A Főhős nem adja fel

– Miért gyűlöli a balliberálisokat, bántották? – tette fel önnek a kérdést a HVG újságírója az év elején megjelent portréinterjúban, közvetlenül azután, hogy kifogásolta: a Hír TV Főhős című műsorában nem „objektivitásra, inkább a kipécézett alanyok lejáratására” törekszik. Szóval gyűlöli a ballibeket?

– Dehogy, szó sincs ilyesmiről. A jobboldaliságot, a politikai érdeklődést, hogy úgy mondjam, otthonról hoztam, hiszen édesapám, Apáti Miklós jobboldali lapoknál dolgozott, például az Új Magyarországnál, a Napi Magyarországnál, a Heti Válasznál, édesanyám pedig erdélyi polgárcsaládból származó színésznő. Az a közeg viszont, ahol nagyjából tizenhét év alatt táncművészként jelen voltam, nagyon is liberális volt. Az itt megismert emberek közül többeket a mai napig is a barátomnak tartok, dacára annak, hogy a közélettel kapcsolatban vannak vitáink egymással. Ezért fáj, amikor azt feltételezik rólam, hogy gyűlölnék valakit pusztán amiatt, mert baloldali vagy liberális.

– De azért az írásaiban és a televíziós szereplései során nem bánik kesztyűs kézzel az ellenoldallal…

– Nem tagadom, hogy mondjuk a balliberális sajtómunkások cikkeit olvasva gyakran komoly önuralomra van szükségem, amikor csúsztatásokkal, nyilvánvaló hazugságokkal találkozom, vagy olyan véleménnyel, miszerint ők a független-objektív, elnyomott, csupa nagybetűs ÚJSÁGÍRÓK, mi pedig a jobboldali sajtóban mindössze bértollnokok vagyunk. Egyébként már évekkel ezelőtt is nagyokat vitatkoztam a liberális barátaimmal, amikor azzal jöttek, hogy az újságíró mindig kritikus a hatalommal szemben. A 2000-es évek eleje óta aktív újságolvasó és tévénéző vagyok, pontosan emlékszem arra, hogy a balliberális orgánumok vagy épp a Nap-kelte készítői mindig csak akkor voltak kormánykritikusak, amikor a Fidesz kormányzott. Amikor viszont a szocik voltak hatalmon, nem álltak át, ugyanazt az ideológiát, pártot szolgálták, mint annak előtte. Nincs ezzel baj, csak nagyon álságos most a kötelező objektivitással, kormánykritikussággal jönni. És ez a folyamat egyre veszélyesebb is.

– Miért?

– A XIII. kerületben élek, és a Nagymező utcába járok dolgozni, egyik sem egy harcosan kormánypárti környék. Nem vagyok félős fiúcska, bokszoltam is, úgy gondolom, meg tudom védeni magam, de azért még nekem is rossz érzés azt tapasztalni a mindennapokban, milyen szintre jutott a gyűlöletkeltés. Mert miközben a kormányoldalt vádolják ezzel, látjuk például, hogy milyen üzeneteket kapnak a kormánypártiak a közösségi oldalakon: „megölünk”, „kibelezünk”, „haljanak meg a gyerekeid is” és hasonlók. Az ellenzéki megmondóemberek, újságírók, politikusok ugyanis nem vitapartnernek tekintenek minket, hanem úgy állítanak be, hogy mi Orbán Viktor csatlósaiként toljuk a kormánypropagandát. Pontosan tudjuk tehát, honnan ered ez az elemi gyűlölet, ami egyes ellenzéki kommentelők hozzászólásaiban is visszaköszön. A legmegdöbbentőbb, hogy ennek a hangulatnak a megteremtésében élen járnak olyan egykori kollégák is, akik a G-nap után álltak át, vagy akik a magát jobboldalinak nevező Jobbik sajtójához tartoznak. Egy-egy erősebb hozzászólás miatt persze még nincsenek álmatlan éjszakáim, de maga a jelenség egyáltalán nem vicces. Nem akarok úgy sétálni az utcán, vagy nyaralni a Velencei-tónál, hogy félnem kelljen mondjuk attól: egy felhergelt ellenzéki pusztán azért kezdi el pocskondiázni a gyerekeimet, mert az apjuk nyíltan vállalja a politikai véleményét.

