A Barkóság
Vannak olyan magyar népességű területek a Kárpát-medencében, amelyekről alig tud valamit az ország lakossága, különösen amióta a trianoni rablóbéke darabokra szabdalta a nemzet szállásterületét. Ilyen sajátos földrajzi térség a Barkóság.
A Barkóság pontatlanul kezelt, fiktív tájfogalom. Lényegében a borsod-gömöri Erdőhátságra terjed ki. Nyugat felől Heves és Borsod régi határvize, az Eger-patak határolja, északi és keleti határa a Rima, a Sajó és a Bán völgyével jelölhető ki. A barkók településeit az aprófalvak jellemzik. Város, mezőváros a térségen belül Ózd várossá nyilvánításáig nem létezett.
A Barkóföld népe az Árpád-kor óta folyamatosan magyar, a középkor óta tömör egységet alkot. Az újkorban egyetlen nemzetiségi falu sem akadt az egész vidéken, még szórványos telepek sem. Legközelebb a gömöri Málé (ma Serényfalva) népét telepítették távoli szlovák vidékről ide, meg Dédesre hoztak szlovák favágókat, hamuzsírégetőket a serényi uradalom mindenkori birtokosai. Mindkét község a Barkóságon kívül, a peremen helyezkedik el. A legközelebbi magyarlakta vidék a Palócföld, a Kárpát-medence északi sávja, az Északnyugati-Kárpátok és a Magyar-középhegység régióját magában foglaló Felföld déli része, a hegyvidék és az alföld találkozási helye. A Palócföldön napjainkban mintegy félmillió ember él. Szigorúan véve a barkók nélküli Palócföld csupán Észak-Hevesre és Nógrád meghatározott részére terjed ki. Bizonyos néprajztudományi megközelítések a barkókat a palócok egyik ágaként is tárgyalják, eszerint a Gömörben lakó palócokat is barkónak nevezik. A Bükk-hegység délkeleti nyúlványánál megtelepült csoport mai neve pedig matyó. Történeti és antropológiai kutatások szerint a barkó népcsoport embertani alkatának kialakulásában a középkor századaiban jelentős szerepet játszottak a törökös jellegű keleti népek, az avarok, a kabarok, az úzok és a kunok.
A barkó népnyelv a palóc dialektus hangtani sajátságait viseli magán. Pontosabban a középső palóc nyelvjárásba sorolják. Sajátsága a rövid, nyílt e hang (tehen, vereb), az i-zés (siket, pispek), a ragok hasonulása is gyakran elmarad (késvel, botval). Érdekes a múlt idő több rövid igealakja. Hasonlóan a székelyföldi Háromszéken hallható dialektushoz, például: sütöttem ƒ süttem, nyitottam ƒ nyittam, ő ivott ƒ itt és mások.
A Barkóság népessége a XVII–XVIII. században fokozatosan elvándorolt, és csak a szénbányák megnyitásának, a vaskohászat fejlődésének hatására vált népességbefogadó térséggé. Hegyeit bükkösök, a dombságot kevert tölgyesek borítják. A megművelt területek jelentős hányada erdőirtás eredménye. A megélhetés legfőbb forrása századokon át az erdőkre és irtáslegelőkre alapozott külterjes állattartás, a makkoltató sertés-, a rideg marhatartás volt. Egyes falvakban tőzsérségre, hajcsárságra, kupeckedésre szakosodtak.
Amikor a trianoni országhatár elválasztotta a Barkóság északi peremét Magyarországtól, fellendült a csempészet, régi rokoni, baráti szálak kiaknázásával.
A palócok, így a barkók eredetére is akkor derül majd fény, ha a Palócföld alig ismert településtörténeti kérdéseit megfejtik. A honfoglalás kutatási anyagából is hiányoznak a palócokra vonatkozó források. Számos elmélet próbálja a megjelenésüket behatárolni: egyesek szerint még Árpád vezér előtt érkeztek, mások szerint vele együtt jöttek.
