A privatizálható vagyon összértéke több mint 12 ezer milliárd forint volt. Ebből a vagyonból 7000 milliárdnak a sorsa nyomon követhető, 5,4 milliárdnyi vagyon sorsa ismeretlen, azaz eltűnt (?), következésképpen magánzsebekbe került. Nyugodtan állítható tehát, hogy ez a tény az ország mai gazdasági helyzetét döntően befolyásolja. S ugyanide vezethető vissza többek között az országot kígyóként átszövő korrupció, a pénzügyi fegyelem teljes fellazulása, a fekete munka általánossá válása, a közerkölcsök felpuhulása, a jogszabályok-törvények semmibe vétele. Ebből az állapotból kellene most az országot visszahozni. Mert 1989–90-ben szó sem volt arról, hogy itt a legmocskosabb kapitalizmusnak, a globalizációval felturbózott korrupciónak készül a melegágya. Szó sem esett arról, hogy 10-15 év elteltével lista készülhet az un. leggazdagabb magyarokról, és hogy mindennek az árát a leghátrányosabb helyzetbenlévők, a becsületesen dolgozók, a tisztességgel adót fizetők, gyermekeket nevelők, a kisnyugdíjasok, a hajléktalanságba taszítottak, munkanélküliek, éhező gyerekek fogják megfizetni. Hát igyekezzünk, hogy ne is legyen szó róla!

A. P., Zalaegerszeg

Pofátlanság

Új szó került a közhasználatba Magyarországon. Arra alkalmazzák ezt a kemény kifejezést, aki képes volna havi kétmillióból is főúri módon megélni, de mégis elfogadja a nyolcmilliós fizetést, mert „ráerőltették”. Külföldön is föllelhetők szép számmal a pofátlanok. Bátor újságírók szóvá tették, hogy a dél-afrikai gyémántbányákban kiskorúakat foglalkoztatnak éhbérért, az oknyomozó száját pedig betömték arannyal. (Az Oroszországban megölt újságírókról most ne essék szó.) Nagyon fájlalom, hogy a világ urai szabadjára engedték a szipolyozást és annak korszerű formáját, az újgyarmatosítást, a neokolonializmust. Sajnálom, hogy a szociális piacgazdálkodásból vadkapitalizmust csináltak és más országok kárára igyekeznek saját népüknek jólétet teremteni. Az élősködés egyik eszköze a világkereskedelem lett. Még nagyobb hiba, hogy a hadviselést is a „kereskedelem” szolgálatába állították. Feledtetni akarják, hogy van igazságos és igazságtalan háború. Egyes politikusok úgy tesznek, mintha a nemzetközi jogból már törölték volna az önrendelkezésről és a nemzetek szuverenitásáról szóló cikkelyeket. Az arcátlan harácsolást legjobb költőink és íróink is elítélték. Ady például a Harpagon-szerű fösvény pénzembereket disznófejű nagyúrnak titulálta. Kár hogy az életünk vámszedőit nem korábban kezdtük el néven nevezni. Jellemző, hogy amikor a Hagyó, Zuschlag, Tocsik neveket kimondjuk, mindig hozzáértjük, hogy elvtárs, elvtársnő!

