1944. március 19-én bekövetkezik a német megszállás. Az utolsó szabadon választott parlament mandátuma 1944 tavaszán járna le. Hazánk háborúban áll, és nincs lehetőség a független választásra. Így az 1938/19-es törvény alapján megválasztott parlament, amely 1939-ben ül össze az utolsó szabadon választott magyar parlamentként, meghatározza 1944/7-es törvényben, hogy a háború és a megszállás miatt meghosszabbítják a mandátumukat a béketárgyalások lezárultáig és még egy fél évvel tovább. Valamint azt, hogy külföldön is összeülhetnek, akadályoztatás miatt. Ennek megfelelően 1947. augusztus 20-án Altpötting és Guttenburg városában összeül az utolsó szabadon választott magyar parlament alsó- és felsőháza. Bár nem teljes létszámmal vannak jelen, de határozatképesek és megállapítják, hogy a jogfolytonosság a Szent Koronában van. A külföldi helyszínt az indokolta, hogy ekkor hazánk szovjet megszállás alatt volt. Nagy Ferenc beszédében elhangzik, hogy szovjet nyomásra kiáltjuk ki a köztársaságot. Tehát a ’46-ban kikiáltott köztársaság szovjet megszállás alatt jön létre. A jelenlegi köztársaság kikiáltása idején, 1989. október 23-án, a szovjet csapatok még hazánkban tartózkodnak. 1991. június 30-án hagyja el az utolsó szovjet katona hazánk területét. Tehát az első „szabad” választás is megszállás alatt történik. Beleértve a taxisblokádot, az addig érvényben levő alkotmány módosítgatásaival együtt. Ebben határozzák meg a privatizáció feltételeit is, ami egyenes következménye a politikai hatalom gazdasági hatalommá való átmentésének. Kimondható, hogy a rendszerváltozásnak nevezett folyamatot a megszállókat kiszolgálók irányították. Tehát a mi jelenlegi államformánk, a köztársaság és az alkotmányunk is megszállás alatt alakult ki, ami egyet jelent azzal, hogy nem szabad akaratunkból lett ilyen! De említsük csak meg azt a tényt, hogy a kelet-európai országok mindegyike a jogfolytonosságot a II. világháborúba történt belépése előtti időszakhoz köti. Ez hazánkban azt jelentené, hogy a jogfolytonosság a Szent Koronában van, és a hatalom letéteményese a Szent Korona. A jogfolytonosság legkésőbbi időpontja 1944. március 18. lehet, a német megszállás előtti utolsó szabad nap. Ha ezt ma bevezetjük, akkor abból az következik, hogy a jogfolytonosság helyreállta közötti időszak összes cselekménye törvényen kívüli. Bármikor felülvizsgálható, sohasem évül el. Ma a Biszku-ügyben kimondta az ügyészség, hogy a vádak elévültek, a nemzetközi szabályzók pedig nem érvényesek. Nos, ha a jogfolytonosságot visszaállítjuk, akkor ez nem fordulhat elő. A törvénytelen időszakban elkövetett bűnök bármikor vizsgálhatók, perbe hívhatók, és a felelősök időtlenül felelnek a tetteikért, éppen úgy, mint a zsidóság elleni bűntettek elkövetői. Természetesen vizsgálható a privatizációban szerzett, „lopott” vagyonok megszerzésének az ügye is. Nem fordulhatna elő, hogy Gyurcsány Ferenc ugyan elkövette a bűncselekményt a nem létező cég nevében végzett aláírásokkal, de az elévülésre hivatkozással büntetlen maradt, sőt miniszterelnök is. Szerencsére a jogfolytonosság helyreállítása lehetőséget biztosítana ennek az ügynek az újratárgyalására is. A magyar alkotmány, a Szent Korona-tan joghatóságába történő visszavezetése után a szabályoknak megfelelően persze reformálható lenne. Így kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a jogfolytonosság visszaállításának ellenzői éppen ezt a törvénytelennek számító, soha el nem évülő időszakot és a számonkérést szeretnék elkerülni! Arról nem is beszélve, hogy a Szent Korona-jogban a Szent Korona birtokai, amelyek többek között olyan vagyontárgyak, amelyek az állampolgárok alapellátásának biztosítását garantálják, visszaállításra kerülnének. Ez persze rengeteg nemzetközi konfliktussal is járna, hiszen ezek a tulajdonok, például a termőföld, az elektromos hálózat, az úthálózat, az energiahordozók, a gázellátó hálózat, az ivóvíz- és a termálvízkészlet és még sorolhatnánk, a Szent Korona birtokába kerülnek, hogy ne fordulhasson elő a külföldi vagy magán profitérdekeltség miatti elszegényedés. Azért, hogy az emberhez méltó élethez mindig jogunk legyen, függetlenül attól, milyen jól szolgáljuk az uniót, vagy más hatalmakat. Értetlenül állok az új alkotmány megalkotásának ügyét hallgatva, hiszen egy egyszerű jogfolytonosság-helyreállítással és a Koronának a hatalomba történő visszahelyezésével rengeteg alapproblémánk megoldódna. Tény ugyan, hogy közben az Európai Unió tagjai lettünk, de ha ez nem egy megszálló, diktátori kapcsolat az irányunkban, akkor nem merülhet fel az önrendelkezési jogunk, amely pedig lehetővé teszi, hogy mi akár királyságban éljünk, ha úgy tetszik. Annál is inkább, mert mások is így tesznek.

Somogyi Péter, Bp.

