Az egykori, ódon hangulatú Óbuda nemrég felújított házacskáiban megtelepedő bárok és kávézók tucatjai harsánnyá, ízléstelenné tették a Bécsi út Kolosy térhez eső szakaszát, ám azért akad egy-két üdítő kivétel. Ilyen a Symbol nevű szórakozóhely is: enteriőrje az art deco hangulatát idézi, az arany, a törtfehér és a sötétbarna elegánssá, a karakteres berendezési tárgyak, mint a vörös színű, női test alakú állólámpa vagy a hatalmas villát formázó kilincs pimaszul modernné teszik e miliőt, miközben hangulatában mégis őrzi a régi polgári világ egy piciny darabját. Nem csoda, ha a filmesek is azonnal beleszerettek e romantikus helyszínbe, és itt forgatják Orosz Dénes Poligamy című filmjének egyik bárjelenetét.

Csapó indul!

A székekkel, asztalokkal, és persze kamerával, lámpák sokaságával zsúfolt terem közepén épp próbálnak. Egy apró asztal mellett ücsörögve Csányi Sándor és partnere, Tenki Réka beszélgetnek, időnként Orosz Dénes lép hozzájuk, hogy egy-két instrukciót adjon még a felvétel előtt s után. A filmbéli jelenet meghitt pillanatát a valóságban körülbelül egy négyzetméternyi hely adja, hiszen a nyugodtan beszélgető hármas körül nyüzsögnek, ide-oda szaladgálnak az emberek. Ám ami első látásra felfordulásnak tűnik, nem zűrzavar – itt mindenki a munkájára összpontosít. A negyvenfős stáb tagjainak egytől egyig pontosan körülírt feladata van, a kellékes, az építész, az operatőr, a fodrász, a sminkes, a rendezőasszisztens, a felvételvezető, a gyártásvezető, a világosító és a többiek feszített tempóban vesznek részt a munkában, hiszen az idő nem nekik dolgozik. A harmincnapos forgatás egyébként is embert próbáló tempót diktál, sokszor előfordul, hogy három éjszaka is dolgoznak egymás után. Ez a színészeknek és persze a főszereplőnek a legkimerítőbb, hiszen a napi tizenkét órás forgatáson folyamatosan százszázalékos teljesítményt kell nyújtaniuk.

– Míg forgatunk, igyekszem más munkát nem vállalni, hiszen nagyon nehéz egyik fikcióból átsétálni a másikba, főleg úgy, hogy a filmbéli karakterrel napi tizenkét órát töltök. Ilyenkor annyira benne élek az adott szerepben, hogy szinte hiányozni fog, ha vége lesz a forgatásnak – mondja a főszerepet alakító Csányi Sándor, majd mesélni kezd a karakterről. – András hosszú, ám lassan kifáradó párkapcsolatban él Lillával, a barátnőjével. Mikor megtudja, hogy a lány terhes, hirtelen megváltozik körülötte a világ: reggelente mindig más nő mellett ébred. Ez egy érdekes sztori, rögtön megragadott, s bár a médiában elterjedt a hír, hogy ez egy csajozós film, szó sincs erről. András szerepe sokkal összetettebb egy szívtipró figuránál. E karakter jellemfejlődése, az a folyamat, ahogyan a film végére valóban felnőtté válik, azonnal megragadott – mondja Csányi, aki már egy éve foglalkozik a történettel. – Ahogy közeledett a forgatás időpontja, egyre többször ültünk le beszélgetni Dénessel, a rendezővel. Aztán hat héten át csak próbáltunk, s én már semmi mással nem foglalkoztam, csak ezzel a filmmel. Olvasgattam a forgatókönyvet, zenét hallgattam, nem nagyon találkoztam senkivel, éppen azért, hogy lélektani szempontból rá tudjak hangolódni a figurára – emlékszik vissza a felkészülés időszakára.

Azt hihetnénk, hogy a mellékszereplőknek lényegesen könnyebb a dolguk, ám a rövidebb szerep frappáns megformálásán kívül még egy nehézséggel szembe kell nézniük: az idegőrlő várakozással.

