Wintermantel Zsolt szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában azt mondta, míg a HÉV-en és a vonatokon óriási kedvezményeket adtak a korlátozások miatt, addig ez a fővárosi tömegközlekedési cégénél fel sem merült.

Hirdetés

„Szerintem ez elsősorban nem anyagi, hanem szemléletbeli kérdés: hogyha egy fővárosi önkormányzat a saját polgárai, a saját lakosai érdekében jár el, akkor elsősorban – azt gondolom – az ő igényeiket kell figyelembe venni” – hangsúlyozta.

Hozzátette, másfél éve mást sem hall Karácsony Gergely főpolgármestertől és a városháza vezetőitől, hogy nincs pénz, ami „kezd egy kicsit unalmas lenni”.

Eközben pedig az látszik, hogy tanácsadókra van pénz, és a Lánchíd, valamint a 3-as metró felújítása is sokkal drágább lesz, mint arra Tarlós István, az előző főpolgármester idejében számítottak – emelte ki Wintermantel Zsolt. 

Korábban írtuk

Kérdésre elmondta azt is, amikor mindenkinek ki kellene vennie a részét a válság kezeléséből, azt látja, hogy a fővárosi és sok kerületi önkormányzat is csak „tartja a markát”.