színeket állandósítva összeillesztette. Az alumínium kép modern épületek külső díszítésére igen alkalmassá vált, mivel a mű a kikísérletezett eljárásnak köszönhetően kiállta a -40 fok és a +160 fokos hőmérsékletet is, továbbá ellenállt a savhatásoknak is. Ezen új technikával a készült 1978-ban készült a rákoskerti művelődési ház előcsarnokát díszítő Város című nagyméretű alumínium intarziája. Ugyanebben az évben készült el a művelődési ház színháztermát díszítő monumentális faintarziája is (Kútnál).

Nagy Jánost erős szálak kötötték Szőnyi István mellett Barcsay Jenőhöz is, ki szinte atyai barátként támogatta.

Művészete a XX. századi magyar festészet klasszikus hagyományait őrzi, gyökerei Nagybánya szellemiségéből táplálkoznak, festészetére hatott Szőnyi István színvilága, de Barcsay Jenő festői fegyelme is.

A sokoldalú, gazdag életmű darabjai több, jól elkülönülő csoportra oszthatók. Nagy János festészetében az ábrázolási módok változásai látványosan végig kísérhetők, melyek egy-egy alkotói periódusnak is tekinthetők.

Nagy János legtöbb műve impresszionisztikus látásmódjának eredménye. A tűnő pillanat, a fény, a visszfények ellentéte vagy éppen harmonikus varázsa, a plein-air-ben való festés élménye inspirálta a művészt ezen alkotások létrejöttekor. E képek legfontosabb formaelemévé a festő keze a színeket avatta. Az évszakok adta színvilági tobzódást, a fény-játék adta lehetőségeket mesteri tudással kamatoztatja tájképein.

A kubista ábrázolási módban készült képeinél a logika és a rend keresése vezérelte. Amikor a látványban hangsúlyt kap a táj, az ember, a tárgy három dimenziós állan-dósága, akkor a festmény szerkezetében is létrejön a rend. E szemlélet leginkább csendéletei tükrözik vissza.

A művész kaligrafikus képeire a rengeteg vonal használata jellemző. Távolabbról nézve különböző alakok körvonalai bontakoznak ki. E művek fő jellemzője az improvizáció.

"Rajzolt szobraiban" a forma, a vonal, a fény, az árnyék adta játék ölt plasztikus formát a fantázia és a magas fokú mesterségbeli tudás segítségével.

Ezen ábrázolási módok nem szétdarabolják, inkább összekötik, színesítik e festészeti életművet, hiszen mindegyik forma mögött ott rejtőzik Nagy János érzékeny, emberséget sugalló művészeti hitvallása, amely tükröződik kiállított képein is.

Nagy János alkatából fakadóan csendes, meditációra, visszavonulásra hajlamos ember volt, idegen tőle a törtetés, ezért életrajzában főként 1990-től találkozunk önálló kiállításokról szóló beszámolókkal. A jeles bemutatók sorát az 1990. évi debreceni életmű tárlat nyitja, s az 1998-as tápiószelei állandó kiállítás megvalósítása zárja, melynek köszönhetően képgyűjteményének 52 darabja közgyűjteménybe került.