– Visszatérve a HVG-s kritikára: a Főhős eddig túlnyomórészt valóban ellenzéki politikusok, megmondóemberek pályafutásával, szocialista–szabad demokrata kormányok már-már feledésbe merülő ügyeivel foglalkozott. Ha jól vesszük ki a szavaiból, nem tervezik, hogy a nyári szünet után a fideszeseken próbáljanak fogást találni…

– Minek? Támadja őket eleget az ellenzéki média az Indextől kezdve a 444-en át a 168 Óráig vagy az Alfahírig. A Hír TV oldalára tévedő ellenzéki kommentelők, trollok persze rendszeresen számonkérik rajtunk, hogy mikor készítünk adást fideszes politikusokról, Orbán Viktorról vagy más, kormányközelinek tartott személyiségekről. Amikor a közösségi oldalamon személyesen engem találnak meg ezzel, tudatni szoktam velük, hogy jómagam semmilyen késztetést nem érzek ilyen műsorok összeállítására, és ha ilyesmire kíváncsiak, akkor nyugodtan keressék fel az ellenzéki internetes oldalakat, ott bőven találhatnak nekik tetsző írásokat és videókat. Hozzáteszem, a szilveszteri adásban Losonczi Kata szerkesztőről és rólam is készült anyag, de foglalkoztunk például Toroczkai Lászlóval vagy Morvai Krisztinával is, vagyis nem csak a balliberálisok kerültek terítékre. A tényekkel, a bejátszott archív felvételek valóságtartalmával szerintem nehéz vitatkozni, a személyes véleményünket tükröző kommentárokba, felvezetőszövegekbe szoktak belekötni.

– A Főhős a Hír TV legnézettebb műsorai közé tartozik, Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes pedig a lapunknak adott júniusi interjújában elárulta: méréseik szerint ön a csatorna legnépszerűbb műsorvezetője. Vajon minek köszönhető, hogy a nézők ennyire szeretik a műsort?

– Elsősorban szerintem annak, hogy a szerkesztőnek, Losonczi Katának hihetetlen agya van, döbbenetes, milyen ügyekre emlékszik az elmúlt évekből. A legrégebbi harcosok közé tartozik, rengeteg anyagot használunk az egykori Célpontból is, aminek ő volt az egyik arca. A siker tehát nem kis részben Kata érdeme, de persze kellenek azok a politikusok, szocialisták, szabad demokraták, manapság jobbikosok és más ellenzékiek is, akikkel meg tudjuk tölteni a műsort. Nagyon lényegesnek tartom, hogy ne feledkezzünk meg a közelmúltról. Hogy amikor az ellenzékiek elkezdenek rendőrállamról beszélni, mint tették azt a decemberi tüntetések után, akkor ne csak azt mondjuk nekik, hogy nézzétek meg, hogyan lépnek fel a demonstrálókkal szemben Macron rendőrei Franciaországban, de azt is, hogy próbálják meg felidézni, mi történt 2006 őszén Budapesten. Mert ott nem az első sorban álló „harcosokat” kapták szét a rendőrök, hanem mindenkit, akit értek. A Fidesz ünnepségéről hazainduló békés polgárok mellett sokszor olyanokat is, akik nem is vettek részt semmilyen megemlékezésen vagy tüntetésen, csak rosszkor voltak rossz helyen.

– Nem beszélve arról, hogy mi történne, ha ma vernének úgy össze egy ellenzéki politikust, mint annak idején Révész Máriuszt.

– Akin Kuncze Gábor ezek után még gúnyolódott is… Ezekre az eseményekre tehát muszáj emlékezni és emlékeztetni azokat is, akik legszívesebben elfelejtenék, hogy például szűk tizenhárom évvel ezelőtt törvénytisztelő állampolgárok estek a rendőri brutalitás áldozatául, míg most azt se bántják a rendőrök, aki pár centiről az arcukba ordít vagy köpködi őket. Szikszai Péter találta ki ezt a műsort, és az ötlet láthatóan működik, a nézők szívesen tekintenek vissza az öt-tíz-tizenöt évvel ezelőtti eseményekre, a politikusok és megmondóemberek akkori reakcióra.

– Most van ugyan egy rövid nyári szünet, de Szikszai Péter az említett interjúban elárulta, folytatják a műsort. Ezek szerint van még feldolgozatlan téma?

– Van, és szerintem az is fontos, hogy ne csak tíz-tizenöt éves távlatokban gondolkodjunk, hanem a közelmúlt eseményeit is elevenítsük fel, bemutatva akár az új politikai szereplők rövid, egy-két éves múltra visszatekintő közéleti pályafutását is. Olyan elképesztő mennyiségű információhoz jut ugyanis manapság egy politika iránt érdeklődő ember, hogy olykor fél-egy éves esetekről is megfeledkezik. Pedig ezek gyakran nagyon lényegesek ahhoz, hogy teljesebb képet alkothassunk egy-egy szereplőről vagy történésről. Úgyhogy azt hiszem, még egy ideig nem maradunk téma nélkül.