A 2002/31-es rendelet kimondja, hogy tilos Romániában háborús bűnösség okán jogerősen elítélt emberekről utcákat, tereket elnevezni, illetve szobrot és emléktáblát állítani. Mivel Wass Albert és édesapja, Wass Endre életükben nem folyamodtak rehabilitációért, így a román törvények értelmében ma is háborús bűnösöknek számítanak. A Kolozsvári Népbíróság Bírósági Átélőtanácsának 1946. március 13-án hozott ítélete szerint ugyanis mindketten bűnösnek találtattak négy vasasszentgotthárdi román személy meggyilkolásában, valamint Wass Albert tizenegy omboztelki román lakos erőszakos halálával kapcsolatban is. Mindkét esemény nem sokkal azután történt, hogy a második bécsi döntés következtében a magyar hadsereg bevonult Észak-Erdélybe, így a Wass család birtokára, Vasasszentgotthárd térségébe is. A vád a gyilkosságokat a család romángyűlöletével és a földreform által kiváltott bosszújával magyarázta, melynek következtében ugyanis földjeik jelentős része a román állam tulajdonába került.

A pert rekordgyorsasággal folytatták le. A vádirat 1946. február végére lett készen, s az ítélet ezt követően csaknem két hét alatt megszületett nemcsak az ő, hanem hatvanegy társuk ügyében is, akiket szintén azzal vádoltak, hogy atrocitásokat követtek el a román lakossággal szemben. A büntetések között börtön, kényszermunka és halálos ítélet szerepelt, de a legfőbb cél minden bizonnyal az volt, hogy a Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra jutott nacionalista-kommunista román hatalom megfélemlítse a magyar lakosságot. De az sem volt utolsó szempont, hogy a halálos ítélet következtében az arisztokrata Wass család minden ingó és ingatlan vagyonát elkobozzák. Tették ezt olyan ítélet után, amelyet kizárólag tanúvallomások alapján hoztak, de azt is úgy, hogy az ártatlanságot bizonyító mostohaanya vallomását nem vették figyelembe. Nem beszélve arról, hogy az ítélet szövegében több helyen is találhatunk hibákat: nemcsak a magyar vádlottak nevét írták hibásan, hanem a román nevekkel is ellentmondásba keveredtek, például az egyik áldozat neve háromféleképpen fordul elő. A számokkal is bajban voltak a perirat összeállítói, hiszen a névsorban tizenkét név szerepel, míg a számszerű összegzésben már csak tizenegyet említenek.

Az ítélet kihirdetésekor Wass Albert és családja már nem tartózkodott Romániában, hiszen 1945-ben elhagyták az országot, s előbb Bajorországban, majd az Egyesült Államokban telepedtek le. Wass Albert azonban itt sem lehetett teljes biztonságban. Amivel leginkább kivívta a román hatalom ellenszenvét, az az volt, hogy ellenezte a legnagyobb kedvezményeket biztosító kereskedelmi egyezmény megadását Romániának, s kezdeményezte a törvény módosítását. Javaslata szerint csak olyan ország vehette volna igénybe a kedvezményt, amelyben az egyházak és a nemzeti kisebbségek jogai is garantáltak. Románia érdekét az szolgálta, hogy valamilyen véletlen folytán ismét előtérbe kerüljön a hajdani per. Mivel a vasasszentgotthárdi áldozatok közül kettő zsidó volt, a Simon Wiesenthal Központ vállalta magára a feladatot, s 1979-ben felvette a kapcsolatot az amerikai Igazságügyi Minisztériummal. Az írót be is idézték, ügyét részletesen kivizsgálták, meghallgatták feleségét is, aki tanúsította, hogy a kérdéses időszakban férje szarvasbőgés ideje lévén a hegyekben volt, így a gyilkosságok elkövetésekor nem tartózkodott a falujukban. Hitelt érdemlő bizonyítékot bűnösségére a Romániába utazott professzor sem talált, így a vizsgálatot felfüggesztették.

Mivel a kiadatási kísérlet nem járt sikerrel, ettől kezdve Ceausescu emberei időről időre megjelentek az Egyesült Államokban. Volt olyan eset, hogy Wass Albertnek egy „véletlen” autóbalesetben a lába sérült meg, volt, amikor szálláshelyére bombát helyeztek el. A Securitate embereire még az FBI is felfigyelt, olyannyira, hogy ők figyelmeztették az írót, az életére törnek. Wass Albert egy 1986 januárjában keltezett levelében a következőképpen számol be egy ellene tervezett gyilkossági kísérletről Szeleczky Zitának:

„Egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli #supermarket# előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz. A teherkocsit két nappal később meglelték egy Fort lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet, ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin diplomáciai rendszám volt: a román követséghez tartozott…”

A 80-as évek végén az író floridai nyaralójának kertjében dolgozott, amikor ismét megpróbálták lelőni, de a golyó célt tévesztett. A két merénylőt elkapták, de diplomáciai mentességük révén csupán kiutasították őket az országból. Máig nem került nyilvánosságra, hogy valójában kik voltak, és kinek a megbízásából dolgoztak.

Az újabb és újabb merényleteket az tette szükségessé a román állam szemében, hogy az író ebben az időszakban volt a legaktívabb, hiszen politikai kapcsolatai révén folyamatosan látta el az egyetemeket a magyarságról szóló dokumentumokkal, sőt politikusként Kossuth Duna-föderációs elvét is felvetette.

S bár az anyaországi sajtó egyértelműen öngyilkosságként számolt be Wass Albert 1998-ban bekövetkezett haláláról, s állította, hogy az idős gróf fegyverével főbe lőtte magát, mégis több érv szól a gyilkosság mellett. Például a puska olyan méretű volt, amelyet egy kilencvenéves ember aligha bír el, s az sem valószínű, amiről a legendák szólnak, hogy saját sírját megásta volna, mivel barátai állítják, hogy abban az időben erős lábfájásra panaszkodott.

Hogy valójában mi történt, azt az amerikai igazságszolgáltatásnak kell kiderítenie. Egy biztos: nemzeti és nemzetközi összefogásra van szükség, hogy az ártatlanul halálra ítélt és a halála után is meghurcolt Wass Albert múltja tisztázódjon. Valamilyen módon rá kell kényszeríteni az Európai Unióba igyekvő Romániát, hogy vizsgálja felül koncepciós pereit, erőszakszervezeteit és mossa tisztára ártatlan áldozatainak emlékét.