A lobogók kb. fél óráig lengtek a város és a tengeri kikötő felé, amire az őrségnek sikerült mindkettőt leszedni. A tetteseket kihallgatták, majd csendes szolidaritással, következmények nélkül elengedték. Az esemény világszenzációt keltett, erről a sajtó gondoskodott (ez utóbbit magam tájékoztattam, s később könyvet írtam róla, melyben a „tettesekről” név szerint is megemlékeztem.) Jóllehet ilyen páratlan bravúr maradandó elismerést és kitüntetést érdemelt volna a rendszerváltás után a magyar államtól, de ilyesmi szóba sem került akkor, de később, a Szovjetunió felbomlása után, sőt, azóta sem! Mivel jómagam csak a tervezésben, az előkészítésben és a nemzetközi sajtó tájékoztatásában vettem részt, ezért kitüntetésre nem számítottam, ám még ma, 92 évesen is elszomorít, hogy a magyar kormányok elfeledkeztek erről a szerintem nagy nemzeti tettről és ad acta tették. Ilyen haláltmegvető bátorságért a megvalósítóknak a mai napig nem adtak elismerő kitüntetést. Más nemzetek hasonló, világra szóló tettet a legnagyobb lelkesedéssel, elismeréssel és kitüntetéssel méltattak volna. Miért, hogy ennyire nem törődünk saját ügyeinkkel? Felszólalok az általános közöny ellen, ami magunknak nem használ, ám az ellenfeleink és ellenségeink csöndes tetszését szolgálja.

Sisa István, USA

Virginia, Huddleston

Nyissuk ki!

Az embernek régóta az az érzése, hogy kétféle Magyarország van. Tényleg létezik ez a kettősség, vagy az ellenérdekelt oldal „csupán” nem akarja tudomásul venni az igazi valóságot? Egy példa: Hogy Lázár János visszavonta törvényjavaslatait a parlamentben, azt a két oldal másképp ítéli meg. Bencsik András a Demokratában (nov. 10.) meglepő gesztusnak nevezi, mert „nem ehhez vagyunk szokva”. Valóban nem szoktuk meg, hogy valaki vagy valamilyen szervezet elhamarkodott vagy hibás döntését visszavonja, mert az érdekegyeztetésen a másik fél meg tudta győzni. Fiala János rádióműsorában (nov. 11.) viszont úgy értelmezi, hogy a Fidesz vezérkara felmosatta Lázár Jánossal a padlót. E két megközelítési módban egyértelműen kiderül, mennyire más a filozófia a két oldal hozzáállásában. Az egyik örül az alkalmazkodás ezen formájának, a korrekciónak és a döntés elnapolásának. A másik gúnyosan „heccel”. A Bencsik András vezércikkében felvetett másik témát is, a legfőbb ügyész viselkedését Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban a két újságíró ugyancsak másképpen ítéli meg: a főszerkesztő a legfőbb ügyész időhúzására utal, míg Fiala említett műsorában Budai Gyula képességeire tesz dehonesztáló megjegyzéseket – „természetesen” a műsor jeligéjének: „itt mindenki megkapja a magáét” jegyében. Az udvariasságot Fiala is betartja, ha közvetlenül beszél az interjúalanyával, de utólagos kommentárjai bizony nem mindig korrektek. Bencsik utólagosan is az emberi méltóság megsértése nélkül fejti ki véleményét. Tanulság: Hallgassuk meg mindkét oldalt, de közben a szemünket is nyissuk ki.

Molnár Judit, e-mail

Átverés

A kereskedelmi televíziókban uralkodó üzleti szándék a műsorok színvonalát „felülmúlja”. Jó példa erre az egyik ilyen adó telefonos játéka. Egy női keresztnévnek megadták az első és utolsó betűjét, és a játékosoknak ezekkel a betűkkel határoltan minél több magyar női keresztnevet kellett megadniuk. (A telefonálás díja 370 Ft.) A játék kezdetén még dőltek a tízezer forintos nyeremények, majd a sikertelen hívások tömkelegével megkezdődött a pénzbegyűjtés. A csinos játékvezető hölgy sok-sok időhúzással vezette a csaknem egyórás játékot, s a játék vége felé a „már csak pillanatok vannak hátra” felirat megjelenítése után még percekig játszott a betelefonálók idegeivel, na és persze a pénzével. Egy megadott időpontban adott utasításra a három ilyen nevet megadó játékosnak a nyereményét már 400 ezer forintra emelték. A valóban az utolsó pillanatban zöld utat kapott betelefonálónak a három névmegjelölése közül az egyiket vitatottnak tartották, de a döntés eredményéről a játékos már nem kapott nyilvános tájékoztatást. A kvízjátékot hirtelen elvágták és megkezdődött a reklámok végtelennek tűnő sora. Nagy valószínűséggel ez a játék többet hozott a tévé konyhájára, mint amennyit a nyerteseknek kifizettek. Az „itt a piros, hol a piros” beugratós szerencsejáték ehhez képest népiesen szólva csak nudli. Nem kellett aggódniuk azoknak, akik ezt a játékot műsorra tűzték, mert rentábilis volt. A rajtavesztett „verebek” meg sajnálhatják a telefonálási díjakat.

