Cél a nemzetek teljes szuverenitásának visszaszerzése
A CPAC Hungary célja, hogy elhozza a patrióták korát. Tervük legfontosabb pontjait most Manifesztumuk részeként tárták a nyilvánosság elé.A nyugati progresszív elitet évtizedek óta kizárólag hatalmának megtartása foglalkoztatja. Az amerikai és az európai nemzetek érdekeinek képviselete helyett idegen kultúrákból érkező tömegekkel árasztja el országainkat, át akarja nevelni gyermekeinket és szétverni családjainkat. Felelőtlen döntései egyike immáron egy háború kirobbanásához és fokozatos eszkalációjához vezetett. E fegyveres konfliktus megnyomorítja gazdaságainkat, és tönkreteszi a Nyugat versenyképességét. A gazdasági romlásnál azonban még aggasztóbb a szellemi hanyatlás. A CPAC célja mindezek megfordítása és a Nyugat nagyságának helyreállítása, ugyanis a világrendszer-változás éveit éljük. A Nyugat évszázadok óta tartó dominanciáját aláássa az erkölcstelen elit uralma. Elárulták mindazt, ami civilizációnkat naggyá tette: az istenhitet ideológiára, a hazaszeretetet globalizmusra, a családot az egyén önzésére váltották. A nemzetállamok létét támadják, bürokratikus struktúrákra cserélnék a demokráciát, a hagyományok helyett a woke őrületnek ágyaztak meg.
Ennek jegyében 10 pontban foglaltuk össze elsődleges céljainkat:
- Isten, haza, család. Európa és Amerika csak akkor maradhat meg a civilizációs nagyság útján, ha megtartja a zsidó-keresztény etikán alapuló gyökereit. Minden olyan ideológia, amely elfordult Istentől, tragédiába torkollott. Civilizációnk virágzásának feltétele, hogy erős, büszke és független nemzetekből álljon. Az anya, az apa és a gyermekek, vagyis a család a társadalom építőkockája.
- Globális valóságtisztelet. A külpolitikának vissza kell térnie a realizmushoz: tartsuk tiszteletben mások szuverenitását, közben a valós korlátozó tényezők figyelembevételével szerezzünk érvényt nemzeti érdekeinknek. A Nyugat diplomáciai hagyományait helyreállítva, a kölcsönös tisztelet mentén, ám őszinte vitákat folytatva rendezzük az érdekeltéréseket.
- Józan ész. A politikusoknak nemzeteik érdekeit kell képviselniük, nem elvont eszméket és globalista fantazmagóriákat.
- Politikai vezetés. A választott vezető dönt, a bürokrata engedelmeskedik. A bürokrácia megmásíthatatlan természete, hogy idővel egyre szerteágazóbb, majd önjáró lesz, és végső soron elbitorolja azt a politikai hatalmat, amely egyedül a polgárokat és választott képviselőiket illeti. Emiatt elengedhetetlen szigorú kordában tartása és rendszeres megújítása. A bürokrácia mocsarát le kell csapolni!
- Szuverén állam. Az állam intézményrendszere nem öncélú, hanem funkcionális. Az apparátus és a politikum minden szervének, minden intézkedésének azt kell céloznia, hogy megvédje a polgárokat a külső és belső fenyegetésektől, természeti csapásoktól; az egyéni szabadságjogok, kötelességek és érdekek figyelembevételével szolgálja a közjót. Mindezt külső, ellenséges befolyástól mentesen.
- A békéhez erő kell. Minden nemzet alapvető érdeke, hogy békében éljen. Ahol béke van, ott meg kell őrizni, ahol háború, ott békét kell teremteni. Biztonságunk alapja a felkészültség, a haderő elrettentőképessége és a nyílt, őszinte diplomácia.
- A tömeges migráció bűn. Mindenki számára sorscsapást jelent a tömeges migráció: megbontja a célországok társadalmi békéjét, megfosztja jövőjüktől a forrásországokat, a tranzitországok infrastruktúráját pedig tönkreteszi. Maguk a migránsok az embercsempészek áldozatává válnak.
- Woke-talanítás. A társadalmi párbeszéd közege a média és a kultúra. Az utóbbi évtizedben ezt a teret megszállta a liberalizmus legtorzabb megjelenési formájának, a woke-nak a szektája, s kísérletet tett a közbeszéd totális kisajátítására. Ezt a kártékony elmevírust el kell űzni, amit csak a szólásszabadság helyreállításával érhetünk el.
- Gyermekvédelem. Fel kell szabadítanunk közoktatási intézményeinket, ezzel meg kell óvnunk gyermekeinket a genderideológia terjesztőitől. Neomarxista agymosásnak nincs helye sem az óvodákban, sem az iskolákban, sem az egyetemeken!
- Teremtéstisztelet. Tegyünk bármit, mindig az Isten által megalkotott emberi természet valóságából indulunk ki. A férfi férfi, a nő pedig nő. A társadalmak organikusan fejlődnek, abban a tempóban és irányban, amelyet az emberi természet és a teremtett világ jelöl ki. Társadalmi mérnökösködésnek helye nincs!”