Ki így, ki úgy

Olvasom valahol, hogy egy úgynevezett „médiasztár” a nyáron luxusnyaralásra ment Törökországba annak ellenére, hogy 20 milliós adótartozása van. Vajon mennyibe került neki? Nem tudom, külföldön még nem nyaraltam. Bár szívesen mennék. Tavaly nyáron családommal terveztük, hogy idén meglátogatjuk Magyarország – lakóhelyünkhöz közel eső – nevezetességeit. Erre ősszel – volt kormányunk szakértői politikájának köszönhetően – elkezdett dübörögni a gazdasági válság. Természetesen ennek a levét nem a szakértői kormány, hanem én és a magunkfajták isszuk jelenleg is. Törlesztőrészletem a duplájára emelkedett. Ráadásul elvették a 13. havi nyugdíjamat. Tehát egyértelmű, hogy a tervezett kirándulást le kellett mondani. Sőt, a folyamatos szolgáltatási díjak, élelmiszerárak emelkedése miatt immár az utolsó tartalékainkat éljük föl. Ha egy csekkem nincs befizetve, nem tudok nyugodtan aludni. Erre ez a „sztár” – aki talán olvasni sem tud tisztességesen – 20 milliós adóssága dacára gondtalanul vakációzik Törökországban. Hol van itt az igazság és főleg hol van az APEH? Milyen háttere lehet egy ilyen embernek, hogy ezt büntetlenül megteheti? Valahogyan be kellene már vezetni az egyenlő mércét.

Gál Ferenc, Erdőbénye

Teljes győzelem

A hazánkba látogató idegeneknek nyilván feltűnik az újságok, napilapok tömegétől roskadozó tarka pavilonok látványa. (Főként ha a Kádár-korszakbeli állapotokhoz méri a helyzetet.) No, itt aztán tombol a sajtószabadság – gondolhatja. De nem mind arany, ami fénylik. Ha a felszínt kissé megpiszkáljuk, kiderül, a tarkaságból jórészt csak egy „gondolatirány” sugárzik elemi erővel, a ránk erőszakolt liberalizmus. Ezt az erőszakosságot leginkább a gyermekükért aggódók érzik. Leginkább az alkohol, a drogok és a nemi eltévelyedés káros hatásaiktól féltik gyermekeiket. A félelmet csak növeli, sokan úgy érzik, a társadalmi ráhatás, a trend és a divat – a kereskedelmi tévéadók által is nyomósítva, sulykolva – is ebbe az irányba tereli a bizonytalan, jövőkép nélküli, hajlítható fiatalságot. És még ma sem akarják letenni a „fegyvert”, a sajtómonopólium és -birtoklás fegyverét. S ezzel a fegyverrel a jelenlegi ellenzéki „tömegtájékoztatás” – most már az ifjúság (félre)nevelésétől eltekintve – még egy igen kártékony gondolatot sugall: a kis népek kishitűségét igyekszik belénk táplálni. Most azonban, a kétharmad és a legutóbbi teljes győzelem után a magyar nép már nem lesz fogékony az ellenséges propaganda iránt.

Kövér Károly, Szeged

Mozgatóerő

A gondolkodó emberek sajátja, hogy nemcsak legyőzni, hanem megérteni is szeretnék ellenfeleiket. Engem például elemi erővel izgat az a kérdés, hogy mi hajthatja az MSZP tagjait, hogy mindenáron ezen párt tagjaként fejtsék ki politikai tevékenységüket, milyen motiváció vezeti őket, milyen célok érdekében kívánják harcba vetni magukat. Ezeket a kérdéseket nem a politikai másság tagadása veti föl bennem, hanem a mindenki által ismert körülmények. Tudniillik mi lehet az az ok, ami egy önmagából kivetkőzött, a végletekig kompromittálódott, önmagáról következetesen a legrosszabb bizonyítványt kiállított, erkölcseit, hitét, eredeti céljait vesztett párt karjaiba hajtja a valamilyen módon tettre kész embereket? Azok a körülmények ugyebár már nem adottak, amelyek mozgatták az MSZMP-ből MSZP-t csináló ős-szocikat, hiszen a gazdasági és a politikai hatalom átmentésének kísérlete már a múlté. A politikai hatalmat a nép semmibe vételével és többszöri átverésével már eljátszották. A világ legnagyobb rablásának minősíthető „spontán privatizáció” már lezajlott, vagyis az ország ily módon megszerezhető vagyonát már egyesek hazahordták. Mi lehet hát az ok, hogy eme ifjú titánok pont ebben a pártban próbálgatják oroszlánkörmeiket? Nem tudom, mennyi lehet az igazság abban, hogy az ember lelkülete az ábrázatára van írva, de a fenti kérdés megfejtésében sokat segít az, ha a szocialista aspiránsok fotóit végignézzük, amelyekkel a legutóbbi választások előtt elárasztották az országot, hiszen azokra az arcokra rá van írva a felelet.