Tégen László, Nagymaros

Ott ülnek…

B. Györgyöt másfél éve kísérgetik rabszíjon – hogy miért, azt most nem taglalom –, ugyanakkor olyan emberek, akik felelősek a bolsevista 45 évért, ’56-ért, az azt követő megtorlásokért, az elbaltázott rendszerváltásért, vígan élik világukat, esetenként immár 21 éve élvezik az 5-600 ezer forintos nyugdíjuk biztosította gondatlan kényelmet, jólétet. Hónapok óta hullanak a csontvázak a legkülönbözőbb szekrényekből, és nemigen van látszata annak, hogy mindezért bárkit is expeditíven és komolyan felelősségre vonnának. Igaz ugyan, hogy pár „kishavert” már rács mögé dugtak, ítélet azonban még mindig nincs, bár azt nem szeretném feltételezni, hogy nem is lesz. Az egész múlt rendszer működtetői pedig ott ülnek a parlamentben, és mint akik jól végezték dolgukat, mint akik semmiről semmit se tudnak, tovább élősködnek, és keverik a keverni valókat. A pápai küldött, a szívre tett kezű, álnok Tartuffe, az ötmillió megtagadott magyar ex-miniszterelnöke, az igazmondó juhász, a vidám színpadok magántáncosa, a kordonok géniusza, a szemek kilövetője, az utóbbi nyolc év kudarcainak fő felelőse pedig ott ül a T. Házban és „viselkedik”. Azonkívül országot jár, szervezkedik, magyarán szembe megy az országgal, a fennálló kormányzattal és a választók döntő többségének akaratával. Már csak ezért is rabszíjon lenne a helye az ilyen-olyan bűnökkel megvádolt B. György mellett!

A. P., Zalaegerszeg

Már megint?

Az egyik rádióadón egy októberi kora reggel hallottam egy idézetet a Népszabadságból: „A zsidóellenesség attól nem szűnik meg, ha a zsidók befogják a szájukat.” Elképzelni nem tudtam, ki mondhatott ekkora baromságot, és egyáltalán, hol van itt zsidóellenesség? Még soha sem tettem, de akkor megvettem a Népszabadságot. Részben megnyugtatott, hogy nem magyar ember mondta ezt, de felháborított, hogy magyar vonatkozásban hangzott el. Valami Marc Zell szerint 1941-ben a magyarok sokszor rosszabbak voltak, mint a németek. Igaz, ezt neki csak mondták. Hogy a németek milyenek voltak, azt nem tudom, de azt igen, hogy sok magyar keresztény bújtatott zsidót, viszont arról nem hallottam, hogy hány zsidó hány magyar keresztényt mentett meg például a málenkij robottól. Zell egyszerűen kijelentette, hogy a magyarok vérében volt a gyűlölet. Azt valahogy nem emlegetik, hogy Kornis mit írt a Kiirtanám a keresztényeket c. írásában. És ne feledjük Landesman rabbi mondását, miszerint ha a zsidók kimennének innen, akkor nem maradna más kultúra, mint a fütyülős barack meg a bőgatya. Ezt csak úgy lehet bizonyítani, ha hallgatunk Gyurcsányra, aki szerint akinek itt nem tetszik, az elmehet. Magyar keresztény vagyok, nem szégyellem. Az a zsidó, aki itt él magyarként, ne szégyellje, hogy zsidó. De ne is gyűlölködjenek, mint ahogy mi sem tesszük!

Czető Lászlóné, Bp.

Nem helyes

A 2006-os önkormányzati választás után, amikor a Fidesz fölényes győzelmet aratott, Lampert Mónika azzal vigasztalta lekonyult híveit, hogy ne féljenek, a Fidesz nem fog hozzájutni az uniós pénzekhez és gyorsan átszervezte a közigazgatást majd kulcspozícióba helyezte híveit. Most meg magabiztos mosollyal bírálja az új kormányt, mondván túl gyors az alkotmányozás, a Fidesz nevezi ki a vezetőket, politikai irányítás. Ez nem helyes! Sérül a demokrácia. Az a „nem helyes”, hogy ő és az elvbarátai minden erővel akadályozzák, lassítani próbálják az új kormány munkáját!

Károlyi Kovács Ilona, Miskolc

Ajánlom

Hírek szerint több tízezer egyetemet, főiskolát végzett fiatal azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája. Ráadásul mindegy, milyen nyelvből, csak legyen. Mire azt kérdezem, minek? Számtalan olyan diplomás állas van ugyanis, amit remekül be lehet tölteni olyan „fontos” nyelvek nélkül is, mint a hottentotta, a cigány, az eszperantó vagy az ungabunga. De az angol vagy a német se létszükséglet egy tanítónak vagy egy gépészmérnöknek, esetleg gyógypedagógusnak. Nem hiszem, hogy a legtöbb szakmában ne lenne szakirodalom magyar nyelven. Tehát ilyesmire ne hivatkozzanak. Ilyen törvény valószínűleg csak olyan kisebbrendűségi komplexusos, mindig mindenkinek megfelelni akaró népeknél van, mint mi. Ahogy mindig szánakozom, mikor mondjuk budapesti villamoson vagy metrón angolul karattyolnak a mikrofonba. Ami egyébként a kutyát se érdekel. De valakinek biztosan jó buli. Érdekes, hogy Londonban vagy Bécsben magyarul sohasem mondanak be semmit se. Nem is várom el. Egy külföldi bárhova megy, alkalmazkodjon, ne a helyi többség hozzá. Közben pedig mi e nagy megfelelési küzdelemben csak arról feledkezünk meg, hogy pályakezdő magyar fiatalok ezreinek már az első lépéseknél keresztbe teszünk. Az egyetemi, főiskolai költségek hiábavalóságáról nem is beszélve. Ajánlom Hoffman Rózsa figyelmébe: a törvény eltörlésével vagy módosításával sok ezer magyar fiatalon és szülein segíthetne.

B. A., Fonyód