Kövér Károly, Szeged

Sokszínű katyvasz

Az MSZP a varrás mentén szakad, frakcióznak az elvtársak. A pártból kilépett Szili Katalin; Mesterházy, Szanyi és Gyurcsány nem egy követ fújnak, ezért tisztánlátó ember a talpán, aki megmondja, hogy a párton belül kik az igazi szocialisták. Az ilyeneket feltehetően ezen a párton kívül kell keresni. Gyurcsány „egyenes jellemként” az ATV Egyenes beszéd adásában kifejtette, hogy a sokszínű MSZP megújulásának kovásza akar lenni. A jelenlegi politikai erőviszonyokat nézve a bukott miniszterelnök és a kb. három és fél ezer támogatója még kovásznak is kevés. Gyurcsány porhintése mögül elősejlik a „kilógó lóláb”. Ő valójában nem sokszínű MSZP-t akar, hanem nagyon is egyszínűt, mondjuk kifelé legfeljebb kétszínűt, Gyurcsány-színűt. Gárdonyi remekművéből veszek hasonlatot: Gyurcsány előrelátóan azt is megjósolta, hogy az Orbán-kormánynak 2014-ben vége lesz. Ezt úgy jelentette ki, mint ahogyan azt az egri várat ostromló török pasa megüzente a végső török roham előtt a vár védőinek az Úr 1552-es esztendejében. A döntő rohamot a vár védői hősiesen visszaverték, és másnap a törökök felszedték a sátorfájukat és eltakarodtak a vár alól. Amennyiben időközben Mesterházy nem küldi meg a selyemzsinórt az izgága, különutas ellenfelének, akkor mi még mindig azt remélhetjük, hogy a politikában végső csatát vesztett Gyurcsány a támadott Fidesz váránál majd a törökhöz hasonlóan fog cselekedni az Úr 2014-es esztendejében.

Tégen László, Nagymaros

Egy mondat ’56-ról

Ötévesen voltam fül- és szemtanúja az ’56-os forradalom és szabadságharc leverésének Újpesten: november 5-től hallottam a tömérdek szovjet harckocsi lánctalpainak csikorgását, a T–34-esek és T–55-ösök lövegeinek csattogását, a tankokra hajigált benzinespalackok durranását és csörömpölését, az Árpád úti házunk udvarából láttam a közeli Könyves Kálmán Gimnázium brutális ostromát, az ostrom után magasba csapó láng- és füstnyelveket, majd néhány nap múlva anyámmal kimerészkedtem az utcára, ott rögtön igazoltattak bennünket járőröző orosz katonák, majd pedig az Újpesti piac szélén kenyérért álltam sorban a nagyanyámmal, ahol egy tank kis híján a tömegbe hajtott, de a várakozók farkasszemet néztek a páncélos szovjet-orosz irányírójával, aki arcán a legyőzöttek iránti megvetéssel végül mégis bekanyarodott lánctalpasával a Kemény Gusztáv utcába, hiszen csak egy kis nemzet dacos és merész férfiait, asszonyait, s mindenre elszánt ifjait látta maga körül, a hidegháború Sztálingrádjának népét, ellenforradalmi banditák és imperialista-reakciós felforgatók nélkül. (Ezt az írást a Ringier kiadó „Az én 56-om” sorozatához akartam beküldeni, de nem vették át, mert a sorozat rövid írásom beküldése előtt megszűnt!)

Guller Imre László, Bp.

Nem könnyű!

Egy hazáért-nemzetért felelősséget érző kormányzat nem mehet el szó nélkül amellett az általánossá vált vélemény mellett, hogy ismételten a hárommillió, (de inkább öt) koldus országa lettünk, miközben egy szűk réteg „magánosította” (szőkítette, tocsikolta, princzelte, brókerolta, lenyúlta, végkielégítette, szakértette stb.) az országot. További négymillió ember pedig napi filléres gondokkal küzd és a legjobb úton halad, hogy csatlakozzon az előbbi hárommillióhoz. Mindez a „rendszerváltás”, a „privatizációnak” becézett szabad rablás következménye. És többé-kevésbé az eltelt húsz év politikusainak a felelőssége. Az úgynevezett rendcsinálás ennek figyelembevétele nélkül nemigen lehetséges. Ennek sarkalatos pontja kell hogy legyen a privatizációból kimaradtak (tehát a privatizálható vagyon létrehozóinak) anyagi-erkölcsi jóvátétele. Elfogadhatatlan az, hogy a 45 év alatt felhalmozott, létrehozott nemzeti vagyont egy szűk réteg zsebrevágta. Az ez után és ebből eredő hazai és világgazdasági problémák, csődök minden nyűgét pedig a kisemmizett lakosság nyakába varrják. Nincs könnyű dolga az új kormánynak!