Pinczés György, e-mail

EU

A magyarországi szocik tovább élnek internacionalista téveszméikben. Olvasom nemrégen a marosvásárhelyi magyar (?) napilapban, hogy Tabajdi Csaba, MSZP-s EP-képviselő ilyet mondott nyilvánosan: „Magyarország számára a vajdasági magyarság és a szomszédsági viszony miatt kiemelt jelentőséggel bír, hogy Szerbia minél előbb az Európai Unió tagja legyen”. Ezt papolták úton-útfélen Románia esetében is! (Még szinte a Fidesz is elhitte!) Nos, az erdélyi magyarok helyzete romlott azóta, amióta Románia az EU-n belül van. Hogy a felvidéki magyarok sorsáról ne is beszéljek. Az EU nemigen old meg semmit, csak bonyolít a rovásunkra.

TO., Mikháza

Fiatalok

Egy kellemes szeptemberi estén utazom haza Budakeszi felé, a BKV-val. Mindenki fáradt, szeretne már otthon lenni. A busz azonban egyszer csak megáll, s lecövekel a Szent János Kórházi megállóban. A sofőr matat, öt perce állunk, se kép, se hang… A sofőr mellett ülők meg sem kérdezik tőle, mi történt. Egy fiatal srác a leghátsó sorból végre elszánja magát erre, ekkor azonban elindulunk, s csakhamar kiderül a probléma: nyitott ajtókkal. Az ablakot hiába húztam be indulás előtt, hogy ne vágjon be többünkre a már hideg őszi levegő, most az ajtó felől fúj ránk a szél. A legtöbb fiatal néhány pillanatig megpróbál úgy viselkedni, mintha nem történt volna semmi, később azonban még a legvagányabbak is felveszik a pulóvert. Mivel a leszállásjelző ilyenkor nem működik, az első leszálló csak reménykedik, hogy a sofőr megáll. Megállt. Az utazás vége felé egy ifjú ember már kapaszkodás nélkül közelíti meg a menet közben is nyitott ajtót. A fiatalok gyorsan alkalmazkodnak. Így megyünk végig a teljes vonalon, néma csendben. Már túl vagyok azon a keresetlen gondolaton, hogy 20 éve ugyanazok a buszok járnak a BKV-nál, helyettük is csak néhány konstrukcióhibás Volvo, de nyolcvanmilliós végkielégítésre telik… S azon tűnődöm, hogy vajon érzékeli ez a korosztály egyáltalán, hogy ezt hagyta ránk örökül Demszky és az MSZP–SZDSZ-es vezetés.

Molnár Andor, e-mail

A haza

Még a Fidesz forradalmi győzelme előtt történt, hogy egy patikában különböző gyógyteák közül válogatva arra lettem figyelmes, hogy egy nagyhangú férfi robbant be a helyiségbe és az általa korábban vásárolt terméket „ku…a jó!” megjegyzéssel dicsért. Nem is törődtem volna a modorával, ha egy ugyancsak ott vásárló hölggyel nem kerül hangos szóváltásba. Azt nem tudom, hogyan kezdődött a politikai vitájuk, csak akkor kaptam föl megint a fejem, amikor a férfi ideges hangon megkérdezte a hölgyet: és magának a Fidesz vissza fogja adni az elvett nyugdíjat? A hölgy nyugodt hangon azt válaszolta neki, hogy neki nem az kell, hanem a hazája. „Ja, maga olyan gazdag?” – horkant fel a (magatartásából ítélve komszoci) férfi. Arra nem volt lehetőség, hogy bárki megkérdezze tőle, ki is vette el a 13. havi nyugdíjat, ugyanis egy nyomdafestéket nem tűrő szó után kirohant a patikából. A hölgy valószínűleg nem pufajkás nyugdíjas, ő is minden valószínűség szerint megszenvedte az elmúlt nyolc évet, de csodálatos volt hallani, hogy a haza mindenek előtt. S mint minden becsületben megőszült magyar nyugdíjas várja, hogy sor kerüljön a nyugdíjak rendezésére is.

Czető Lászlóné, Bp.

Tanuljunk!

Az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztáson vesztes elnökjelölt arra biztatta a támogatóit, hogy minden erejükkel a győztest, az ország demokratikusan megválasztott elnökét segítsék, ő maga is ezt teszi. Az elnök az egész ország népének elnöke, munkájával legjobb tudása szerint annak érdekeit szolgálja, ezért mindenkinek a győztest kell támogatnia. Sajnos ez nálunk nem így működik: az ellenzék minden ürüggyel gátolja, nehezíti, még a legjobb szándékú kezdeményezést is. Nem vagyunk képesek a magyarság érdekeit a saját kicsinyes, átlátszó magán- vagy csoportérdekek elé helyezni. Van még mit tanulnunk!

T. László, Gyömrő