Parti Nórát szólítjuk meg, aki a határozott rendőrnő szerepét alakítja Csányi partnereként. A Bárka Színház tagja, s azok közé tartozik, akik „casting”- on, vagyis válogatáson keresztül kerültek a filmbe. Nóra szerint kevés film készül Magyarországon, ezért is öröm számára, hogy szerepet kapott, pedig már gyakorlott színésznőnek számít.

– A forgatás egyik legnehezebb része az, hogy a színésznek egyfolytában csúcsformában kell lennie. Az a jelenet ugyanis, amelyben szerepem van, olykor órákat is csúszhat. Éppen ezért előny a filmes tapasztalat, hiszen már tudom, hogyan kell jól beosztani az energiáimat, hogy ne fáradjak ki teljesen estére – meséli mosolyogva a színésznő.

Ugyanez a helyzet a statisztákkal, akik talán épp a fent említett tapasztalat hiánya miatt merülhetnek ki. Pedig legtöbbjüknek csupán annyi a feladata, hogy a háttérben jelen legyen, vagy egy adott pillanatban elsétáljon a beszélgető főszereplők mögött. Nem mindegy ugyanis, hogy a filmbéli jelenetnél milyen arcok ücsörögnek egy pohár ital mellett a bárnál: a statiszta nem más, mint humán díszlet. Éppen ezért casting cégek segítségével választják ki őket a filmesek. Fábián Juli jazzénekesnő az egyik kivétel, ő személyes ismeretség útján került a produkcióba, s a filmben önmagát alakítja.

– Orosz Dénes hallott párszor énekelni, s ő szólt, hogy szeretné, ha a Poligamyban előadnék egy dalt – mondja, miközben hat órája várakozik kifogástalanul elkészített sminkben, tökéletes frizurával, ciklámenszínű fellépőruhájában. – Nyolc éve énekelek, több zenekarban is, de a filmezést nem szoktam meg, eléggé izgulok. A forgatáson ugyanis a kamera közelről pásztázza az arcomat, ami egészen más, mint közönség előtt énekelni – mondja Juli, aki végül este hétkor kerül sorra. Két próbaéneklés után a felvétel következik, s különleges, mélyen búgó hangján felcsendül a dal.

Ötlettől a vászonig

– A forgatókönyvíró, rendező számára az még csak a kezdet, hogy nagy ötlete van. Ahhoz, hogy a sztoriból film is szülessen, találnia kell egy producert, aki segít összehozni az elkészítéséhez szükséges pénzt – mondja Nagy Mónika, a film főgyártásvezetője, egyben line-producere, akinek feladata nem csupán a stáb munkájának összehangolása, hanem a film költségvetésének kézbentartása is.

A Poligamy létrejöttében a Skyfilm és Herendi Gábor producer volt az első nagyjátékfilmjét forgató Orosz Dénes segítségére. A film 200 millió forintból készül, amelyhez a Magyar Mozgókép Közalapítvány 50 millióval járult hozzá, Herendi pedig a Valami Amerika 2 nézőszáma után kapott normatív támogatását is a Poligamyra fordította. Koprodukciós partnere a TV2, továbbá éltek a filmtörvény adta 20 százalékos lehetőséggel is, emellett pedig a producer megnyert néhány nagy céget, sőt magántőkét is fektetett a moziba.

– Ez a film olcsónak számít, az összeg nagyon szűkös, megpróbáltunk mindent borzasztóan kicentizni. Korábban úgy éreztem, hogy könnyebben tudok majd producerként érvényesülni, de a válság óta nagyon beszűkültek a lehetőségek, a szponzorok már nem olyan adakozóak. Viszont a spórolást nem hagyjuk érződni a film kiállításán, hiszen itt abszolút közönségfilmről van szó, amihez látvány kell – mondja Herendi Gábor, a Valami Amerika első két részének rendezője, hozzátéve, hogy ha ez a saját filmje lett volna, körülbelül 100 millió forinttal került volna többe, mint jelen esetben. Mivel azonban Orosz Dénes első filmes, a stáb, a szakma sokat segített abban, hogy létrehozhassa a moziját, ugyanis bevett szokás, hogy első filmesek esetében a kollégák kisebb gázsiért is eljönnek.