Emlékezet

Meghalt Ceauşescu fő udvari költője, éljen Ceauşescu fő udvari költője! 67 éves korában elhunyt Adrian Paunescu, az egykori román diktátor házaspár megverselője, s betegesen magyarellenes közbohóca. 1989 után bujdosott Bukarestben, nehogy a nép rátaláljon és meglincselje a sok hazugságáért, amit papírra vetett, vagy azért, amit a stadionokban és a sportcsarnokokban tartott közrendezvényein ordibált a Román Kommunista Párt és vezetőinek magasztalásra. Aztán amikor megszilárdult a Ceauşescu utáni neokommunista rendszer, előbújt gyávaságából, és az új neokommunista párt színeiben 3 parlamenti mandátumot töltött el a román szenátusban szenátorként. Szenátusi tevékenysége abban merült ki, hogy az erdélyi magyarok ellen uszítson, hogy minden erdélyi magyar autonómia-törekvést pocskondiázzon és megakadályozzon, hogy az erőszakos székelyföldi ortodox hagymakupolásítást szorgalmazza stb., azaz, hogy folytassa az „új világban” is a ceausescui eszmék végrehajtását. Most, hogy meghalt, a rövid történelmű és eszű románok úgy emlékeznek rá mint a Ceauşescu rendszer ellenállójára, és mint a legnagyobb nemzeti költőjükre. Ez a nép saját értékeivel sincs tisztában, s rövid időközönként váltogatja az értéktelent az értéktelenre.

TO., Mikháza

Lusztráció

A közelmúlt elsikkasztott rendszerváltása vissza-visszatérő gondolatom s egyben bánatom. Most hogy teljesen új szelek fújnak, egy sor ügy kapcsán egyre nagyobb bennem a félelem: nehogy folytatódjék a rendszerváltás elsikkasztása. Nehogy újra elmaradjon a lusztráció, a bolsevisták 45 évi bűneinek további feltárása és bemutatása, egyidejűleg pedig a bűnösök felelősségének megállapítása és a büntetések kiszabása. Nehogy elmaradjon az a fontos intézkedés (ami egyben a gyökeres változások egyik feltétele és összetevője is), hogy törvény által mondassék ki: a 45 év kiszolgálói (és a kiszolgálók kiszolgálói) – a munkahelyi MSZMP-, illetve MSZP-titkártól fölfelé – a továbbiakban semmilyen politikai-gazdasági-pénzügyi vezetői-irányítói szerepet nem tölthetnek be. Egyidejűleg meg kellene határozni, hogy nyugdíjba vonulásuk alkalmával a járandóságuk nem lehet több, mint a mindenkor hatályos minimálnyugdíj háromszorosa. Semmiképpen sem szabadott volna annak bekövetkeznie, hogy a rendszerváltás huszadik évének végére nagyobb urakká váljanak, mint voltak abban a százszor elátkozott, bűnös, bolsevista világban! (S hogy ne legyen lelkifurdalásunk, nem árt felidézni azt a szomorú tényt, hogy ők mit tettek az úgynevezett „felszabadulás” után a Horthy-rendszer embereivel, a kántortanítótól a honvédezredesig bezárólag!)

A. P., Zalaegerszeg

Csákány program

A munkahelyteremtés mára teljesen elcsépelt szóvá vált, naponta koptatták a régi kormányok. A teremtést mint olyat válasszuk le erről az összetett szóról, az nem a mi dolgunk, arra megvan a Teremtő. Marad a munka és a hely kérdése. A hely bizony adott: a sokadik árvíz után a kelet-magyarországi folyóink mentén, de a Duna mentén is halaszthatatlan szükség lenne árvízvédelmi tározók létesítésére. Az is tapasztalat (az idei év kivétel), hogy az árvizek le sem vonulnak, s szinte menetrendszerűen pusztító aszály következik, a tározók vize e károk kivédésére lenne használható. És itt a sok elhanyagolt vízelvezető árok, erdő, mező, az útpadkák rendbetétele. Adott tehát a hely. Sok kormányunk mindent megtett azért, hogy igen jelentős munkaerő álljon rendelkezésre, ezt pedig nem hátrányként kellene megélni, hanem előnyünkre fordítani. Ezt jelentené a Csákány program. Csákány, ásó, kapa, melyek végére egy-egy ember állítható. Nem közmunkaként, hanem napi bérként kifizetve (ne restelljük a napszám szót). És csak tisztességes munka jöhetne szóba. Sok évtizedes elmaradt feladat lenne így felszámolható, s csökkenne a társadalmi feszültség is, javulna az arány a dolgozók és az „eltartottak” között. Nincs jobb integráló erő, mint a munka, főként ha megfelelő tanulással, oktatással van fűszerezve. Sok-sok előnye lenne e rendszer bevezetésének (némi ösztönző kényszer is elképzelhető). Ehhez természetesen kormányzati akarat, elszántság és bátorság szükségeltetik.

Csutorás Géza, Miskolc

Felszabadítók

– Kitartás, akarom mondani, nem kell betojni! Már nem lehetnek messze, hamarosan itt lesznek. – Bumm! Jézus Mária! Ez nagyon közel csapódhatott be, akkorát szólt. Megvallom, egy kicsit félek. – Ugyan már, nyugalom! Nincs ok az ijedségre. Ennek az óvóhelynek jó vastagok a falai, élelmünk, tüzelőanyagunk pedig van elég. Semmi probléma nem adódhat, és már úgysem tarthat sokáig ez az áldatlan állapot. Az a lényeg, hogy már jönnek és végre helyreállítják a demokratikus jogrendet. Ismét független lesz a jegybank, visszaállítják a nyolcmilliós fizetésemet, kamatokkal együtt meg fogom kapni a törvényes járandóságaimat. Kitartás! Éljen a fizetésem!

Keszthelyi István, Bp.