P. R., Zalaegerszeg

Mindent idejében!

A megfogyatkozott MSZP tagtoborzást hirdet. A beszélgetésről ragyogó arccal jön ki az első jelentkező: – Fölvettek, mert szidtam Rákosit és Gerőt! Kijön a második: – Fölvettek, mert szidtam Gyurcsányt és Bajnait! Kijön a harmadik: – Nem vettek föl, pedig szidtam Mesterházyt és Szanyit! – Te szerencsétlen! Az majd csak a jövő évi tananyag lesz!

K. K., Szeged

Vágjanak bele!

Most, hogy a minisztériumok tájékáról új szelek fújdogálnak, nekem is megjött a bátorságom, bevallom nagy bűnömet: a szegregáció vétkébe estem. Nem véletlenül, hanem szándékosan. Csak el ne áruljanak M. V.-nek, hazánk hivatásos visítozójának, mert azonnal segítségért kiáltana, még a külföldi médiát is fellármázná. Szóval évekkel ezelőtt úgy esett – mivel a becsületes, de meg nem becsült foglalkozásom tanítónő volt –, szeptemberben olyan harmadik osztályos gyerekanyagot kaptam ( ronda szó, de ez a divat), aminek a fele tehetséges, fele pedig tanulásra képtelen tanulókból állt. A gyengébbek unták az egészet, változatos produkciókkal igyekeztek magukra vonni a figyelmet. Volt ott kutyaugatás, brekegés, minden. Beláttam, hogy itt szó sem lehet felzárkóztatásról meg tehetséggondozásról. Csoportot kell bontani. De mivel erre akkoriban még nem volt példa, áldott, jólelkű igazgatónőm is nehezen engedett. De engedett. A végén sikerült: az anyanyelvi tárgyakat és a matematikát külön csoportban, más-más módszerrel és ütemben tanítottam. A „zöldekkel” szárnyaltunk, a „pirosakkal” tisztáztuk az eddig meg nem értett fogalmakat, nem kellett buktatnom. Nem voltak fogalmazási problémák, csak rengeteg szemléltetőeszközt kellett készítenem, szereznem. De megérte! Bátor fiataloknak ajánlanám, vágjanak bele!

Károlyiné Kovács Ilona, Miskolc

Vérlázító

– Ami sok, az sok. Ez már tényleg elképesztő! Hát mit képzel ez az Orbán? Csak úgy ukmukfukk vissza akarja venni azt a pénzt, amit jogszerű szerződések alapján, hosszú éveken keresztül tisztességgel összelopkodtunk. Megáll az ész! Egyáltalán már maga az ötlet is komolytalan: vissza a lopott pénzt! Nem is értem, hogyan gondolja ezt egy demokratikus jogállamban. Azt hiszi, neki mindent szabad? Neki a törvények, az alkotmányosság, az Alkotmánybíróság, a jogbiztonság mind smafu? Köp mindenre? Hová vezet ez? Mert ugye fát lopni az erdőből, az törvényellenes. Azt, aki ilyet csinál, tessék elkapni, megbüntetni és az okozott kárt megtéríttetni. Ez természetes. De mi teljesen törvényesen jártunk el, szabályszerű megállapodások alapján, jogszerűen loptunk a közösből. Semmi törvényszegés nem történt. Negligál jogot, törvényt, bevált szabályokat, jól működő eljárási gyakorlatot és hagyományt. Főként hagyományt! Ez elfogadhatatlan! Nehogy már a mi milliárdjaink húzzák ki a sz…ból az országot. Nevetséges és mélységesen felháborító eljárás!… Milliárdosok, menjünk ki az utcára!

Keszthelyi István, Bp.