A Szentegyházi Hagyományörző Huszáregyesület műsora a XXV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónapon Szarvas-Ezüstszőlőn 2022. július 16-án. MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

A politikus a XXV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén azt mondta: az idén 300 éves Szarvas a nemzet „szívcsakrája” is. A város eszerint teszi a dolgát, s ezért van most lehetőségük, hogy 25. alkalommal itt találkozhassanak a nemzet települései, polgárai összegyűlhessenek az aratáshoz kötötten.

Az aratás – mint fogalmazott – „mindannyiunk számára az életet jelenti”. Szili Katalin ennek kapcsán felidézte, hogy mennyit változott az emberek élete az elmúlt 25 évben. Mint mondta, napjainkban migráció, pandémia, a szomszédos Ukrajnában dúló háború határozza meg az emberek életét.

A miniszterelnöki megbízott szerint amikor ilyen kihívásokkal teli világban élünk, a legfontosabb az összefogás.

„Összefogás nélkül nem tudunk megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel szembe kell néznünk” – jelentette ki Szili Katalin, aki ezért is köszönetet mondott az idei Kárpát-medencei aratónap megszervezéséért, és úgy búcsúzott, ahogyan tavaly is: „jövőre, veletek, ugyanitt”.

Korábban írtuk