Sztárok

Döbbenetes párhuzamot vélek felfedezni az ötvenes évek káderpolitikája és a mai sztárcsináló politika között. Annak idején elég volt az, ha valaki csepeli vasmunkás volt vagy várpalotai bányász, akár négy elemivel, máris alkalmas lehetett bármilyen üzem, gyár vagy minisztériumi jó állás betöltésére. Ennek a primitív, aljas és sunyi, az értékrendet felrúgó hozzáállásnak a következményei évtizedekre tönkretették az ország egészséges kiválasztódáson alapuló személyzeti politikáját, talán a gazdaságát is. Ma, 2003-ban ugyanezt a romboló ideológiát (a negatív jelzőket több oldalon át lehetne sorolni) vélem felfedezni, és párhuzamba állítom az ötvenes évekkel. Csak most a médiában csúcsosodik ki az ördög szarva, mert ott lehet a tömegekre hatni, míg apáink idejében a munkásosztály hamis vezető hatalmával altatták el az öntudatot. Mert mit láthatnak a fiataljaink a (szemétre)Való Világ adásaiban. Azt, hogy add fel a még zsigereidben megbúvó tisztes gondolkodás utolsó morzsáit is, majd lépj be a gonosz birodalmába és sztár leszel. Nem baj, ha akármilyen rosszul sikerült, neveletlen, tehetségtelen, családilag többszörösen sérült, sőt ha még más is vagy, a tévé képernyője a csillagok közé emel. Tragédia ez, mert a jobb sorsra érdemes, értékes fiataljainknak kellene helyet adni a médiában, legyenek ők a húzóerő és a példakép – ne a hitvány. Mi még emlékszünk a Ki mit tud? vagy a Ki miben tudós csodálatos versengéseire. Akkor is ott ült a fél ország a képernyő előtt – siker volt. A szereplők pedig ma is elismert igazi sztárok lettek, akik közül a sztár megjelölést sokan visszautasítják, mert sérti őket, ha a mai sztárokhoz hasonlítják őket. Az értékalapú lét legyen a tét.

Békési Ferenc, Székesfehérvár

Jelenség

A Magyar Demokrata 2003. jan. 9-i számában Szentmihályi Szabó Péter többek között a következőket írja: „…ivadékai és tettestársai, felbujtói és végrehajtói, ezek ott vannak minden pártban, minden mozgalomban, minden felekezetben, minden szószéken és kocsmában”. Ezt megerősítendő, egy kis adalék további elkeseredéséhez (inkább a jelenségről, mint személyesen róla): örömmel vettem, hogy beindult a HírTv, de meglepődve láttam, hogy alkalmaznak olyan riporter(eke)t is, mint pl. Kóczián Péter, aki a közelmúltban az MSZMP politikai főiskolájának volt a hallgatója. Természetes módon merül hát fel a kérdés, hogy vajon egy idő után mennyire lesz hiteles ez a műsor (is)? Ezenkívül természetesen feltehető még egy sor más kérdés is. Példának okául: K. P. akkor gondolta komolyan a politikáról vallott elveit vagy most gondolja komolyan? Előbb vagy utóbb mindenkinek színt kell vallani, megjósolható, hogy nála sem lesz ez másként. Természetesen neki sem láthatunk a lelkébe, és egy normális társadalomban pedig fel sem merülne egy konvertitával kapcsolatban ilyen kérdés, csakhogy a magyar társadalom nem normális, hanem súlyosan beteg, és egy betegnél mindig mindenre jobban oda kell(ene) figyelni. A magyar társadalom sajnos olyan súlyosan fertőzött, hogy egyáltalán kérdéses hosszabb távon az életképessége. Úgy gondolom, Szentmihályi Szabó Péternek igaza van.