– A Poligamy forgatására mindössze harminc napunk áll a rendelkezésre, és minden eltékozolt nap hatalmas pluszkiadást jelent, ami egy kétszázmilliós költségvetésű produkciónál nem kis összeg. Így is csúszunk egy napot, mivel az elmúlt héten óriási vihar tombolt a fővárosban. Épp egy tetőtéri jelenetet forgattunk volna, de nem mertünk kockáztatni – mondja Nagy Mónika, a gyártásvezető.

Egy nap kiesés abból a szempontból is hatalmas hátrányt okoz, hogy tizenkét óra alatt mindössze pár percnyi anyagot vesznek fel, a legtapasztaltabb rendezők is legfeljebb öt percet. Az alaposság itt nemcsak művészi, de gyakorlati szempontból is fontos. A jeleneteket több irányból is felveszik, ezeket folyamatosan újra kell világítani, s át kell költöznie az egész stábnak is, hogy ne legyenek a képben, hiszen a kamera állandóan mozog.

Általában tízszeres túlforgatással számol a költségvetés, a rendező tehát nem élheti ki a végtelenségig vágyait: ez leginkább akkor számít, ha filmnyersanyagra dolgoznak, ami nagyon drága. A Poligamyt egy D21-es HD kamerával vették fel, ez szinte megközelíti a filmszalag minőségét, ám az anyag mégis kazettára forog, így jelentősen olcsóbb. A forgatás pontosságáért a napi „diszpó” felel, amely egy részletesen megírt menetrend: ki hányra érkezik, mikor kezd, mikor van sminkben, mettől meddig forog egy-egy jelenet, s mire van szükség hozzá.

A látványvilág kialakításához a rendező, a díszlet- és látványtervező, valamint az operatőr együttesen adnak pontos támpontokat. S mivel Magyarországon a helyszínkeresés még nem kiforrott szakma, a gyártásvezető fotótárának használata mellett jellemzően a rendező, az operatőr és a látványtervező veszi a nyakába a várost.

– Az ember a spórolási szempontokban nem lehet elég kreatív. Előfordult már pályafutásom során, hogy egy irodaház auláját adtuk el egy filmben reptérnek, de a Valami Amerika 2 forgatásán a Corvin-tetőn volt a New York-i sztriptízbár helyszíne – említ néhány érdekességet a gyártásvezető, aki egyébként Steven Spielberg mellett is dolgozott helyszínesként a München című film forgatásán. – Spielberg négyszáz fős stábbal dolgozik, ahol az emberek csupán apró csavarok a filmipar gigantikus gépezetében, itthon a munka sokkal családiasabb. Például én a München című filmben egy napig csak azzal foglalkoztam, hogy egy adott helyszínen összeírtam, mik azok a zavaró tényezők, amelyek a hetvenes években még nem voltak a városképben, mint az utcanévtáblák és ehhez hasonlók – emlékszik vissza a hollywoodi moziban végzett munkájára Nagy Mónika.

A Poligamy esetében ilyen jellegű problémákkal persze nem kellett szembenéznie, s megkönnyítette a stáb dolgát az is, hogy a létező helyszínek mellett a főszereplő lakása stúdiódíszletként épült fel. Az eredeti helyszínen történő forgatásnak ugyanis jó pár gazdasági és emberi hátulütője van: egy bérházban nem szerencsés napokon keresztül zavarni a lakók nyugalmát, ugyanakkor közterületet, parkolóhelyeket kell foglalni, a helyszínre kell vinni a hatalmas apparátust, amely a sminkes busztól az étkezőkocsiig mindent magában foglal, és az sem elhanyagolandó szempont, hogy egy eredeti helyszínen a napszakokat nem lehet mesterségesen előállítani. A stúdióban a kellékeket pedig leggyakrabban bérlik, előfordul, hogy egy bútoráruház adja kölcsön a holmikat, ezért ezek állapotára különösen vigyázni kell, ugyanez a helyzet a ruhákkal is. A napjainkban játszódó filmek kosztümjeit ugyanis ruhaüzletek biztosítják, amelyek a hibátlan állapotú darabokat később leértékelt áruként adják el. Megesik viszont az is, hogy a spórolás nevében egyes holmik otthonról kerülnek a filmbe, így jutott szerephez például Mónika gyerekének úszógumija is.

