Nem hiányoznak

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem fognak hiányozni azok az SZDSZ-es képviselők, akik nemrégen leköszöntek az Országházban. Véleményem szerint ezt már hamarabb megtehették volna pártjuk többi tagjával együtt, vagyis az egész garnitúra mehetett volna – ebben az esetben ezt gesztusnak lehetett volna értékelni. De átgondolva a nyolcévi regnálásukat, inkább be se mentek volna a Parlamentbe. Mesterházy gesztikulálás közepette beismerte, hogy nélkülük az ország nem ott tartana, ahol most. Én is így gondolom! Nélkülük nem lenne ennyi államadósságunk, ennyi munkanélküli, ennyi éhező felnőtt és gyerek, ennyi önhibáján kívül otthonából kilakoltatott, nem lenne így lerombolva az egészségügy. Nem lenne ennyi milliárdos a hárommillió nyomorgóval szemben. Nélkülük maradt volna nemzeti vagyonunk, gyáraink, értékes épületeink stb. Folytathatnám a felsorolást, hiszen végeláthatatlan regnálásuk „eredménye”. Szeretnék említeni valami pozitívumot is, de azon kívül, hogy az SZDSZ-esek távoznak és reményeim szerint az MSZP-sek nem lesznek hatalmon, mást nem tudok.

Czető Lászlóné, Bp.

Milyen országot szeretnénk?

Bizony, fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést akkor, amikor kormányváltás készül, s reményeink szerint új irányt vesz az ország, de fel kell tennünk ezt a kérdést akkor is, amikor egy kisváros képviselő-testülete annyi szociális érzékkel nem rendelkezik, hogy dolgozói iránti szolidaritásból a saját képviselői díjait csökkentse. Azt már eddig is tudtuk, hogy a szocialista kormány nem szocialista, de egy helyi képviselő-testület… Fel kell tennünk ezt a kérdést akkor, amikor önkormányzati képviselők papolnak arról, hogy válság van, s hogy nincs miből megadniuk hivatali dolgozóiknak a megszorítások kompenzálásaként azt, amit lehet, ugyanakkor a maguk tiszteletdíjának csökkentését nem szavazzák meg. Őszintén remélem, hogy a parlamentbe – egy remélhetőleg megtisztuló országgyűlésbe – nem ilyen képviselők kerülnek, akik saját tiszteletdíjuk mindössze 25 százalékáról képtelenek lemondani, hivatkozva arra, hogy vannak köztük olyanok, akiknek csupán ez az egyetlen bevételük. Ami mellesleg nem igaz, de ha igaz lenne is, azt egy egyszerű módosítással kompenzálni lehetne, ha az adott képviselő megérdemli. (Van rá példa, hogy megérdemli!) Ez a fajta viselkedés áll a legtávolabb attól, amelyet elvárunk egy megújuló ország közéletétől. Olyan képviselőket várunk az országgyűlésbe, akik a haza érdekében képesek a saját vagyonukból áldozni arra, hogy legalább helyi szinten jobban működjenek a dolgok. Ha másképp nem, csupán jelképesen, de ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy ha kis lépésekkel is, de a nemzet talpra álljon. Fel kell építenünk ezt az országot újra, de amíg elöljáróink nem mutatnak példát abban, hogy hogyan kell és lehet szolidaritást vállalni, amíg vezetőink nem osztoznak a ránk súlyosodó terhek viselésében, addig ez igen nehezen fog menni.

Molnár Andor, e-mail

Ünnepeltünk

Két „forradalmi” hír március 15-éről: Ma, 2010. március 15-én a kisfiam osztályának kialvatlan magyar tanítónője felmérőt íratott román nyelvből a mikházi magyar gyerekekkel. Jó március 15-ét! 2010. március 15-én Hargita és Kovászna megye ortodox érseke a bukaresti oláh belügyminisztert kérte segítségül, hogy védje meg a telepes oláhokat a Székelyföldön, mert kisebbségben vannak lopott magyar földön!

TO., Mikháza

Példaértékű

Sólyom László a szerb államelnökkel találkozva azt mondta: Szerbia kisebbségpolitikája példamutató. Úgy látszik, ezt illik mondani. De kinek mutat példát? A szlovákoknak, románoknak, ukránoknak? Hogy legalább annyi magyart verjenek meg ott is, mint Szerbiában? A Nemzeti Tanácsról nem mondhatom, hogy sóhivatal, nem értek annyira a hivatalokhoz, csak van egy apró kérdésem: azt fogják-e tanácsolni a nemzeti Tanácsok a többségieknek, hogy Ne bántsd a magyart? S ha igen, azok ezt betartják-e, vagy tovább verik őket, már csak megszokásból is. A nyelvtanulás finanszírozásába beálló változásokat nem kommentálom, nem értek ahhoz sem, csak egy apró kérdésem lenne: ha a kisebbségi magyar gyerek idegen nyelv gyanánt tanulja az ország nyelvét, attól kevésbé fogják megverni a többségiek, ha meghallják, hogy magyarul beszél? Hát így vagyunk! Populista a levelem? Kérdezzük meg Temerinben azt a négy magyart, akit egy drogos bűnöző szerb megveréséért 46 évre ítéltek. Vagy a temerini polgármester fiát, akit jól megvertek. Igaz, udvariasak voltak, mert a veréssel megvárták, amíg Sólyom László kiteszi a lábát Szerbiából. Hát nem példaértékű?