Cs. K., Budapest

Csendestárs

Nem érdektelen ezen is elgondolkozni egy bárhonnani magyarnak. Köztudomású, hogy az RMDSZ a romániai PSD (jelenlegi román kormánypárt) szekerét lökögeti. Az sincs véka alá rejtve a közvélemény elől (szeretnék, de már nem megy), hogy a romániai kormánypárt a velejéig korrupt. Helyi helytartóit már a román sajtó is helyi „báróknak” titulálja (nem bojároknak), a nemzetközi sajtóról nem is szólva. A neptunos RMDSZ ennek a korrupt, balkáni képződménynek a (fél) csendes (hű) társa, amely mellesleg magyarellenes is. Én embert társáról, madarat pedig tolláról ismerek meg. A környékbeli politika csak a tudatlanoknak bonyolult (akik művelik), az egyszerű ember tisztán lát, ha nem nyomnak hályogot a szemére a politikusai.

T. O., Mikháza

Kánaán?

Levelemet Mádl Ferencnek, a Magyar Köztársaság elnökének címezem – kihez is forduljon az ember a köz ügyit érintő gondjaival, ha nem a legfőbb közjogi méltósághoz? Tisztelt elnök úr! Ön mintegy félrevezeti a magyar népet, amikor azt mondja: Európa újraegyesülése nemzeti újraegyesülésünk esélyét is ígéri. Félrevezeti, mert nem Európa egyesül, hanem csak az Európai Uniót bővítik. Ön egyenlőségjelet tesz Európa és az Európai Unió közé, kihagyva ezzel Európából – egyebek közt – Svájcot, Norvégiát és Romániát. Félrevezeti továbbá azzal is, hogy nemzeti újraegyesülésről beszél akkor, amikor (talán Szlovákiát kivéve) a trianoni határokat készül az EU megerősíteni. A határokon kívül került magyarok vízummal jöhetnek majd a saját hazájukba. Ez a világon egyedülálló, képtelen helyzet lesz! Elnök úr! Európának mindig is része voltunk, Szent István óta közép-európai ország vagyunk. Itt ön nyilván az európai uniós tagságunkra utalt úgy, hogy már kész tényként beszélt a 2004-es csatlakozásunkról. Ezek szerint nem veszi komolyan, hogy április 12-én népszavazás lesz arról, hogy tagjai legyünk-e ennek a ma már inkább az egykori Szovjetunióra hasonlító föderációnak vagy sem. Mit szól ön az olyan házassághoz, amelyben már akkor megtiltanák a válást, mielőtt még kimondanák a boldogító igent? Merthogy az EU-ból nincs kilépés. Azt mondja továbbá: reálisan kell látnunk, hogy az európai uniós tagságunkkal nem a Kánaán jött el, hanem a lehetőségek kora. Milyen lehetőségekről beszél? Az eladósodottak lehetőségéről? Ez tudomásom szerint 40 milliárd USA-dollár, minden magyar állampolgárra egymillió forint adósság jut. Ez az ország egyéves jövedelmével egyenlő. Beszédében említi továbbá, hogy ez a föld mindnyájunk hazája maradjon. Ez a jókívánság ránk is fér, mert azóta már a szülőföldünk megmaradása is kétséges, amióta a magyar fél aláírta Brüsszellel a paktumot. Ennek értelmében a termőföldünk nem több, mint a tőke zavartalan áramlását szolgáló sajátos áru. Ez az elv csak az újonnan csatlakozók számára kötelező, a régi tagországok számára nem. (Saját szülőföldjüket egyikőjük sem alacsonyította le áruvá!) Milyen az az „európai álom”, amelyben az ember nem a szülőföldjén hajthatja le a fejét? Miért van az, hogy számos európai ország és az USA több tagállamának alkotmánya biztosítja a földtulajdon és a földbérlet megőrzését a hazai családi gazdaságok számára, tiltva minden ezzel ellentétes nemzetközi szerződést? Pedig ezen országok állampolgáraira nem is jut az éves átlagjövedelmüknek megfelelő államadósság.

