– Megengedik, hogy kikrákogjam magam?

– Igen. Erős dohányos?

– Nem dohányzom. Korábban nagyon kedveltem a füstszűrő nélküli Symphoniát, majd húsz évig pöfékeltem. Tizenkét éve, 1982. január elsejével abbahagytam… De kedvenc álmaim közé tartozik, hogy egy jó nagy slukkot leszívok.

– Egyik percről a másikra lemondott a füstölgésről?

– Igen, másként ez nem megy. Kilenc napon keresztül államvizsgáztam. Ez alatt annyi cigarettát elfüstöltem, hogy egyszerűen rosszul éreztem magam. Úgy gondoltam, ha sikerül megragadnom ezt a pillanatot, örökre hátat fordíthatok ennek a káros szenvedélynek. Sikerült.

– Az erős cigarettamámor netán segített elviselni az akkori politikát?

– Akkor én még nem politizáltam. Valamivel nyugodtabb volt a légkör.

– Mikor „szólította el” a politika?

– Jóval túl voltunk az MSZMP ’88-as értekezletén, szerte az országban nagy volt a pártszervezetekben az elégedetlenség. Különösen akut, feszült helyzet alakult ki Csongrád megyében. Ekkor kerestek meg, hogy vállaljam el a megyei első titkári jelölést. Nem várt nagy győzelmet aratva lettem a megyei pártbizottság első embere 1989-ben. Február elsején adtam át a stafétabotot az egyetemen, áprilisban bekerültem az MSZMP KB-ba, majd a Politikai Bizottság-ba. Az októberi átalakuló kongresszus után beválasztottak az MSZMP elnökségébe, vezetőségébe. Az elmúlt négy évben a szocialista párt frakciójában dolgoztam.

– Első titkárrá választása előtt milyen funkciókat töltött be a Magyar Szocialista Munkáspártban?

– Elsőéves egyetemista koromban léptem be az MSZMP-be. Közel negyedszázadon át semmiféle tisztséget nem viseltem a pártban. A KISZ-ben viszont aktív szerepet vállaltam.

– Csongrád megyében köztudottan kemény, ortodox kommunista uralom volt, amit a Komócsin testvérek neve fémjelzett. Az ön jelölése összefüggött a változásokkal?

– Ezt nem nekem kell minősíteni, de a jelölése szimbolizálhatta a megújulási szándékot.

– Az MSZP idei választási győzelme után beindultak a találgatások, kik lesznek az új miniszterek. Az ön neve a honvédelmi tárca kapcsán került szóba…

– Több poszt várományosa voltam: a házelnökség, a honvédelem, de ezekre vonatkozó konkrét felkérést nem kaptam. Nem titok, hogy az igazságügyi tárca élére is volt más jelölt.

– Könnyen igent mondott a felkérésre?

– Miután nem ért váratlanul, igen. Pontosabban fogalmazva, el mertem vállalni a miniszterséget. Lehet, hogy túlzott magabiztosságnak tűnik, de úgy érzem, az elmúlt négy évben végzett parlamenti munkám alkalmassá tett engem erre a feladatra. Szívesen vállaltam volna a belügyben a politikai államtitkárságot, ahol a közigazgatással, az önkormányzatokkal foglalkozhattam volna.

– Mennyi időt kaptak az új alkotmány kidolgozására?

– Nagyon szűk határidőt szabtak a koalíciós tárgyalásokon. Sokat vitatkoztunk, az SZDSZ minél gyorsabban szeretné tető alá hozni. A szabad demokraták keményen kitartottak amellett, hogy ’95-re kész legyen az új alkotmány. Féltek attól, hogy ha kitolódik az időpont, nem készül el. Azok közé tartoztam, akik azt szerették volna, hogy több idő jusson a munkára. Bár új alkotmány lesz, de a közjogi szerkezet lényeges elemei nem módosulnak.

– Mónus Áron beperelte Horn Gyulát…

– Hallottam róla. A minisztérium ebbe nem avatkozik bele.

– Néhány évvel ezelőtt a valamikori recski munkatábor esetleges újranyitásáról beszélt…

– Ez nem igaz. Szándékosan félremagyarázták a szavaimat.

– Az igazságügy-miniszter a kabinetüléseken mennyire tudja érvényesíteni az akaratát?

– Még nem telt el annyi idő, hogy erre válaszolni tudjak. Az igazságügy-miniszternek szerintem az a legfontosabb feladata, hogy intse a kormányt, és miniszterkollégáit óvja attól, hogy a jogot a politika eszközének tekintsék. A jognak igenis korlátokat kell jelentenie a politika számára. Ennek megvalósítása rendszeres és nagyon szívós küzdelmet jelent.

– Ez azt jelenti, hogy ön személye a biztosíték az ellenzék számára, hogy nem sérülnek a demokrácia játékszabályai…

– Nem tudom, hogy az ellenzék vállalja-e ezt. Nem hiszem. Mindenesetre szeretnék megfelelni ennek az elvárásnak is.