63 százalék nem hiszi el Magyar Péter magyarázkodását
Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint a felnőtt magyarok 63 százaléka arra számít, hogy a Tisza Párt a 2026-os választások után megemelné a lakossági adóterheket – közölte a szeptember 1. és 3. között, telefonos adatfelvétellel készült közvélemény-kutatása eredményét az Alapjogokért Központ szombaton az MTI-vel.A tájékoztatás szerint mindez azt jelenti, hogy a megkérdezettek nem hisznek Magyar Péter pártelnök „kríziskommunikációjának”, ellenben a többkulcsos jövedelemadót propagáló – és a családtámogatási rendszert megszüntető -, sajtóba kiszivárogtatott javaslatot tartják valósnak.
Tarr Zoltán „etyeki beszéde” mindezt alátámasztotta: a párt alelnöke maga ismerte el, hogy terveik szerint előbb „választást kell nyerni, utána mindent lehet”.
A párton belüli „óriási” feszültségeket mutatja, hogy rögtön csökkent is a Tisza-szigetek száma.
A pártok gőzerővel készülnek az őszi politikai szezonkezdésre, az Alapjogokért Központ elemzése szerint a kormánypártok Orbán Viktor vezetésével uralták a közéleti napirendet és megnyerték a nyarat.
„A Harcosok Klubja után létrehozták a Digitális Polgári Köröket; az édesanyák személyi jövedelemadó-mentességén túl szeptember 1-jétől elindították az Otthon Start Programot; a miniszterelnök pedig több kiemelten fontos podcastműsorban jelent meg, sőt, Donald Trump is felhívta, hogy az orosz–ukrán konfliktus kezelésében kikérje a véleményét”.
Úgy folytatták, hogy a Tisza Pártra ezzel szemben rájárt a rúd: Magyar Péter országjárása érdektelen, az ukrán kémügy vádjait a mai napig nem sikerült tisztáznia, miközben a magyar munkavállalók 75 százalékát érintő, „brutális adóemelési terveiről” is lehullott a lepel. A javaslat szerint, amelyet Dálnoki Áron, a Tisza gazdasági munkacsoportjának vezetője készített elő, egy korábbi „baloldali és brüsszeli vágyakozást teljesítenének hatalomra kerülésük esetén: 15, 22 és 33 százalékos kulcsokkal vezetné be a progresszív adózást idehaza”.
Az Alapjogokért Központ felmérése szerint a szavazókorú magyarok 63 százaléka úgy véli, a 2026-os választások után a Tisza Párt megemeli az adókat. Mindössze a megkérdezettek 32 százaléka hisz Magyar Péternek, aki a botrány kirobbanása óta „lehetetlenebbnél lehetetlenebb tervekről beszél”, miközben a hozzá közelálló baloldali szakértők a progresszív adózást támogatják.
A Tisza Párt adóemelésre vonatkozó javaslata a családi adókedvezmények rendszerét is megszüntetné, a progresszív oldal számára kedves „adóreform” keretein belül. Tarr Zoltán arról is beszélt az etyeki fórumon, hogy nem mondhat el mindent, mert „akkor megbukunk” – vagyis elismerte, hogy számos olyan szakpolitikai javaslata van még a Tisza Pártnak, ami nem találkozik a magyarok igényeivel – írták.
Az Alapjogokért Központ szerint a kiszivárgott javaslat alapján a Fideszt támogatók 86, de még a Tisza szimpatizánsok 32 százaléka is adóemeléstől tart, emellett a 18-39 éves korosztály 60 százaléka is, ami az őket érintő adókedvezmények ismeretében „aligha jelent jót Magyar Péterék számára”.

A közlemény úgy folytatódik, hogy a nyarat elvesztette, de az őszi szezon rajtjakor is „beragadt” a Tisza Párt, amely a hétvégén figyelemeltereléssel próbálkozik: „a kormánypártok kötcsei eseményét igyekeznek megzavarni azért, hogy – a baloldal régi hagyományához hűen – ne a brüsszeli technokrata elit megszorító receptjét másoló adóemelési terveikről legyen szó”.
„Nem ez az első eset, hogy Magyar a hazai közvéleményben népszerűtlen, de a brüsszeli mocsárban közkedvelt témákat és intézkedéseket kommunikál, elég csak az Ukrajna uniós tagságáért gyűjtött aláírásakcióra gondolni, mely aztán a jól ismert kémbotrányba fulladt” – írta az Alapjogokért Központ.
Szánthó Miklós: A magyarok megelégelték, hogy Magyar Péter „hazugságokkal próbálja palira venni őket”
Az Alapjogokért Központ főigazgatója legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írta, a magyarok is megelégelték már, hogy Magyar Péter „a legszemtelenebb hazugságokkal próbálja palira venni őket.”
Szavai szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter országjárása érdektelenségbe fulladt. Mára világossá vált: ő nem a magyarokért dolgozik, hanem a brüsszeli elit hazai szócsöve – állapította meg.
„Lehet, hogy ők elhallgatnák a terveiket, de pontosan tudjuk, hogy mit követelnek tőlük gazdáik, hiszen mindenhol ugyanaz a forgatókönyv: Ukrajna uniós felvétele, a migráció támogatása, a woke-őrület beengedése – és mindezt a magyarok pénzéből finanszíroznák” – fogalmazott a főigazgató, megjegyezve, hogy mindez „klasszikus kommunista tempó, Gyuri bácsi pedig elégedetten csettintene.”
Szánthó Miklós hozzátette, a Tisza Párt elnöke most „bohócsipkában készül Kötcsére provokálni, de egy dolgot tudnia kell: ez nem fog menni, az emberek már átlátnak a trükkökön!”