Szondi Miklós, Szeged

A jéghegy csúcsa

Az Isten áldja meg önöket, amiért felvállalták a MIÉP körüli gazemberségek nyilvánosságra hozását. Talán felnyitják a szemüket azoknak, akik még mindig hisznek a Csurka-Papolczi kettősnek és Győri Bélának, aki legalább olyan bűnös a párt tönkretételében mint a másik kettő. Amit Rozgonyi és a többiek írtak meg a Demokratában (2003/4.), az mind igaz, de csak a jéghegy csúcsa. Én azért léptem ki a MIÉP-ből 2002 februárjában, mert a többi választmányi taggal együtt láttam, mi folyik a pártban. Azt is, hogy a pártot nem lehet demokratikus úton megreformálni, mert ez így van kitalálva. Mit lehet hát tenni? Ha lesz elnökválasztás, azt Csurka nyeri (már megnyerte – a szerk.). Akire rávetül annak gyanúja, hogy a „nagyok” bármelyikét ki akarja kezdeni, azt le fogják járatni a Magyar Fórumban (hisz maga Csurka is százszor leírta, hogy a sajtó nagyhatalom!). A párt jelenleg alapszabály-ellenesen működik, s a vezetése körül lébecoló irodavezetők, koordinátorok, tanácsadók meg a szóvivők irányítják a Papolczi kaotikus vezetési módszereivel. A párt két hatékony testületét, az Országos Választmányt és a Becsületbíróságot Győri nem engedte működni. Csurka nagyon ügyesen nyilvántartásba vette a radikalizmusra hajlamos nemzeti érzelmű értelmiséget, tudja kik azok, ha valakik kíváncsiak lesznek ezekre az emberekre. Talán ez az oka annak, hogy már nyolc éve azt csinál a pártpénzekkel, amit akar. A tagság nagyon keveset látott az eddig kapott támogatásokból.

Varga Zsolt, Budapest

Szőr Aczél

„Kovács Zoltán február 7-i publicisztikájában (Élet)… volt szíves párhuzamot – hasonlóságot – találni Csurka Istvánnak a New York elleni terrortámadás másnapján tett nyilatkozata és az általam írt Népszabadság-beli publicisztika (Sátán ujja? Isten ujja?) között. Ez intellektuális merénylet. Nem marad megtorlatlanul” – írja dörgedelmes cikkében Aczél Endre az ÉS február 14-i számában. És mert emberünk „szavameggondoló” és -tartó ember, a cikk végén torol is: „A bevezetőben intellektuális merényletnek nevezett, zabolátlan, impertinens kiszólásért mostantól az ÉS főszerkesztőjével és lapjával minden személyes és szakmai kommunikációt megszakítok.” Bika rugaszkodik, kötél szakad vala – jut az ember eszébe. Akármin szólalkozott is össze a két balliberális korifeus, Kovács és Aczél, s azt is bevallva, távol áll tőlem, hogy Kovácsot, a lapját és egyáltalán a kettejük „oldalát” védelmezzem, azért nem bírom ki, hogy ne fogjam a hasam nevettemben Aczél felháborodása láttán (és természetesen annak okán, ami persze csak egy lehet). Felfúvódott marhahólyag, ami ha kipukkad, nem marad más (Rejtő szerint), mint marha meg hólyag. De akkor is torol, mert bosszúlatlan nem foly az ősi vér! Egyébként van még egy megjegyzésem. Az irományban van egy ilyen mondat is: „A Columbia (sátáni, isteni) módon azt jelezte előre az utca emberének, hogy a legjobban kifőzött levesbe is szőr kerülhet, mégpedig hatalmas.” Nem tudom, mi ennek a mondatnak a pontos értelme, talán az, hogy Kovács jól beleköpött az utca embere levesének a kifőzött szőrébe, de azt megkérdezném: milyen a legjobban kifőzött aczéli leves? Ez főleg azért érdekel, mert szőr került bele (lehet, hogy hajszál?), s kíváncsi vagyok, hogy az milyen főzve. Pláne, ha hatalmas a szőr. Mint a megtorlás.

K. J., Budapest