K. J., Budapest

Vasút

Szomorú szívvel írok önöknek egy Szabolcs megyei kisfaluból. Arra szeretném kérni önöket, hogy néhány sor erejéig biztosítsanak nyilvánosságot nekem. Sajnos a Nyíregyháza–Dombrád között közlekedő kisvonattal súlyos gond van. Több mint fél éve egyre többet késik, mára a késés meghaladja az egy órát. A MÁV ennek okáról mélységesen hallgat; vasúti dolgozóktól tudtam meg, szerintük a MÁV-nak valamiért érdeke fűződik ahhoz, hogy ne a bevétel csökkenése, hanem a pálya használhatatlansága miatt kelljen a vonalat megszüntetni. Sajnos ez már több mint valószínű, bár az útba eső önkormányzatok erőn felül pénzbeli támogatást adnak a MÁV-nak, hogy a buszjáraton kívül még ez a kapcsolat is meglegyen a megyeszékhellyel. Az ott dolgozók szerint a pálya karbantartása műár csak a sínek melletti fű kaszálásából és a váltók olajozásából áll. Hova lett a felújításra szánt pénz? Ez a kisvasút kb. 50 km hosszú, a megléte több ezer embert érint. Az idén volt 104 éves, túlélte a két világháborút, a kommunista diktatúrát, de az MSZP utóbbi nyolc évét már nem. A tetejében még utcára is kerül egy sor ember, szaporítva a munkanélküliséget a megyében. Arra kérek minden felelős vezetőt, ha sikeres lesz a választás, és mért ne lenne az, a legmesszebbmenőkig számoltassák el a bajok okozóját, különös tekintettel a BKV, a MÁV, a Volán és más hasonló cégekre. Köszönöm, hogy lehetőséget adnak levelem megjelenésére.

Magyar Zsolt, Tiszatelek

Aggály

Féltem Gy. F.-et, akit majd megőrjített a másfél éves nem kormányzás. Az elkövetkezendő négy évet vajon kibírja-e? Trükkök százai helyett rágalmak százezreinek kiagyalása még egy egészséges ember idegeit is kikezdik. Egy ellenzékbe szoruló, pszichikailag gyenge ember, akit ez a „k”-ország mellőzni képes, igencsak megkeserítheti környezete eddig lojális tagjait. Magatartása fokozott figyelmet igényel. Híres, önmaga által koreografált táncmozdulatai és a vitustánc közötti különbség megítéléséhez nagyfokú elmeorvosi tudás szükséges. Bízom az OPNI „itthon maradt” szakembereiben!

Pusztai Endre

Helyzet van

– Jenő, nézzen ki, hányan várakoznak még. – Főnök, a folyosó végéig és a lépcsőházban is egészen a kapuig áll a sor. – A bánatba! Ennyi önbizalom nélküli, reményvesztett, betoji figurával persze hogy nem lehet választást nyerni. Mind csak a szaros egzisztenciáját félti. Ezeket pedig már nem tudjuk bebetonozni valami jó állásba a kormányváltásig. Nincs annyi sóhivatalunk, ahol ez a sok élhetetlen lúzer elférne. – Létre kéne hozni gyorsan még egy pár ilyen elfektető intézményt. – Á, nem lehet, az a piszok Fidesz most nagyon figyel. – Akkor viszont szelektálni kéne. Előre kellene venni mondjuk a szoc. hazásokat, a volt munkásőröket, vagy azokat, akik SZMP-tagok is voltak. – Hülyeségeket beszél! Hát ezek majd mind ilyenek. – Akkor nem tudom, mit tehetnénk… De főnök, mi lenne, ha kihirdetnénk, hogy vége, nincs tovább. Mindenki boldoguljon, ahogy tud. Méressék meg magukat a sokat ajnározott piacgazdasági körülmények között, ugyanúgy, mint az egyszerű állampolgárok. Böngésszék a hirdetéseket. És amíg nem találnak megfelelő állást, addig nekik is ott van a szociális háló. – Látja, ez eszembe sem jutott. De milyen igaza van. Jenőkém, maga egy zseni!Ezt fogjuk tenni. No, ebből a maradék két elfektető állásból az egyik az enyém, a másik a magáé, és végeztünk!

Keszthelyi István, Bp.

Berepülés

Két zsidó harcászati repülő – eddig úgy néz ki – hívatlanul ellátogatott Budapestre. Kicsit körbeszaglásztak és elmentek. A miniszterelnökünk és a hadügyminiszterünk onnan tudta meg a „storyt”, ahonnan én, a Magyar Nemzetből. Nyugodtan helyet cserélhetnék velük. De bezzeg a Szovjetunióban, amikor valami Mathias Rust 1987. május 20-án a „vitorlázó” gépével landolt Moszkvában, hiába kísérték Leningrádtól vadászgépek, a Szergej Szokolov nevű védelmi miniszterüket úgy rúgták fenékbe, mint én a macskát szoktam, ha netán máshová akar piszkítani. Költőien kérdezem: Ez a Szekeres nevű hadügyminiszterünk mi a francnak is van egyáltalán? Látható ugyanis, hogy tőle még egy fájntos kis atombombát is ránk rittyenthettek volna, és ha netán életben marad, azt is elhiszi, hogy az Budapest felett csak véletlenül esett ki az egyik gépből.

Kónya Béla, Budapest