Sosem tartoztunk azok közé, akik elhitték, hogy a Jobbik megváltozott. A Jobbik név maga olyan folytonosságot fejez ki a párt történetének nyíltan rasszista és antiszemita megnyilvánulásokban gazdag éveivel, ami hitelteleníti a párt utóbbi időben vitt mérsékelt irányvonalát. Ezt az álláspontot támasztja alá Gyöngyösi Márton elnökké választása is. Most minden pártnak lehetősége van újragondolni a szövetségi politikáját, és bízunk benne, hogy ezt a magyar belpolitika legfontosabb szereplői meg is teszik, és a továbbiakban nem működnek együtt a Jobbikkal – nyilatkozta Köves Slomó, az EMIH–Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija a Magyar Nemzetnek azzal kapcsolatban, hogy a korábban zsidók listázására javaslatot tevő Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke a hétvégén.

Hirdetés

Kérdéses, hogy a Jobbikkal a ­2022-es országgyűlési választáson egy listán induló baloldali pártok megfogadják-e a főrabbi jó szándékú tanácsát, semmilyen elhatárolódást nem lehetett ugyanis látni egyik párt vezető politikusától sem.

Szabó Tímea, a Párbeszéd jelenlegi társelnöke egy időben még úgy nyilatkozott, Gyöngyösi nem méltó arra, hogy képviselő legyen. A DK-s Vadai Ágnes egyenesen feloszlatta volna a Jobbikot, Gyurcsány Ferenc pedig kijelentette, hogy nácikkal nem lehet kiegyezni, valamint arra is figyelmeztette elvbarátait, hogy nem szabad elfelejteni a Gyöngyösi által felvetett zsidólistázást. Aztán mégis elfelejtették, legalábbis figyelmen kívül hagyták, amikor szövetséget kötöttek az idei országgyűlési választásra.

Emlékezetes, Gyöngyösi 2012-ben egy később tömegtüntetést kiváltó parlamenti felszólalásában azt szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel, hogy 

Korábban írtuk

„az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

A tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte, az eseményen az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila azt mondta: politikai karanténba kell zárni a Jobbikot. Emellett úgy fogalmazott: „A fasizmus egy vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda.”

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.