Ihlet a buszon

Maga az érdemi munka, a forgatás a filmgyártás csupán legrövidebb része. Orosz Dénes rendező-forgatókönyvíró már több mint három éve készült első nagyjátékfilmjére, amelynek ötlete még a Filmművészeti Egyetemen töltött évei alatt, egy buszon fogant meg az agyában.

– A saját magánéletemen méláztam, és az jutott eszembe, mi történne, ha az ember minden nőt megkaphatna, akit akar. Az ötletekkel persze óvatosnak kell lenni, lehet, hogy én akarok tőle valamit, de ő tőlem nem. Ezzel a történettel viszont meglehetősen meghitt viszonyban vagyok, vele kelek és fekszem, szerelmesek is vagyunk, néha utálom, amikor nem találok rá egyhamar a sztori egy fordulatának megoldására, de elhidegülés nincs köztünk – mesél a rendező filmjéről, ami látszólag egy szoknyapecér története, egyébként pedig nem az, ám okokról és következményekről egyelőre nem tudhatunk meg többet. – Idővel rájöttem, hogy azokat a történeteket, amiket én látni szeretnék, senki más nem fogja helyettem megírni. Van bennem egy kattanás, miszerint amíg nem tökéletes a forgatókönyv, addig nem nyúlok hozzá rendezőként – folytatja Orosz, aki tízévesen afféle funkciógyakorlásképp kreálta meg papíron Rambo után szabadon Kanot, a dzsungelharcost vagy a Csillagok háborúja alapján a Luna bolygó háborúját. Emellett azonban kifejezetten rendezőnek készült, s első egész estés filmje ellenére szemlátomást teljes felkészültséggel irányít.

– Ez a film egy folytonos vágy megvalósulása, amire csak azt tudom mondani, hogy na végre, itt volt már az ideje. Nagy kaland, de egyben nagyon prózai érzés is, hiszen nem arról van szó, hogy én itt elengedem magam, mint valami nagy rendező, és élvezem ezt a szerepet. A munkát csinálni kell, az egyetlen cél, hogy jó legyen a film. Akad ezer probléma, gond, tennivaló, a felelősség súlya, a stáb irányításának könnyűségei és nehézségei – hangsúlyozza a rendező.

A Poligamy kifejezetten a legszélesebb közönségnek szánt zsánerfilm, amellett, hogy azért maximálisan szerzői, személyes munka is, olyan angolszász romantikus komédiák színvonalát megcélozva, mint az Igazából szerelem, a Nothing Hill vagy a Négy esküvő és egy temetés. – Elkerülném a magyarokkal való összehasonlítást, mert mások a céljaim. Persze a harmincas években még voltak olyan minőségű vígjátékaink, hogy minket nézett Európa, de a hetvenes-nyolcvanas években alkotó generáció elszokott attól, hogy zsánerben – thrillerben vagy vígjátékban – gondolkodjon, s nem is nagyon erőltette a dolgot. A mi generációnk viszont már zsánerfilmeken szocializálódott, nekünk ez a vérünkben van – így a rendező, aki napjaink ifjú filmeseihez hasonlóan, szemlátomást saját ötletből, nagy akarással és elhivatottsággal készül a nézőknek valami nagyon erőset nyújtani, megütve a legmagasabb mércét.

Herbák Dóra, Szentei Anna